A Most-Híd párt a napokban összesen mintegy 300 000 levelet küld szét Dél-Szlovákia háztartásaiba, amelyben Bugár Béla pártja a Robert Fico Smerével és Andrej Danko Szlovák Nemzeti Pártjával való egyéves kormányzása alatt elért sikereit sorolja. A kétnyelvű levélben Bugár újfent megerősíti: szerinte helyes lépés volt kormányt alakítani a Smerrel és az SNS-szel.
A fegyvertény kampányízét az is alátámasztani látszik, hogy Bugár levelei ezúttal csak a magyarok által lakott dél-szlovákiai régiókba jutnak el, vagyis csak oda, ahol a Most-Híd szavazóbázisa tömbben él, észak-szlovákiai választópolgárai ezúttal nem szemezgethetnek a pártelnök önfényező megállapításaiból. Nyilván nem véletlenül van ez így, hiszen Bugár Dél-Szlovákiától remél az előzőnél nagyobb támogatást az idei megyei választások során.
Olyasvalamit azonban, ami az újdonság erejével hatna a levél olvasójára, nem igazán tartalmaz Bugár üzenete. Rögtön az elején újfent megismétli azt az egy éve szajkózott kijelentését, miszerint „ez a kormány nem ideális, nem ilyet képzeltünk el a legszebb álmainkban, de ez volt az egyetlen lehetőség. Az egy évvel ezelőtt meghozott döntésünket ma is helyesnek tartom, bár tisztában vagyok vele, hogy nem volt népszerű”.
A Most-Híd elnöke nyilván a sokszor ismételt hazugság igazsággá válik mondás mintájára mondogatja úton-útfélen ezt az egyedüli megoldásról szóló bugári mondatot, ennek ellenére úgy tűnik, vannak többen is – főleg a szlovákok között – akik nem veszik ezt komolyan. Csűrhetjük, csavarhatjuk, ahogy csak akarjuk, az igazság az, hogy Bugár „szlovákjai” kevésbé bocsájtották meg neki a Ficoval és Dankoval kötött frigyét. Csak mi, magyarok vagyunk e téren is elnézőbbek a sokéves átlagnál.
Bugár azt is írja a levelében, hogy éppen ennek a kormánynak köszönhetően sikerül pártjának teljesíteni a programját. A levélben fel is sorolja, mi az, ami pozitívan változott: például csökkent a munkanélküliség – amely egyébként az Eurostat jelentése alapján az európai országok többségében csökkent a válság utáni időszakban. Arról azonban már nem esik szó, hogy Richter statisztikáit az is nagyban javította, hogy a munkanélküliek nyilvántartásából rejtélyes módon fokozatosan kiszorultak egyesek. No meg persze arról sem, hogy ötven év felett munkát találni manapság még a fővárosban is, ahol az egyik legjobb statisztikát mutatja a foglalkoztatottság – néhány szakma kivételével – szinte teljességgel lehetetlen. A hosszan tartó munkanélküliség máig nem megoldott, s attól tartok, Robert Fico kormányának legújabb rendelkezései sem sokat változtatnak a dolgon, s nem elsősorban azért, mert szociális segélyen élni akkora buli lenne itt manapság.
Aztán azt írja Bugár még a levelében, hogy kormányának köszönhetően emelkedtek a nyugdíjak is, amin hirtelen nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Igen, emelkedtek valamicskét – bár némely elemzés szerint az a 8 euró sem egyértelműen 8 euró mindenkinél. S az is tény, hogy az átlagnyugdíjak Szlovákiában még mindig szánalmasan alacsonyak. Számomra mindenképpen érdekes szociológiai tanulmány lenne megfigyelni, hogyan élne meg Robert Fico, Andrej Danko és Bugár Béla, mondjuk egy kisnyugdíjas havi 305 eurójából, no, nem egyetlen hónapig, attól azért jóval hosszabb ideig. Ja, és persze úgy, hogy közben minden kiváltságukról le kellene mondaniuk: nem lenne ingyen szolgálati kocsi, meg ingyen szolgálati lakás sem, a parlamenti büfében sem ebédelhetnének meg bőségesen nagyjából 3 euróért.
