A Komáromi Jókai Színház Tetemrehívás című Arany János műsora méltó zárása volt a budavári költészet napi programoknak. A Magyarság Házának nagytermében összegyűlt közönség vastapssal köszönte meg az élményt a művészeknek. Tóth Tibor igazgató, a műsor rendezője, szerkesztője, főszereplője, valamint a sokféle hangszeren játszó muzsikusok: Farnbauer Péter, Kováts Marcell és Madarász András már a folyosóról tértek vissza a szűnni nem akaró ovációt hallva.
Az esti előadás – és a számos napközbeni program – miatt felnőtt, sőt idősebb közönség töltötte meg a termet. Lehet, hogy sokan közülük kissé bizalmatlanul szemlélték a színpadon fekvő, álló különböző hangszert, középen a dobfelszereléssel, hogy mi közük is lehet a 19. századi Arany Jánoshoz. Aztán elfoglalták helyüket a művészek, s mikor ír népi dallamok kísérték a fakó lován vágtató Edward királyt, már megtörtént a varázs.
Szőke Panni balladájához az ismert magyar népdal diszkó-ritmusra váltását már bizonyára mindenki értette, a lány tragédiájának aláhúzásaként. S mire az elégikus Őszikék versei, majd a műsort záró Epilógus megrendítő sorai elhangzottak, mindenki úgy érezte, hogy Arany János nem a 19. század nagy klasszikusa, hanem egy itt, velünk élő mai költő, akinek érvényes üzenete van a 21. század számára is.
„…ez örömzene, örömszínház, örömelőadás”
Az előadás után az ünneplők közül csak sokára lehetett elragadni Tóth Tibort egy rövid beszélgetésre. A műsorhoz írt rövid ajánlásban azt olvashatjuk: „Arany János lírája megáll a saját lábán is, nem kell különösebb hókuszpókusz ahhoz, hogy érdekessé tegyük, viszont ha szélesebb tömeghez akarunk szólni, s nemcsak a költészet kedvelőihez, érdemes valami népszerűbb megoldáshoz folyamodni. Ilyenkor jön a megzenésítés.”
Ki volt a zeneszerző?
A zene nagyrészt Kováts Marci népzenész barátom érdeme. Ennek a műsornak egy egyszerűbb változatát még ’96-97-ben készítettük Marcival és egy gitárossal. Nem reméltem, hogy feléled és ilyenné gazdagodik. Persze, Arany János verseit egy hétig is mondhatnánk, úgy gondoltuk, hogy elsősorban diákoknak, egy egyórás műsort készítünk, amibe bekerültek a tananyagból is ismert balladák, de kevésbé ismert, sőt ismeretlenek is, tehát picit nyitjuk az ollót. A másik szempont az volt, hogy elmenjünk Arany élete végéig, mintegy lecsengetve az Őszikék részleteivel. Ezt még Kassán állítottuk össze Marcival, aztán elkerültem onnan, nem reméltem, hogy még elővehetem a műsort, bár Arany mindig a szívügyem volt. De amikor megkeresett Péter és András, akkor boldogan nekiláttunk négyen, új elemek kerültek bele, új hangszerek is: tangóharmonika, tárogató, koboz, és ezzel kiteljesedett az egész hangzás. Most az Arany-évfordulón úgy éreztük, méltó arra, hogy elővegyük és megmutassuk néhány helyen. Hozzáteszem, ez mindnyájunknak csak hobbi, mert van főfoglalkozásunk. Ez öröm-műsor.
A muzsikusok (Fotó: Cservenka Judit)
Biztos vagyok benne, hogy a fiatalok is élvezik, nem mélyülnek el közben okos telefonjaikban.
Valóban nem. Ma például volt délelőtt Komáromban, a színház 350 fős nézőtere előtt egy előadás, egy pisszenés nem hallatszott, annyira lekötötte őket. Behozni nehéz a fiatalokat, de ha már ott vannak, megfogja őket Arany. És ha elérünk annyit, hogy otthon levegyék a polcról a kötetet, vagy az interneten megkeressék, akkor már megérte. Az idősebb közönség pedig az Őszikékre fogékony, hiszen például a Kortársam R.A. halálán olyan vers, amelybe mindenki be tudja helyettesíteni a saját veszteségét. Nekem most friss fájdalom Kolár Péter halála, könnybe lábadt a szemem a vers közben, mert rágondoltam.
Vers, zene minden összeillik, sőt: a háttérre vetített grafikák is.
Miklosovits László grafikusművész rajzai, akinek van egy egész kötete, amit egyszer megkaptam tőle, és most nagyon örült az ötletnek, a komáromi premierre is eljött Borsod megyéből. Akit még feltétlenül meg kell említenem nagy hálával, az Kováts Miklós tanár úr, Marci édesapja, aki a kassai ipariskola legendás irodalomtanára. Első műsorunk összeállításánál nagy segítségünkre volt, főként az Arany-levelek kigyűjtésével.
Az Arany-évben biztosan sok meghívást kapnak, amit össze kell egyeztetni a színházi munkával.
Egészségesen kiegyensúlyozzuk a kettőt. Sok meghívásunk van, most a Zágrábi Magyar Intézettől is, vagy a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézettől. Májusban a Magyarok Világtalálkozójára is meghívtak, ahol a színházunk egy díjat is kap. Ez egy misszió, anyagi hasznunk nincs belőle, megpróbáljuk rezsiköltségen vinni, de ez örömzene, örömszínház, örömelőadás.
