A Kőrösi Csoma Sándor Programmal párhuzamosan a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programot a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 tavaszán indította el Petőfi Sándor Program néven. Céljuk, hogy tevékenységük nyomán elkezdődjön a közösségi hálózatok kiépítése, és első körben lassítsák, hosszú távon megállítsák és visszafordítsák a magyarság számarányának csökkenését. A Felvidékre kilenc ösztöndíjas került, hogy segítsék a kijelölt magyar szervezetek, egyházak, oktatási intézmények munkáját. Közülük Hunyadi Péter ösztöndíjassal beszélgettünk.
Hunyadi Péter fogadó szervezete Tornalja város, mentora a Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatója, Nagy Katalin. Mennyire fontos a mentor szerepe a program során?
A mentor szerepe legalább olyan fontos, mint az ösztöndíjasé. Jó elképzelésének kell lennie, hogy mit kezdjen a programmal, és felismerje azokat a lehetőségeket, amelyet az érkező ösztöndíjas értéktöbbletként tud az adott közösség javára fordítani. Fontos az is, hogy mindkét fél együttműködő legyen. A program sikerességének kulcsa a mentor-ösztöndíjas viszony minősége. A mentor az, aki a lehetőségeket fölvázolja, koordinál és megteremti a végzendő munka feltételeit. Az ösztöndíjasnak nagy előny, ha szakmailag felkészülten, helyi viszonyokról tájékozódva, előzetes tervekkel, ötletekkel, programokkal érkezik.
A mentor útmutatásaival, az ösztöndíjas kreativitásával sokat tehetnek a sikeres együttműködésért.
Az én mentorom Nagy Katalin, a Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatója igazán harmonikus személyiség, nagyon jó munkahelyi légkört teremt maga körül. Én mindig örömmel megyek be az iskolába, tetszik az a nevelési-oktatási munka, ami ott folyik. Ebbe én is be tudtam kapcsolódni, elsősorban a néptánc és népzene oktatása terén. De tartottam rendhagyó történelemórákat is, melyekben a történelmi, irodalmi és zenei ismereteket ötvöztem.
Munkatársakkal a Kazinczy-ban. Balról az első Nagy Katalin mentor (Fotó: HP archívuma)
Hogyan alakul egy-egy hét programja?
Vannak olyan feladataim, melyeket heti rendszerességgel végzek. Ilyen a népzeneoktatás vagy a néptáncpróbák megtartása, de a legjellemzőbb az, hogy minden hetet meg kell szerveznem és nagyon jól kell gazdálkodnom az idővel.
Az elmúlt heti vállalásaim közül kiemelném a Felvidéki Értéktárral kapcsolatos munkákat (interjúk, dokumentációk, útmutatás a helyi értékek felvételéhez). Az Örökségünk dal videóklipjének forgatása volt egy másik fontos eseménye az utóbbi napoknak, mely által sikerült új és értékes kapcsolatokat építeni az alapiskola és a mozgalmat elindító paksi stáb között. Számos tevékenységben összehangoljuk a munkánkat a kassai Petőfi Sándor Program ösztöndíjassal, Brum Alejandrával, akivel zenés-táncos foglalkozásokat, hangszerbemutatókat tartunk óvodákban, iskolákban, mindezt a magyar néphagyományokra építve.
Mivel a régió több településén is megjelentünk (Hanván, Harkácson, Pelsőcön, Hosszúszón), elmondhatom, hogy munkám nem csupán Tornaljához kötődik, hanem regionálisan próbálok a Petőfi Sándor Program által értéktöbbletet nyújtani a helyi közösségeknek. Gyakran előfordul, hogy vagy más ösztöndíjasokkal együttműködve, vagy egyéb kapcsolatok révén körzetünkön kívül is megjelenünk munkánkkal. Így nemrég Imregre látogattam, ahol egy közösségi összejövetelen tartottam honismereti előadást.
