1990-ben a Vály-völgyi községekben végeztünk néprajzi gyűjtést. Két hétig jártuk a falvakat. Mindenütt kedvesen fogadtak, munkanapokon, napközben is szántak ránk időt. A Vály-völgy hagyományos táncai és táncélete című könyvünk, mely az ott gyűjtött anyagot tartalmazza, tavaly karácsonyra megjelent, idővel abból is szemezgetünk majd.
Ezt azért említem, mert az akkor már nyolcvannyolc éves Ibos Istvánné, született Zsámbok Piroska a két falut elválasztó dombon keresztül átjött utánunk a Balog-völgyi Nagybalogról a Vály-völgyi Felsővályba, a szomszéd faluba és aktív részesévé vált ott is a gyűjtői munkánknak. Még a nagyszerű vasvári táncot, illetve a csárdás táncait is megmutatta, szólóban még filmre is táncolta. Az interjút 1990. július 10-én vettem fel.
Én 1958 őszén találkoztam vele először, amikor Ág Tibor népdalgyűjtővel, az Ifjú Szívek Dal- és Táncegyüttes akkori igazgatójával gömöri tánckoreográfiámhoz alapanyagot gyűjteni utaztunk oda. Znám István, egy, a faluból Pozsonyban tanuló legény – akiből egyetemi professzor lett, illetve Ádám Éva – később Pozsonyban a Duna utcai magyar iskola tanára lett –, főiskolásként az együttes táncosaiként ők voltak a meghívók és a helyi munka vezetői.
Piroska nénivel a barátságunk azóta is tart, így, amikor a Vályi-völgyi néprajzi gyűjtéskor meglátogattam, készségesen szegődött hozzánk. Az alábbiakban az akkor rögzített beszélgetésünket adjuk közre.
Piroska néni, hogyan tette „közhírré” a legény, hogy melyik lány a szeretője?
Este betették a lánynak a kertjébe a tubarózsát, és üzent a virág. Fiúk, ide többet nem jövünk, mert ott a tubarózsa. Nem is mentek. Micsoda finom tapintat volt az.
És mit jelentett a tubarózsa?
Azt, hogy az lesz a vőlegény, akié az a tubarózsa. Igen, igen. Úgy van írva, ott van Pistánál (B. Kovács István néprajzkutatónál) egy füzetben, én mondtam oda.
Mit jeleztek, jelentettek a kerítésre, a kapukra, kiakasztott lepedők?
Annak tették oda azokat a nagy lepedőket, akire azt mondták, hogy boszorkány, hogy rosszat tesz, megbabonáz a nézésével. Nem volt az igaz, de van egy könyv is, az is ilyeneket mond el.
Miket aggattak fel, milyen szőnyegeket?
Szőttes is volt, felszegett. Volt úgy, hogy azon több varrás volt, meg volt singelt lepedő, ekkora singelések rajta. Aztán volt rojtos, az megkötve. Selyemkendőről, meg bársonyról néztük le a kötésmintákat. Én is csináltam, megkötni, úgy szépen, azsúrosan, meg virágcsokorban. No, aztán volt gatyamadzagra húzogatva, szépen. Azon is kismadzagok voltak, a régi puszta volt, és azt úgy húzogatták végig.
A fiúk milyen játékkal szórakoztak?
Pikéztek /bigéztek/ a fiúk. Két végén megfaragtak egy fabotot, olyan rövidke fabotot, ráütöttek, s az felperdült, ügyesnek kellett lenni, hogy a felszállott pikét elüsse. Ha nem sikerült, folytatta a másik.
A labdát hogy csinálták?
Szőrből, ahogy vakarták a marhát, összegyűjtötték a szőrt, osztan forró vízbe betették. Ugye, voltak öreg fatálak, meg olyan favedrek, ami már nem használódott a konyhán, abban beáztatták. Azt szépen keményen meg tudták csinálni labdának, összeragadt és nem esett szét. Osztan azzal játszottunk, még én is.
Meg sem kellett kötözni, ha forró vízbe áztatták?
