A Rozsnyó körzetébe tartozó mesés község, Barka polgármestere 14 éve áll szülőfaluja élén. Az önzetlen odaadó munka, Istenbe vetett hite, kitartása és családja támogatásának gyümölcse Icso Béla sikeres, színes szakmai életútja. Az önkormányzat, a református egyház és a kisebbségi politika területén tevékenykedő polgármester április 2-án a komáromi Dunamenti Múzeum Kultúrpalotában veszi át ünnepélyes fogadás keretén belül a kitüntetést.
Icso Béla hírportálunknak elmondta, milyen út vezetett Barkáról Barkára, mesélt élete sikereiről és kudarcairól, jellemezte a falu és Rozsnyó vidékének jelenlegi magyar légkörét és nem utolsósorban érzéseit és életélményeit megosztva nyilatkozott a Szlovákiai Civil Becsületrend kitüntetésről.
Meséljen szakmai pályája kezdeteiről
Az érettségi után a Magasépítői Vállalathoz kerültem, melynek Rozsnyón volt kirendeltsége. A mai Szent Borbála Kórház külterein dolgoztunk, én körülbelül 13 hónapig segédmesterként. Ezután egészen 2002-ig a Kelet-szlovákiai Víz- és Csatornázási Műveknél dolgoztam (azóta ez a vállalat transzformálódott). Tulajdonképpen a mai napig ott vagyok alkalmazásban, fizetetlen szabadságomat töltöm, mint polgármester.
Milyen elhivatással, célokkal indult 2002-ben szülőfaluja polgármesteri posztjáért?
Tulajdonképpen nagy reményeim és terveim voltak. Hittem abban, hogy egy közösséget meg lehet változtatni. Én 1998-tól a képviselő-testület tagja voltam. Itt meg kell említeni az otthonról hazavezető utat. A gyerekkoromat itt töltöttem, majd egy 18 éves cikluson át rozsnyói lakhellyel rendelkeztem, míg 1997 tavaszán újra barkai lakos lettem. A szüleim mindkét ágon Barkáról valók, s annak ellenére, hogy a városban laktam, a falu szellemisége mindvégig ide kötött. Gyakorlatilag az otthont nemcsak a házam, vagy a községben élő emberek, hanem az egész környék és táj jelentik számomra.
Hogyan jellemezné az első polgármesteri beiktatás utáni indulást?
Tulajdonképpen nagyon tanulságos volt. Be kell látni, hogy ha az ember polgármesterként tevékenykedik, nem tudhatja előre, hogy mire is vállalkozik. Én is csak időközben jöttem rá, hogy itt sokkal többről van szó, nehezebb ez a közéleti szerep, mint ahogy az kívülről látszik. Valójában én ezt a megválasztást egy küldetésnek tartom, és ennek rendeltem alá a családomat, aminek elfogadásáért köszönet illeti őket. Sokszor mondták már, hogy többet foglalkozom a faluval, mint velük.
Mi mindent sikerült a 14 év alatt elérnie és melyek a jövő nagy álmai?
Ez a negyedik választási időszak. Sikerült a katolikus templom körüli köztereket rendbehozni, felújítani a Szádelői-völgy felé vezető utakat, a református templom belterét és parókiáját. A közutak rendbehozása most is folyamatban van, és jelenleg egy 2,5 km-es vízvezetékhálózat kiépítésén is dolgozunk. A munkálatokat a közhasznú munkák keretén belül valósítjuk meg. Továbbra is elsőrendű feladatomnak tekintem a munkahelyteremtést. Szeretnék egy szociális vállalatot létrehozni, úgy képzelem el, hogy eleinte támogatással működne, de ha beindul, eltartja önmagát. Jelenleg a munkaügyi hivatal különböző programjainak keretén belül alkalmazzuk az embereket. A kastély felújítása egy következő feladat. A restaurátori felmérés már készen van, jelenleg várjuk a kérvény értékelését. A másik dolog pedig, hogy a valamikori élelmiszerbolt és kocsma épületeiből egy közösségi házat szeretnénk létrehozni. Tervben van még természetesen a tűzoltószertár felújítása és a tűzoltószervezet helyi szinten való újjáélesztése is. Tehát rengeteg elképzelésünk van.