Zenés-táncos foglalkozás Hanván (Fotó: HP archívuma)
Az életrajzából tudjuk, hogy gyöngyösi születésű, de több városban is élt. A Debreceni Egyetemen néprajz szakon végzett, s azóta is rendszeresen vesz részt gyűjtőutakon. Majd a Nyíregyházi Főiskola ének-zene–népzene tanári szakát is elvégezte, s zenekarokban, táncházakban tevékenykedik. Miért segíti a határon túli magyar közösségeket?
Mind népzenei, mind néprajzi tevékenységeim során igen gyakran találkoztam határokon túli magyar közösségekkel. Ezek a találkozások több esetben kapcsolatokká, barátságokká erősödtek. Mindig fontosnak éreztem a különböző nemzetrészek egymáshoz fűződő kapcsolatainak erősítését. Éppen ezért örültem, amikor hallottam, hogy elindul a Petőfi Sándor Program, melynek éppen ez a kitűzött célja. Másfelől mi, akik az anyaországban születtünk, és nem kellett megküzdenünk a magyarságunkért, többen érezzük úgy, hogy tartozunk valamivel a határokon kívülre került nemzettársainknak, és tevékenyen részt szeretnénk vállalni a megmaradásukért folytatott küzdelmükben.
Ha jól tudjuk, a programra jelentkezéskor csak célországot lehet bejelölni, tehát véletlenszerűen sorolják be a fogadóhelyre. Hogyan lehet erre felkészülni?
Igen, és célországot is hármat lehet megjelölni. Felkészülni magára a közösségszervező munkára lehet kinek-kinek az egyéni kompetenciái mentén. Amikor a kiválasztás történik, figyelembe veszik a fogadó szervezet igényeit és ennek megfelelően kerül kiválasztásra az ösztöndíjas. Tehát csak 3-4 hónap áll rendelkezésre az ösztöndíj elnyerése és a program kezdése közt, de azzal lehet számolni, hogy a személyes képzettségeinknek többé-kevésbé megfelelő munkát várnak majd el tőlünk.
Nyáron megtörténik a kapcsolatfelvétel a fogadó szervezet és az ösztöndíjas közt, és augusztus végén egy intenzív, mindenre kiterjedő felkészítő héten veszünk részt a Magyarság Házában, ahol szakavatott emberektől régiókra bontva kaphatjuk meg az induláshoz szükséges legfontosabb információkat. Tájékozódhatunk az oktatásügyben, az egyházi életben, történelmi, néprajzi, statisztikai ismeretek mellett kommunikációs képzést is kapunk.
Egy kőhalmi emlék (Fotó: HP archívuma)
Már a második ciklusban tevékenykedik, mint ösztöndíjas. Hol volt a 2015-ös évben, s megmaradt-e a kapcsolatuk?
A program első évében az erdélyi Kőhalomban és vidékének szórványaiban végeztem sokrétű közösségépítő tevékenységet, melyet a feleségem önkéntesként segített. Megbizonyosodhattunk arról, hogy van és lehet mit tenni azért, hogy közösségeink megerősödjenek és ne szétszórtan, hanem egységesen képviseljük a magyar kultúrát hazánkban.
Nagyon jó kapcsolatok épültek, szoros kötődés alakult ki a gyerekekkel, akikkel majd egy évig foglalkoztunk. Igazán nehéz volt tőlük elszakadni, de nem váltunk el teljesen. Ennek bizonyítéka, hogy a tavalyi mentorom, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Szegedi László Tamás tartott idén a szórvány napján előadást Kassán, majd Hanván Tompa Mihály szolgálatának örököse, Nagy Ákos Róbert esperes látta vendégül az erdélyi küldöttséget.
Nehéz egy közösségbe, vagy közösségek életébe bekerülni, de úgy gondolom, hogy értékadó munkával, és kitartó rendszerességgel ez lehetséges. Azonban még nehezebb ezeket az értékes kapcsolatokat feladni, vagy egyszerűen csak a következő ösztöndíjas „nyakába akasztani”. Minden ember más értékeket képvisel, így a programban végzett munkát megörökölni teljes egészében nem lehet, de lehet kapcsolódni hozzá.