Nem. Az összeragadt.
Igyunk azért, aki búsul,
Kinek könnye földre csordul.
Földre csordul, patakot mos,
Kiben babám gyolcsinget mos.
Nagy az én rózsám ereje,
Kilenc pandúr nem bír vele.
De ha az én árvám hallja,
Sírva borul, az asztalra.
Ennek nincs több verse?
Nincs. Ez meg egy betyárnóta:
Mi a nevem, mi a nevem?
Mi az utazólevelem?
Kettőt-hármat agyonlőttem,
Itt az utazólevelem.
Azt kérdezik, mi a nevem?
Hol az utazólevelem?
Gyere pandúr, megmutatom,
Csak a lajbim kigombolom,
Gyertek elő, vármegye kutyái,
Megrövidülnek éltetek napjai.
Kettőt-hármat agyonlőttem,
Itt az utazólevelem.
Kettőt-hármat agyonlőttem,
Itt az utazólevelem.
Ez csak ennyi?
Én csak ennyit tudok belőle. De ennek van másik verse is. Kérdezzenek rá másnál is.
Mikor dalolta ezt a nótát a betyár?
Amikor a kakastollas csendőrök elővették. Igaz is,még pandúr volt akkor, nem kakastollas csendőr.
Sárvár alatt sűrű berek a Cseresz,
Leskelődő labancokkal van tele.
Sűrű berek, még sincs annyi levele,
Mint amennyi lompos labanc bújt bele.
Hol volt a Sárvár, nem tetszik tudni?
Keletnek, Késmárk fele, nem?
Ezernyolcszáznegyvennyolcban nem így volt,
Amikor még Kossuth apánk legény volt.
Előre, vitézek, hadd peregjen a német,
Hogy a fene enné meg.
Lányok, nektek virít a rózsa.
Menyecskéknek a savanyú iborka.
Akkor lesz a menyecskékre csuda jó világ,
Ha kivirít a savanyú iborkavirág.
Az a tiszta búza, kiben konkoly nincsen.
Az a nagy szerelem, kiben hiba nincsen.
Lám a mi búzánkban egy csepp konkoly sincsen,
A mi szerelmünkben egy csepp hiba sincsen.
(Aztán még hozzáfűzte: négy szólamban tanulták be itt a kórusok. Gabonás karnagy kijárt ide.)
Gabonás Tibor rimaszombati karnagy, zenetanár?
Igen. Itt volt minden áldott szombaton meg szerdán. Itt nálónk, akkor voltak a próbák.
Az én ökröm, a rendes, a Virág.
Megette a kertben a rezedát,
Hej, rezeda, rezeda, rezeda,
Sajnálom a szeretőm, igaz a’.
Kiment az én rózsám a kiskertbe.
Lefeküdt a rózsafa tövére.
Tizenkétszer kiáltottam néki,
Kelj fel rózsám, mert meglát valaki.
Elindultam szép hazámból,
Híres nagy Magyarországból.
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordult.
Gyönyörű. Ezt hol tanulta?
Hogy tudnám én azt! Szedtük össze, akkor még az énekkarban sokan voltak.
Ezt danolták itt lánykorában is?
Nem, nem. Danolta, aki megtanulta, valamelyik nagyapjától vagy nagyanyjától.
Itt a faluban?
Itt a faluban.
Fekete faluban, fehér torony látszik,
Láttam a babámat, más legénnyel játszik.
Azt hiszed te babám, jólesik ez nékem,
Amikor a te szád mást csókol, nem engem?
(Változat.)
Fekete faluban fehér torony látszik.
Láttam a babámat, más kislánnyal játszik.
Azt hiszed te babám, jólesik ez nékem,
Mikor a pici szád mást csókol, nem engem.
Vörösbársony süvegem,
Most élem gyöngyéletem.
Balog Ádám a nevem,
Ha vitéz vagy, jer velem.
Fakó lovam, a Murza,
Lajta vizét megússza.
Bécs alját, ha nyargalja,
Császár azt megsiratja.
