Batta György író az alsóbodoki találkozón felszólalása bevezetőjében köszönetet mondott Paulisz Boldizsárnak, aki kezdeményezte, hogy saját telkén kápolna épüljön Esterházy János és minden huszadik századi felföldi magyar áldozat emlékére, s aki hatalmas munkát végezve dolgozik a mű megvalósításán is. Az író ezután felolvasta a kegyhely létrehozásával kapcsolatos, a Molnár Imre Esterházy-kutatóval együtt készített eszmei összefoglalást, melyet ezúttal közlünk:
„Mi a célunk a kápolna megépítésével? Életem tapasztalata: minden szép, igaz és jó törekvés csakis Istennel együtt alakítható ki, tehát a kápolnát mi, felföldi magyar emberek is, vele együtt építjük. Ennél hatalmasabb erő nem létezik!
A felföldi magyar nemzeti közösség a kápolna megépítésével élheti meg a második világháború utáni sorsának legszebb pillanatát: saját szándékából, saját erőfeszítésével kifejezheti háláját Istennek, hogy Esterházy János személyében olyan példaképet kaptunk, akit a szívünkben máris szentként tisztelhetünk és szerethetünk. Esterházy mindnyájunkért élt, ő volt közülünk a huszadik században az egyetlen, aki Jézust követve végigjárta a keresztutat, s aki így nem csak a magyarság számára lett ihletforrása a testvériségnek; példája hozzájárulhat a szívből jövő szlovák-magyar jószomszédiság alapjainak lerakásához, sőt: ösztönzően hathat a népek közötti megbékélés folyamatában is – a világ bármely térségében.
Esterházy János vértanúsága nem a véletlenek összejátszásából született: óriási hatással volt életére főnemesi felmenőinek rendíthetetlen magyarsága, és családjának minden tagja: korán elhunyt édesapjának feljegyzései rádöbbentették a nemzetre leselkedő veszélyekre; édesanyja hitének sugárzása; testvéreinek hűséges támogatása lelki védőburokba próbálta vonni. Édesapja korai halála után három földi angyal segítette küzdelmeiben: édesanyja, Lujza nővére, és Mariska húga. Szinte szünet nélkül imádkoztak érte mindhárman. Lujza nővére cikkeket írt és könyvet jelentetett meg Nyugat-Európában a testvérét sújtó törvénytelenségekről, miközben Mariska húga folyamatosan közbenjárt a csehszlovák hatóságoknál és befolyásos egyéneknél bátyja megmentése érdekében. Leveleket írt neki és csomagokat küldött a börtönökbe, melyeknek tartalmát nehéz anyagi helyzete miatt alig tudta összeszedni, s ha engedélyezték, meglátogatta rab testvérét.
Esterházy János élete teljes, feltétel nélküli hűség Istenhez, a Felvidék népéhez, és minden megnyomorított emberhez. Jelmondata akár az is lehetett volna, hogy „Az igazság védelme mindig szabadságharc a hazugságok ellen.”
A kápolna építésének célja az is, hogy Esterházy János sorsának megismerése révén újra meg újra tudatosítsuk: a paradicsomkerti tiltott gyümölcs a halál civilizációját hozta el a Földre. Végre fel kell ismernünk, hogy Isten szeretet törvényének megtartása nélkül nem alakulhat ki kölcsönös tisztelet az emberek között, nem szabadulhat fel a belénk teremtett békés alkotóerő – a szemünk láttára pusztul a világ, és torzul az ember.
A leendő kápolnai imádkozás és igehirdetés, az Alsóbodokra történő zarándoklatok nem csak az emlékezés okán fontosak, hanem azért is, hogy a mi felföldi magyar közösségünk lelki békére leljen; végre leróhatja kegyeletét nem csak a mártír gróf, hanem olyan felföldi magyarok – sok esetben névtelenek – előtt is, akik a gulágon vagy más földi poklokban fejezték be idő előtt életüket, s váltak áldozatokká.
Miként Krisztus személye minden ártatlanul szenvedő ember keresztjét magában foglalja, úgy Esterházy János kápolnája is legyen a közel száz éve magára hagyott felföldi magyar közösség minden szenvedésének foglalata. Ne hagyjuk kárba veszni itt élő magyar nemzetrészünk egyetlen tagjának ártatlan szenvedését sem! Gyűjtsük ide, a kápolnát körülvevő kövekre ezeket a neveket és sorsokat, melyek ugyanabból a tőből fakadtak, mint Esterházy János áldozata. Legyünk így lelki és fizikai értelemben is e templom közös építői, így mondva köszönetet Istennek, hogy e zoboralji tájba gyökerezve születhetett meg a mi prófétánk, Esterházy János.
Isten áldjon mindnyájunkat!”