Mit tart a legnagyobb sikernek, előrelépésnek a barkai közösség életében?
Amire nagyon büszke vagyok, az a falu magyar tanítási nyelvű óvodája. Ez érdekes, mert már a 2002-es választási programomban is szerepelt az intézmény létrehozása. Végül csak 2015-ben nyitotta meg kapuit. Nálunk sok a gyermek, ezért is ez a legnagyobb örömöm. Egy ötéves folyamat eredményeként önerőből sikerült megvalósítani. Eleinte sokat pályáztunk, viszont a kormányváltások során kérvényeink is átértékelődtek és nem az óvoda lett országos szinten a legfontosabb. A konyhai berendezésre kaptunk 2000 euró támogatást az ESET magáncégtől.
A polgármesteri kötelességein kívül más területeken is tevékenykedik. Beszéljünk erről is.
Jelenleg a Barkáért Polgári Társulás elnöke vagyok. Ez 2000-ben alakult, s hol búvópatakként háttérbe szorul, hol előtérbe kerül és sokszor a pályázati kiírások függvénye is, hogy a civil szférában is tudjunk pályázni a község javára. Református lévén a barkai református egyházközösség gondnoka vagyok már a második választási ciklusban. Ezenkívül az abaúj-tornai egyházmegye tanácsának és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinatának is a tagja vagyok. Az MKP helyi szervezetének elnöke és az MKP rozsnyói járási szerveztének alelnöke vagyok.
Hogyan látja a Barkán és Rozsnyó vidékén élő felvidéki magyarok helyzetét?
Én úgy érzem, hogy nagyon nehéz helyzetben van a magyarság. És nem az anyagi helyzetről beszélek. Ilyen életszínvonalon a mi vidékünkön még nem élt a lakosság. Sokszor a legnagyobb gond az identitástudat elvesztésével és a fiatalság elvándorlásával van. Nagyon erős az asszimiláció és az etnikai átalakulás. A legnagyobb kudarcélményem Barka tekintetében az, hogy nem sikerült a magyar fiataljainkat megtartani. Nem hogy megállítani, visszafogni sem tudtuk az elvándorlást. Persze, ha történelmi távlatokról beszélünk, akkor Barka a hetvenes években zsákfaluvá vált. A Szádelői-völgyet lezárták és ezáltal a falu Kassához való csatlakozása 35 km-rel hosszabb lett. Az urbanizációs tevékenységek elszippantották a kezdeményező fiatalokat.
Kik figyeltek fel az évek óta tartó odaadó eredményes munkájára és vélték úgy, hogy kiérdemelte a kitüntetést?
Úgy tudom, hogy Vasik János sokat tett ennek érdekében. Ő ajánlott a kitüntetésre. Jánossal régen ismerjük egymást, 1999-ben találkoztunk egy kommunikációs tréningen Rozsnyón. Azóta folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Hallottam arról, hogy Jókai Tibor is szólt azt érdekemben. Úgy érzem, az óvoda megvalósulása volt az a pillanat, ami megerősítette, hogy jelöljenek erre a kitüntetésre.
Mit jelent az ön számára a Szlovákiai Civil Becsületrend kitüntetés?
Tulajdonképpen most sem érzem úgy, hogy megérdemlem ezt a kitüntetést. Úgy gondolom, sokkal többet is lehet tenni, persze az már más kérdés, hogy mennyi ereje van az embernek. Talán most még nem is tudom kellő mértékben felfogni. Ennek a díjnak az értéke évek múltán nő meg, amikor az ember visszatekint. A másik szempont viszont az, hogy a kitüntetés bizonyos fokú kötelezettséget is ró rám. Az életem részévé válik és gyakorlatilag kötelez arra, hogy a jövőben is igyekezzek méltó lenni ehhez a díjhoz. Nem az a lényeg, hogy az ember túlteljesítse önmagát. Nem ez az élet értelme.
