A magyar-szlovák népzene kölcsönhatásairól, több mint ezeréves rokoni kapcsolatairól már jó egy évszázaddal korábban Kodály Zoltán és Bartók Béla is szólt. Mindkét zeneszerző alkotásaiban fellelhetők szlovák népi dallamok is, amelyek alátámasztják ezeket a megállapításokat.
Mintha csak bizonyítani akarnák ezzel A fehér ló fia című magyar népmese történetének igaz voltát, amelybe Attila (i. u. 410? – 453) vezérünk élettörténete van röviden belesűrítve. Ebben a mondában, az erdőkben és hegyek között élő szlovák nemzetet a hun anyáktól származó, de más nyelvet beszélő Fanyüvők fiai jelképezik, míg a fehér ló fia maga Attila és népe, a magyarok. Ettől még bizarrabb az a tény, hogy a szlovák himnusz dallama egy az egyben megegyezik a Szeged mellett Bartók Béla által (1908-ban) gyűjtött kvintváltós szerkezetű magyar népdallal, amelynek címe Még azt mondják, nem adnak galambomnak. Ez, akárcsak a kelta (ír) néppel egy félévezreddel korábban keletkezett közös ötfokú (pentaton) hangsorunk is azt bizonyítja, hogy nem 896-ban jöttünk Árpád seregeivel a Kárpát-medencébe, hanem több ezer éve éltek itt eleink és saját nyelvükön a saját dallamaikat énekelték. (Az ezredforduló végén csak a rokontörzs hét vezére tért vissza az ázsiai kalandozásaiból, hogy visszaszerezze a római-frank-germán törzsek által Attila utódaitól elorozott birodalmát.)
A mai magyar-szlovák zenei kapcsolatoknak is van új eleme. Ebben jelentős szerepet vállal a Kazán József által menedzselt és Péter fia által vezetett Ad Libitum (Tetszés szerint) nevet viselő kamarazenekar, melyben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett felvidéki magyar és anyaországi zenészek és énekesek működnek közre, a klasszikusok mellett műsorra tűzve kortárs szlovák, szlovákiai magyar és magyarországi zeneszerzők friss alkotásait.
A zenekarnak Szíjjártóné Nagy Ilona és Dunajszky Géza köszönte meg a színvonalas műsort (Fotó: Kožík Ádám/Felvidék.ma)
Május 21-én Pozsonyban, a Mirbach-palotában mutatkozott be a kamarazenekar, az itt rendezett hangversenyükön Anton Diabelli (1781 -1858), Gustav Mahler (1860 – 1911), Kodály Zoltán (1882 – 1967) és Szíjjártó Jenő (1919 – 1986) művei mellett Milan Novák (*1927), Ladislav Burlas (*1927), Martín Jánošík (*1986) és Ľuboš Bernáth (*1977) kamarazenekarra átírt műveit szólaltatták meg. Zenei teljesítményükről csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni. Precíz, pontos intonációval, dinamikailag kidolgozott, jól összehangolt zenei ritmusban szólaltak meg az alkotások.
A rendezvény nívóját kiemeli, hogy két zeneszerző művét, Martín Jánošík Žalm 23 és Ľuboš Bernáth Petite et dabitur vobis című alkotását először szólaltatták meg Szlovákiában, azaz, itt a Mirbach-palotában hallhatta első alkalommal a matiné közönsége.
Az Ad Libitum kamarazenekar tagjai között a pozsonyi előadáson Szakács Ildikó énekével (szoprán), Tallián András hegedű-, Kazán Péter klarinét-, Fejérvári János cselló- és Gincsai Eszter Beáta zongorajátékával hívta fel magára a figyelmet.
Szakács Ildikó énekel (Fotó: Kožík Ádám/Felvidék.ma)
Kazán József portálunk kérdésére elmondta, hogy a pozsonyi Mirbach-palotában bemutatott művek megszólaltatására a zeneszerzők közelmúltban volt vagy közelgő jubileuma adott alkalmat. A szlovák zeneszerzők közül Milan Novák és Ladislav Burlas 90., Ľuboš Bernáth 40. születésnapja lesz az idén, Martín Jánošík pedig tavaly múlt 30 éves. Kodály Zoltán és Szíjjártó Jenő esetében pedig a haláluk évfordulója szolgált apropóul, hogy alkotásaikat ma Pozsonyban is hallhattuk. A műsor elején megszólaltatott két klasszikus zeneszerző műve összehasonlítási alapul szolgált arra, hol tart a mai kortárs szlovák zeneszerzés színvonala a világ nagy zenei alkotásaihoz mérten.
Összegezve: egy kedves és hangulatos zenei csemege élvezetében volt részünk ezen az akácillatú májusi délelőttön egy remek színvonalon megszólaló kamarazenekar előadásában. Köszönet érte az Ad Libitum zenekar tagjainak és menedzserüknek, a Kodály-napok és a Csengő Énekszó kórusversenyei közismert rendezőjének, Kazán József barátomnak!