Amikor először érkezett Tornaljára, milyen benyomásai voltak a régióról?
Találkozásom Gömörrel és ezen belül Tornaljával a 90-es évek végére nyúlik vissza, amikor a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatójaként kerültem e vidékre. Tanszékünk professzora, dr. Ujváry Zoltán, maga is Gömör szülötte, így intenzív kapcsolat volt többek között Tornaljával is.
Szakdolgozatom népzenei témában íródott, melyhez gömöri falvakban is végeztem néprajzi gyűjtéseket, hogy a gombaszögi táborokról és a Hagyományok Napján való fellépésekről ne is beszéljek. Hogy milyen benyomásom van a régióról? Sajnos, egyre nagyobb képzelőerő és sokrétű háttérismeret kell ahhoz, hogy a perifériára szorított vidék egykori karakteres arculatát fölfedezhesse az ember, de néhány hét után már kezdtem otthon érezni magam. A helyi emberek nagyon kedvesek és vendégszeretők. Szeretem a magyar nyelvnek ezt a szép tájszólását hallgatni. Szerintem ez is egy helyi érték.
Az első nap Tornalján, mint a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa (Fotó: HP archívuma)
Akkor ez óriási szerencse, hogy olyan helyre került, ahol már otthonosan mozoghat. Azóta biztosan sokat is változott a város, s most már talán a gondjait is jobban látja, mint amikor kutatni vagy fellépni jött. Melyek ezek a problémák?
Tornalja legfőbb problémája a közigazgatási beosztásából fakad. Ezáltal nem tudja a fejlődéséhez elengedhetetlen járási központ szerepét betölteni. Sajnos úgy tűnik, mintha Szlovákia magyarlakta területein gazdátlanság lenne úrrá, mintha a szlovák államnak nem kellene ez a régió. Ez egy nagy kihívás az itt élő emberek számára, amelyben segíthet az önszerveződés. Például egy olyan kistérségeket összekötő kezdeményezés, mint a nemrégiben megalakult, Tornalja központú tájegységi értéktár bizottság, nagy előrelépés lehet az egykori járás újbóli összehangolása érdekében, amennyiben az összehangolt, tényleges értékgyűjtő munka megkezdődik.
Egy másik nagy probléma a közoktatás kérdéskörében gyökerezik. Az anyanyelv a fundamentuma minden későbbi tudásnak, végső soron az identitásnak. Ha idegen nyelven tanul meg játszani az óvodában, írni-olvasni az iskolában, majd később egy másik nemzet kisebbrendűségi érzéseiből táplálkozó, elferdített történelemszemléletén keresztül tekint saját nemzetére, akkor sokkal nehezebben tudja majd felmenői nyelvét és kultúráját vállalni, továbbadni. A műveltség generációról generációra történő átadása megszűnik. Ma Tornalján még majdnem mindenki magyarul beszél, de a feliratok a közterületen a legtöbb helyen csak szlovákul olvashatók. Az üzletekben gyakran szólnak hozzám idegen nyelven, pedig egy magyar többségű városban elvárható lenne, hogy a szlovákok is megtanuljanak legalább alapszinten magyarul. Ha nem ragaszkodunk a nyelvünkhöz, a legerősebb védelmünket veszítjük el.
Természeti értékeink a Kárpát-medencében – rendhagyó földrajzóra (Fotó: HP archívuma)
Milyen, a régió felemelkedését szolgáló jó megoldások születhetnek?
Ezen a kérdésen a helyi vezetők is bizonyára sokat gondolkoznak. A táj hagyományaira, épített örökségére, természeti értékeire a maitól sokkal fejlettebb turizmust, vendéglátást építhetnek fel, mely egyes falvakat is felébreszthetne évtizedes álmukból. Helyi termékek előállításával, a hagyományos, de ma is létjogosultsággal bíró életforma (juhászat, kismesterségek űzése) megbecsülésével, regionális gazdasági együttműködés megteremtésével talán a nagy múltú gömöri falvak is megmenthetőek lennének az elnéptelenedéstől.
