A 41. Jean Monnet estje Matl Péter pasztellgrafikai sorozatának bemutatásával kezdődött, amelyet a művész a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából készített. Ezt követően reflexiók hangzottak el az egyesület szolyvai és munkácsi emlékútjáról.
Lokálpatriotizmus: a szlovák-magyar közeledés reménye
Kollai István történész a pozsonyi Balassi Intézet volt igazgatója Áthidalhatja-e a nemzeti ellentéteket a civil szféra és a lokálpatriotizmus? című előadása azokról a civil kezdeményezésekről szólt, amelyek mozgató rugója a lokálpatriotizmus. Azt reméljük, hogy a régebbi, politika vezérelte történelemírás mellett vagy helyett, egy tényszerű történelemszemlélet felé fordulnak Szlovákiában. Az elmúlt 25 évben számos olyan kezdeményezés indult így el a szlovákoknál, melyek erős lokálpatrióta jelleget öltöttek: egyes helyeket, régiókat próbáltak meg így újra “felfedezni” és felfejleszteni. Az előadás egy virtuális utazás volt Szlovákia újrafelfedezett helyein, arra is választ keresve, hogy a vegyes etnikumú és soknemzetiségű múlttal rendelkező vidékeken jelenthet-e a lokálpatriotizmus egyben valamiféle “magyar-szlovák” patriotizmust is? Már az is jelentős fordulat, hogy ezek a helytörténeti kutatások nem próbálják kitörölni a terület magyar múltját.
Csak öntudatos magyarként nyithatunk szomszédaink felé
Az Egyesület Jean Monnet emlékéremmel fejezi ki elismerését azoknak a kiemelkedő személyiségeknek, akik elősegítik a megbékélést a Kárpát-medencében. Ezen az estén Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, irgalmasrendi szerzetes vehette át az emlékérmet, amelynek egyik oldalán a névadó arcképe, a másikon pedig a Numquam otiosus felirat látható. Jean Monnetre is jellemző volt a folyamatos munkálkodás, amint ez Kozma Imre életútját is jellemzi. A laudációt Surján László, az egyesület elnöke mondta el, kiemelve Kozma atya lelkipásztori munkáját épp úgy, mint nemzetközi jelentőségű lépéseit, akár a kelet-német menekültek befogadását, akár a romániai forradalom idején megindított segélyakciókat. Kozma Imre és az általa irányított szeretetszolgálat azt is felismerte, hogy a szenvedést, a szegénységet etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül kell enyhíteni, mindenkiben a szenvedő Krisztus arcot látva. 1989-90-ben mindannyiunkban élt a remény, hogy ez a hozzáállás elősegíti a két nép közötti közeledést. Ennek sok jelét lehetett akkoriban tapasztalni, s nem Kozma Imrén, és nem a máltaiak segítő szándékán múlt, hogy az ígéretes folyamat megtorpant.
Kozma Imre úgy tartja, hogy nem véletlenül születik az ember magyarnak, szlováknak, románnak, vagy akármelyik nemzet tagjának. Meghatározza egy ember életét a család, a nemzet. Az Isten különböző nemzeteket gondolt el, de azok nem elszigeteltek, hanem az értékeiket hordozzák, ugyanakkor kapcsolatot tudnak teremteni egymással. Így lesz a mi nagy embercsaládunknak, az emberiség nagy családjának otthona ez a világ. Nemrégiben Rieger Tibor Koronázási Palást című szobrának avatása alkalmából is megfogalmazta az üzenetét, ami nemcsak a szlovákiai magyaroknak, hanem a trianoni szétszakítottság miatt Magyarországon kívülre került nemzettársainknak is szól: Őrizzék, erősítsék meg, tudatosítsák magyarságukat, és ennek birtokában nyissanak a többségiek felé.
Legyen látható jele a nemzeti összetartozásnak
Az egyesület úgy látja, hogy a trianoni szétszakítottság mellett az 1945 utáni magyar politika is hozzájárult a magyar nemzet széttagoltságához. Ennek csúcspontja 2004-ben a gyalázatos népszavazás volt. A mai kormány nagyon sokat tesz a magyar nemzet határmódosítás nélküli egységének helyreállításáért. Ehhez csatlakozva az egyesület arra hívja fel az egyes embereket és a civil szervezeteket, hogy június 4-én a Nemzeti Összetartozás napján személyesen is fejezzék ki ezt a határon átnyúló összetartozást, például egy rokonnak, barátnak, ismerősnek küldött elektronikus levélben, üzenetben vagy telefonbeszélgetésben. Ahogy karácsonykor vagy húsvétkor küldünk üdvözletet, úgy kapcsolódjunk össze sok-sok egyéni szálból font, eltéphetetlen kötelékkel. Trianon különféle országokba osztott szét bennünket, de nem választhat el sem szülőföldünktől, sem egymástól. Egy a nyelvünk, egy a kultúránk, egy a nemzetünk, áll a Charta XXI Egyesület felhívásában.
