A Selmecbányán barangoló magyarok közül is csak kevesen tudják, milyen jelentős történelmi emlékeket rejteget ez a város, milyen szellemi örökséggel bír e hely; ki mindenki élt és alkotott itt, azaz az egykori világhírű Akadémián. Abban az intézetben, melyet Mária Terézia emelt az akkori oktatás magas fokára, és 1762. október 22-én testületével meghozta azt a határozatot, melynek értelmében létre kellett itt hozni az egész birodalom számára a bányász-kohász műszaki szakembereket képző intézetet. Nos, ebbe az intézetbe kapott aztán 1763-ban kinevezést Nicolaus Josef Jacquin, azaz Jacquin Miklós József ( 1727-1817) professzor, hogy megalakítsa a majdani akadémia első tanszékét.
De ki is volt ez a tudós, hol, melyik épületben működött Selmecen intézménye, milyen volt tanszéke? A Kohászat-Kémia-Ásványtan Tanszék 1764-től működött igen magas színvonalon. Az épület ma is áll Selmecbányán, a városba vezető déli főút bal oldalán, nem messzire a Szentháromság tértől. Egy régi, XVI. századi gótikus-reneszánsz épület ez, pontosabban a ma Krecsmáry-háznak nevezett, klasszicista homlokzatú szép építmény. Bejárati ajtaja felett emléktábla hirdeti, hogy 1764. szeptember 18-án itt kezdte meg az oktatást az intézet első tanszékének professzora, Jacquin Miklós. Tehát ez tekinthető egyben az Akadémia első épületének is. A házat a kincstár bérelte a professzor számára, megadva annak módját s megoldva a továbblépés akadályát. Az emeleti részt a tanszékvezető lakta, a földszinten pedig a laboratóriumok s a tantermek működtek. A több tanszékes intézet kiépítése így tehát Mária Terézia 1763-as rendelete értelmében megkezdődhetett, s 1770-ig létrejöhetett a tényleges felsőoktatási szervezet, a Bányászati Akadémia.
A híres kémiai laboratórium későbbi otthona a szép Belházy-házban (Fotó: Csáky Károly)
Jacquin Nikolaus Josef vegyész, botanikus, orvos és akadémiai tanár németalföldi francia származású család gyermeke volt. 1727. február 16-án született Leydenben. Bölcsészeti, orvosi és természettudományi tanulmányokat folytatott Leuvenben, Párizsban és Bécsben. 1755–1759 között tudományos expedíciót vezetett Nyugat-Indiában. Ide I. Lotharingiai Ferenc német-római császár megbízásából utazott. (Balázs D. szerk., 1993. 171. l.) Kutatóútjáról sok új növényt hozott a bécsi császári parkokba. A schönbrunni növénykertet szintén ő rendezte, s ennek gazdag anyagát is feldolgozta. Jacquin Nikolaus Josef „botanikai munkásságával a legnagyobbak közé emelkedett, a XVIII. század végi Bécs leghíresebb tudósának tartották”: Bécs Linnéjeként is emlegették. (Zsámboki L. szerk., 1983. 199. l.) A botanika európai szintű szakembere feldolgozta Ausztria és a vele szomszédos magyar területek növényvilágát is. Számos magyarországi növényt ő írt le és nevezett el először. Hosszabb ideig a bécsi egyetem botanikai tanszékének tanára volt. Az érintett témakörből több kiemelkedő kötetet is publikált. Ilyen az Observationes botanicae… (Vindobanae, 1764) és a Flora Austrica I–IV (Viennae, 1770–1776).
Mint fentebb is említettük, Jacquin Nikolaus Josef volt tehát az 1763-ban felállított selmecbányai akadémia legelső – és 1765-ig egyetlen – tanszékének (kohászat– kémia–ásványtan) első tanára. Selmecbányán – s egyben Magyarországon is – ő honosította meg elsőként a kémiai kutatásban „az előítéletektől mentes kísérletező módszert, az oktatásban a laboratóriumi gyakorlatokat”. (Kenyeres Á. főszerk., 1967. 789–790. l.)
Jacquin már Selmecre érkezésének évében megépítette a kémiai-metallurgiai laboratóriumot, amely a maga nemében az első volt a világon. Lerakta alapjait az intézet ásványtani gyűjteményének is. (SBS. II., 1987. 305. l.) Selmecen Gellert Anfangsgründe zur mettallurgischen Chemie című könyvét használta előadásai vezérfonalául. „Kutatásai közben pedig mészégetéssel is foglalkozott az akkori tudomány állásához mérten igen magas színvonalon.” Magyarországon egyébként elsőként végzett 1768-ban kőszénlepárlási kísérleteket. (Horváth Z., 1959. 556. l.)
Selectarum_Stirpium_Americanarum_Historia. A tudós egyik munkája; Nikolaus Joseph von Jacquin
Jacquin munkásságát Lavoisier is elismerte és nagyra értékelte. Selmecbányai előadásai és kohászati-kémiai laboratóriumi gyakorlatai e téren világhírnevet szereztek számára. Zsámboki László könyvében olvassuk: „Selmecen az ő laboratóriumi oktatási vonalát továbbvivő G. Scopoli és Rupprecht Antal módszereit vették át a világ első műszaki egyetemének, a párizsi École Polytechniquenek megszervezéséhez (1794).” (Zsámboki L., 1983. 199. l.)
A világhírű tudós öt éven át oktatta Selmecen a kémiát és az ásványtant. Előadásait tartalmazó kéziratainak egy részét az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. Selmecen végezte a flogisztonelméletet támadó könyvének kísérleteit is. A kémia tárgykörét érintő alapvető műve 1793-ban jelent meg Bécsben az alábbi címmel: Lehrbuch der algemeinen und medizinischen Chemie. Ugyanitt halt meg 1817-ben.
A természettudományok művelőinek, a művelődés- és iskolatörténettel foglalkozóknak mindenképp illik tehát megemlékezniük jeles tudósunkról, akinek éppen ebben az évben van születése 290. évfordulója, s kerek a halálozás évfordulója is, azaz kétszáz éve annak, hogy tudósunk az örök élet reményében eltávozott e földi világból. Természetesen mások is gazdagabbak lehetnek a kis adalék birtokában!
