November 3-5. között Kassán több helyszínen zajlottak a 48. Kazinczy Napok, melyek fókuszában a kétszáz éves kassai magyar színjátszás állt.
November 3-án, csütörtökön a Kultúrpark kiállítótermében nyílt meg a 200 éves kassai magyar színjátszás című kiállítás, melynek védnökségét Richard Raši főpolgármester vállalta el. A tárlatot Sirató Ildikó, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának vezetője és Varga Emese, a révkomáromi Jókai Színház dramaturgja nyitotta meg. Sirató elmondta, ez egy nagy ünnep. Kassán két évszázaddal ezelőtt megvalósult az, amiről a politikusok csak papoltak. Ez a város példát mutatott, miképpen kell összefogni. Az előadások látványosak voltak, mert a közönség látványt, zenét, táncot akart és szórakozásra vágyott, de magyarul. Kassán született meg a színházi kritika is. Fontos dátumnak bizonyult 1833. február 15-e, a Bánk bán kassai ősbemutatója. Innen indult a mű világhódító útjára.
A Kazinczy Napok résztvevői (Fotó: a szerző)
Varga Emese arról beszélt, hogy a színház a pillanat művészete, ám van előzménye és következménye. 1816-ban Miskolcról kényszerből jött a társulat Kassára, de apostoli küldetést teljesített. Második korszakában öt évig volt a magyar színházi élet vérkeringésének központja. 1848-ban csak rövid időre lángolhatott föl. Az aranykor 1861-ben köszöntött be Latabár Endre idejében.
A kiállítás megnyitóját követően a Thália Színház Márai Stúdiójában sor került a rendezvény hivatalos megnyitójára.
Élmény és felelősség
Máté László figyelmeztetett, jövőre lesz kerek évfordulója a Kazinczy Napoknak, hiszen 1967-ben indult, hogy a nyelvvédelemmel és nyelvműveléssel foglalkozzon. Ez generációs élmény és siker volt, hiszen a magyarok körében a prágai tavasz egy évvel korábban köszöntött be. Kolár Péter, a Csemadok Városi Választmányának elnöke és a színház volt igazgatója Színház, magyarság, történelem címmel tartott előadást. Ebben kiemelte: a színház szerepe, hogy közönségéhez magyarul szóljon.
Sirató Ildikó Kazinczy Ferenc és a színház kapcsolatát vizsgálta. Elmondta, az iskola és a templom mellett a színház a harmadik legfontosabb eszköz a nyelv megtartása szempontjából. Kazinczy pedig színházlátogató ember volt. Bécsben látta a Hamletet és Mozartot. Shakespeare-rel átiratban találkozott. Drámákat fordított anyanyelvére, hogy azok magyarul szóljanak a színpadról.
A Kassai Színházi Újság
Eleonóra Blašková történész, a kassai Állami Tudományos Könyvtár munkatársa a kassai színházi lapokat, főleg a Kassai Színházi Újságot ismertette. A Nemzeti Játékszíni Tudósítások volt az első magyar színházi lap, mely Berzeviczy Vince és Csáky Tivadar jóvoltából jelent meg. A Színészeti Közlöny 1879-84 között jelent meg.
A Kassai Színházi Újság, mely 1911-ben indult és 1923-ig jelent meg, a programot ismertető lapból kritikai újsággá nőtte ki magát. 1913-ban Kemenczky Kálmán vásárolta meg. Az első világháború nehéz korszakát átvészelte és remek fényképeket közölt, jó minőségű papíroson jelent meg. A kor jeles írói írtak bele, mint Vécsey Zoltán, Győry Dezső (akkor még Wallentinyi néven) meg Márai Sándor, de színészek is, mint Farkas Pál.
Duncsák Attila, Bitay Levente és Fecsó Szilárd a rajzverseny eredményhirdetésén (Fotó: a szerző)
Széchenyi és Kassa
Kolár Péter Széchenyi István kassai kötődéseinek egy szeletét vizsgálta, különös tekintettel gr. Dessewffy Józsefre, aki a Hitel című munka Taglalatjával (Kassa 1830) a legnagyobb magyart a Világ (1831) megírására késztette. Konzervatív oldalról bírálta a Hitel szerzőjét, de sok mindent elfogadott, pl. a sajtószabadságot. Műve pozitív szerepet töltött be, mert Széchenyit gondolatainak pontosabb kifejtésére ösztökélte.
Petővári Ákos miskolci tanár a Hunniával, Széchenyi betiltott művével foglalkozott. Ezt 1834 őszén kezdte írni. Bírálta benne a mágnásokat és a nemeseket, hogy elhagyják anyanyelvüket, mely így a kunyhók falai közé szorul. A latin bilincseitől meg kellett szabadulni, ám a magyar nyelvet a nemzetiségekre nem óhajtotta ráerőszakolni. A „szép társasági szózat”, vagyis társalgási köznyelv erősödését óhajtotta, amely minden formai igénynek megfelel. A magyar nyelvet a nemzeti lét legfontosabb biztosítékának tartotta.
Széchenyi 1856-ra visszanyerte munkaképességét és megbízást adott a Hunnia kiadására. A budai főkormányzóság sajtórendőri osztálya a nyelvkérdést leszámítva, nemzeti regenerációs eszmefuttatásait annyira aktuálisnak tartotta, hogy letiltotta a Hunnia kiadatását és elkobozta a példányokat. A mű kiadására csak a gróf halála után adtak engedélyt.
Ki volt az első színházi rendező?
Berzeviczy Etelka, a budapesti rokon, báró Berzeviczy Vincét, mint színházszervezőt mutatta be. Ő és Dessewffy József unokatestvérek voltak. Nem őt szokták az első színházi rendezőként emlegetni, de hát ő választotta ki a darabot, ő osztotta ki a szerepeket. És Déryné visszaemlékezései szerint ő volt az, aki mindent elrendezett a színpadon! Ő volt az intendáns és a vízióval rendelkező vezető. Elsősorban a fizetőképes közönségre épített, ezért adott elő Mozartot és Rossinit. Már akkor is három tagozata volt a színháznak (opera, balett, próza). Mindent megtett azért, hogy előkészítse a nemzeti színház megvalósulását. Ennek megvalósulását ugyan nem érhette meg, de oroszlánrésze volt benne, hogy létrejött.
Bereviczy emléktáblája előtt (Fotó: a szerző)
A 48. Kazinczy Napokon sor került Berzeviczy Vince és Kazinczy Ferenc emléktábláinak megkoszorúzására, és kiértékelték az 1956-os rajzpályázatot is.
Az utolsó napon, november 5-én a nyelvvel kapcsolatos kérdések kerültek előtérbe. Dr. Minya Károly (Nyíregyházi Egyetem) a színház és nyelv kapcsolatát vizsgálta, dr. Pomozi Péter egyetemi docens (ELTE BTK Bp.) Disszimilációs stratégiák a magyar nyelvközösség jövőjéért címmel tartott előadást, Karácsony Fanni (ELTE Bp.) pedig a hétköznapi csatákról szólt, melyek az igényes köznyelv érdekében zajlanak.
