„Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában” fogalmazta meg annak idején lánglelkű költőnk, Petőfi Sándor. Erre a kérdésre azóta is, minden korban, újra meg újra keressük a választ. Az ENSZ tegnap, a boldogság világnapja alkalmából hozta nyilvánosságra legújabb felméréseinek eredményeit. Ebből kiderül, kik a világ legboldogabb népei. A szlovákok a 40. helyen végeztek, a magyarok az első 50 közé sem kerültek be. Vajon miért?
Talán nem meglepő, hogy egy északi nép, a norvégok, kerültek ki a verseny győzteseként. Azt ugyanis, hogy az ember mikor és hol érzi magát jól a bőrében, a felmérés az anyagi jólét és a szociális tőke egyensúlyának tekintetében vizsgálta, de az is „beleszólt” az értékelésbe, hogy milyen az emberek kormány iránti bizalma.
Egy Norvégiában élő hölgy úgy nyilatkozott a tévében, ebben az országban biztosított az egészségügyi ellátás, jó a szociális rendszer, az emberek segítőkészek. Azt nem említette, hogy az iskolarendszerük is kiváló, világszínvonalú, a motivációra épít, vagyis már kiskorban megkezdődik a boldogságra nevelés.
A boldogságlista második helyén egyébként a dánok, a harmadikon pedig az izlandiak végeztek, de még a precizitásukról híres svájciaknak is sikerült „megcsípniük” a negyedik helyet. Azon, hogy az elsők közé bekerült Finnország, Svédország, Hollandia, talán már nem is csodálkozunk. De Kanada, Új-Zéland és Ausztrália is a legjobb, jobban mondva legboldogabb tíz ország között végzett. A nagyon happy-nek tűnő amerikaiaknak viszont csak a 14. hely jutott.
A 155 vizsgált országból a 23. helyen végeztek a csehek. Akinek van szerencséje őket közelebbről is ismerni, az nem nagyon csodálkozik. A csehekben van egy fajta – valószínűleg velük született, genetikailag adott – irigylésre méltó lazaság, nem veszik véresen komolyan az életet. Egyik kedvenc mondásuk is bizonyítja ezt: Když nejde o život, nejde o nic, magyarán, amíg az élet nincs veszélyben, addig nincs semmi baj.
Rokonnemzetük, a szlovák viszont csak, ahogy már említettük, a lista 40. helyére került. Úgy látszik Szlovákiában az emberek elégedetlenek azzal, ahogy és amennyiből élnek, s ami a politika „harcterén” zajlik…
Hiába pásztázom többször is végig az első 50 helyezett listáját, magunkat, magyarokat, sehol sem találom. Búra hajló fajta, sírva vigad a magyar, depressziós nemzet…, jutnak eszembe a jelzők és a tulajdonságok, amelyekkel magunkat és mások bennünket oly gyakran minősítenek. Mintha mi lennénk az örökké elégedetlenek, akiknek semmi sem elég jó, akik irigyek. Eszembe jut a három magyar három felé húz bölcs mondás és bizony az is, megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is…
Valóban ennyire boldogtalanok lennénk? Mert igaz, hogy nem tartozunk a gazdag népek közé, legalábbis anyagi értelemben. S igaz, hogy a történelem során kijutott nekünk sok sorscsapásból, mert gyakran bizony a rossz oldalra álltunk… De micsoda gazdagok vagyunk szellemiekben! Világhírű tudósaink, páratlan irodalmunk és művészetünk van, a nyelvünk is teljesen egyedi, aranyérmes sportolókkal büszkélkedhetünk. Hát mit akarunk még?
Hol a boldogság mostanában? Újfent felteszem a költői kérdést… Talán ideje a szemléletváltásnak, és a bajok, bánatok, sorscsapások, múlt feletti siránkozás helyett a mostra és a jövőre koncentrálni. Vegyünk példát a norvégoktól, és gyermekeinkbe már kiskorukban csepegtessük bele, hogy egytől egyig mind, úgy ahogy vannak, tökéletesek. Tereljük őket abba az irányba, ahol ki tudnak teljesedni. Ilyen jó alapokra építve aztán örömmel dolgozó, és mások bajára is érzékeny emberkéket nevelhetünk. Ők lehetnek a boldogságunk zálogai, hiszen legfőbb ideje, hogy ember- és természetközpontú legyen társadalmunk.
Legyünk lazábbak, akárcsak a csehek, mert az örökké elégedetlen, kákán is csomót kereső, bolhából is elefántot csináló ember sosem ismerheti meg a boldogság mámorító érzését.
