Nem újdonság, hogy kies országunkban a leginkább reformra szoruló tényező az iskolaügy. Minden kormány legsürgősebb teendői közé tartozik, hogy a társadalom e legkonzervatívabb elemét, az oktatásügyet, minél előbb jobbítsa. Úgy tűnik azonban, hogy sajnálatos módon nem nagyon sikeres ez az igyekezet, különben nem lépne fel mindig oly sürgetően ennek a (belső?) kényszere. Még ha, teszem azt, rövid távon mégis sikerül valamit összehozni, hosszú távon, miként a sorozatos kísérletezésekből láthatjuk, ez még sehogy sem jött össze.
A legfontosabb e (hadszín)téren (mert harcolnak ám becsületesen a nekünk tulajdonított érdekért) valahogy mindig a magyar tanítási nyelvű iskolák szlovák nyelvoktatásának a reformja. Már számtalan bölcsebbnél bölcsebb(nek tartott) ötlet került elő erre a témára a kevésbé jó emlékezetű szocialista időkben csakúgy, mint manapság. Nem panaszkodhatunk: törődnek velünk, atyaian.
A legutóbbi ilyen irányú igyekezet a Most-Híd konyhájából került elő. Az államtitkár „eredeti” felismerése értelmében azért, hogy a magyar iskolákban a szlovák nyelv oktatása a lehető legjobb legyen. Köszönjük szépen, de ezt már tudjuk. Végül is minden tantárgy oktatásának ez volna a célja. Igen ám, de ha a szlovák nyelv oktatásának a színvonala tényleg nem megfelelő, az vajon kinek a hibája? A sorok között olvasva mindig az derül ki, ha nem is szó szerint, hogy ez a magyar iskolákban oktató tanítók bűne. Főleg pedig a magyarok hibája, akik, ahogy ezt más összefüggésben szintén gyakran megtudjuk, nem akarnak rendesen irodalmi szinten (de még anyanyelvi szinten sem) megtanulni szlovákul. Hozzáteszi pedig ehhez az államtitkár, hogy a legújabb kampány arról is szól, hogy a magyar alapiskolák tanulói a középiskolákban is érvényesülni tudjanak.
Erről jut (többek között) eszembe: vajon a magyar alapiskolák (nem igazán kielégítő) hálózatára miért nem épül a magyar tanítási nyelvű középiskolák hálózata?
A másik, ami (szintén többek között) eszembe jut: miért aggódnak annyira a magyar gyerekek érvényesülése miatt? Megható ez az atyai hozzáállás, de mi is tudunk törődni velük. Csak nem arról van újfent szó, hogy az érvényesülés nyelvének kizárólag a szlovákot tartják? A régi jó szlogen szellemében, hogy „na Slovensku po slovensky” (= Szlovákiában szlovákul)? Ejnye, ejnye. Mert azt is emlegeti az államtitkár, hogy a magyar gyerekek ne csak Dél-Szlovákiában érvényesülhessenek, hanem az egész országban. Ez valahogy úgy hangzik, hogy ti, magyar gyerekek csak tanuljatok meg szépen szlovákul, azután pedig ne otthon maradjatok, hanem széledjetek szét a nem magyarlakta területen. Pedig az egyik emberi jog arról szól, hogy a nemzetiségek lakta területet nem ildomos nemzetiségileg fölhígítani. De ez, úgy látszik, államtitok, amennyiben egyáltalán hallottak erről.
Aztán Amerikát is fölfedezi az államtitkár: a nyelvet nem versek memorizálásával kell tanulni, mondja, hanem élő kommunikáció által. Nem tudná, hogy a tanrendet nem a magyar iskolákban állítják össze? Mert az máshonnan jön. Nem légből kapott dolog ez: amikor az élő nyelv alkalmazása által próbáltam besegíteni a szlovák nyelv jobb elsajátításába (a Priateľ folyóirat által, amelyre meglepően sokan máig pozitívan emlékeznek), azzal vádoltak meg, hogy túl sok benne a magyar reália, ami viszont tényleg légből kapott vád volt. De aki keres, az talál, érvelni bármivel lehet.