A legszebb mondat viszont a levélben, hogy megerősödtek a jogállamiság alapjai Szlovákiában. Könyörgöm, mihez képest? Netán a béka segge volt a kiindulópont Bugár eme mondatának megfogalmazásakor? Lehet jogállamiságról beszélni akkor, amikor Bugár Béla partnereinek aprócska jóindulatával végre pontot lehetne tenni az önálló Szlovákia történelmének egyik legégbekiáltóbb gaztette után, ám azokban most is csak az ügy elodázására van meg a hajlandóság – nem mellesleg az is csak a nyilvánosság nyomására –, és alibista módon az Alkotmánybíróságra hárítanák annak megoldását, amikor ott még tudvalevőleg mindmáig a Vladimír Mečiar által jelölt alkotmánybírák ülnek?
És vajon lehet itt jogállamiságról beszélni Malina Hedvig kálváriája után? Lehet-e jogállamiságról beszélni egy olyan országban, ahol virágkorát éli a korrupció, miközben a belügyminiszter és a legfőbb ügyész egymásra tromfolnak azt illetően, létezik-e nálunk a legfelső szinteken korrupció? Miközben a kormányfőnek esze ágában sincs leváltania a miniszterét, akiről mindenki azt beszéli, hogy korrupciós ügybe keveredett? A jogállamiság alapjainak megerősödéséről beszélni csak azért, mert egy-két törvényt elfogadtak, ám lényegében semmi sem változott, enyhén szólva nevetséges. Nevetnénk is rajta mindnyájan, ha nem lenne az egész iszonyatosan kétségbeejtő is.
Az az igazság, hogy egy év alatt nem erősödött meg Szlovákiában a jogállamiság, igazából a vidék se fejlődött sokat, főleg a magyarok által lakott vidék nem, és a kisebbség helyzete sem lett semmivel jobb, csak éppenséggel manapság az a tendencia, hogy nem illik beszélni róla bizonyos szinteken.
S a további sikerek, amelyeket Bugár levelében említ, például a postafiókcégekről szóló törvény – amelyről egyébként a kisember azt se tudja, hogy eszik-e vagy isszák – eléggé hézagos, megkerülhető. Legalábbis ezt állítják róla Bugár korábbi partnerei, a jelenlegi ellenzék. Bár Bugár ma már inkább csak gyűlöletet érez korábbi partnerei iránt, mert bele-beleköpdösnek a levesébe, a vele szemben meg a jelenlegi partnereivel szemben kifejtett bírálatuk csak sértegetés, hazugság és féligazságok terjesztése a számára.
De nem lenne teljes a kép, ha a sokat emlegetett R7-es gyorsforgalmi utat kihagynánk a felsorolásból, ami köztudottan szintén a Most-Híd szívügye. Szó szerint. A megépítését olyan régóta ígérik már nekünk, hogy szinte el sem hisszük, hogy valaha is elkészül, bár a Somorja határában építendő elkerülő út helyét narancssárga hálókkal már kijelölték.
Persze, az elkerülő út megépítésével kapcsolatos mendemondák Bugárt megint csak érzékeny pontján érintették. Mert itt van például Igor Matovič, aki az autópálya megépítésével kapcsolatos telekmutyival vádolja Bugárt, de a Denník N napilap is közzétett erről egy terjedelmes cikket, amelyben azt állítja, hogy a Most-Híd elnöke akkor, amikor már sejteni lehetett, merre vezet majd a déli gyorsforgalmi út nyomvonala, telkeket vásárolt a szóban forgó területen, majd azokat később, 2014-ben többszörös áron adta el a szlovák államnak, s ezáltal félmillió eurós haszonra tett szert.
A mi magyarjainkat azonban ez se nagyon izgatja, azzal a kérdéssel, hogy erkölcsös dolog-e, ha egy köztisztviselő a rendelkezésére álló nem nyilvános információkat a saját meggazdagodására használja fel, nem is foglalkoznak.
Ezek után már csak egyetlen kérdés kívánkozik a végére: Kell nekünk egyáltalán az a jogállam…?