Amikor a szakemberek azt merészelték fölhozni, hogy a szlovák nyelv a magyar gyerekek számára idegen nyelv, szlovák részről mindenki fölszisszent, úgyszólván szentségtörésnek vették: Szlovákiában a szlovák idegen nyelv? Pedig ez van, s ha sikeresek akarunk lenni, igazodni kell a tényekhez, no meg módszertanilag is alkalmazkodni kéne. Ha egy orvosnak nem tetszik a vakbélgyulladás, és hasmenésként kezeli, akkor az szakmailag alkalmatlan gyógymód, és még örülhet a doki, ha a páciens nem hal bele a tévedésbe. Az iskolában viszont lehet vágyálmok szerint intézkedni?
Olyan is volt már (többek között), hogy a magyar gyerekekből bilingvistákat kéne nevelni. Nyilván nem kell bizonygatni, mekkora butaság ez. A nyelvtanulásnak is megvan a maga módja, lehetősége, kerete és határa is. De ne bonyolódjunk most ezekbe a szakmai részletekbe, sokkal inkább tegyük föl a reális kérdést: miért volna olyan égető szükség arra, hogy minden magyar gyerek olyan jól megtanuljon szlovákul?
Több válasz lehetséges: Azért, mert „na Slovensku po slovensky”. Azért, mert ez állampolgári kötelesség. Azért, hogy érvényesüljön a gyerek. Azért, hogy a hivatalokban könnyedén elintézhessen mindent. Azért, hogy a boltokban szlovákul is kiszolgálhassák a vevőket. Ezt szokták mondani, ugye? Csakhogy nem mi állapítottuk meg az államhatárt; nem a mi elsődleges kötelességünk az állam bácsival törődni, hanem fordítva: az állam a mi szolgánk, szolgáljon hát ki; másrészt pedig érvényesülni tudnak a gyerekeink a szlovák nyelv tökéletes tudása nélkül is: ki-ki a neki megfelelő szinten. Az előbb említett „érvelés” pedig az elszlovákosodás első lépcsőfoka. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, ez így működik. Vajon kinek az érdeke lehet ez?
Volna más oka is a nyelvtanulásnak: hogy gazdagodjunk, hogy megértsük egymást, de ez már kölcsönösség nélkül nem működik, végül pedig a pozitív értékek gazdagítanak igazán. Minden nyelv külön gazdagság. Mert minden nyelv mögött ott van a kultúrája, hagyománya, sok-sok szépsége. Ha ezt valóban kellően értékelni akarjuk, ahhoz viszont összehasonlítási alapra van szükség. A krumpli jó, de ha mást nem ismerek, akkor a krumpli az egyetlen jó, és természetesen a legjobb is. Ha tehát a szlovák (vagy bármely más) nyelvet értékelni akarom, elsősorban az anyanyelvemet kell jól ismernem, a nyelvtantól az irodalmon, történelmen stb. át mindent, ami az adott nyelv kultúrköréhez, gazdagságához tartozik. Erről szól az anyanyelvi oktatás, legkésőbb Comenius óta ragozott fontossága. A hírhez egy érdekes hozzászólás is kapcsolódik: azt mondja, mindez ugyan szép, de mire jó ez az állandó kísérletezés? Mert hogy volt már, ami jól működött, az most már miért nem jó? Erre szoktak replikázni, hogy haladni kell a korral, már amennyiben haladásnak nevezhető az ilyen kapkodás.
Magyarán: ha a szlovák nyelv oktatását, illetve az oktatás eredményeit magasabb szintre akarom emelni, elsősorban a magyar nyelv (az anyanyelv) oktatását kell erősíteni. Ez az első. Aztán lehet gondolkodni azon, milyen módszerekkel tegyük azt. És lehetőleg nem minden választás után más tartalmat és módszereket preferálni, hanem kontinuálisan, az előzményekre építkezve tanítani, s megtartani, ami jó volt és bevált. Manapság ugyan divat mindent másképp csinálni, mint azelőtt, de amíg ezen a „másságon” van a hangsúly, csak kapkodás a vége. Időálló séma szerint kell dolgozni, hiszen csak aszerint értékelhetünk, csak úgy vonhatjuk le a nem félrevezető tanulságot.
A Most-Híd egész „nyelvújítását” olcsó demagóg javaslat tetézi a demokrácia látszatát keltve: kialakítottak egy internetes oldalt, ahol a polgárok megbeszélhetik a párttal az iskolai ügyeket. Érdekes, hogy egy atomreaktor berendezéséről nem folytatnak eszmecserét laikusokkal. Mivel az egy szakmai kérdés. A pedagógia, ezen belül az idegen nyelv oktatása ezek szerint nem szakmai kérdés. Bárki beleszólhat, főleg, ha nem ért hozzá.
