Református gyászszertartással vettek végső búcsút a pozsonypüspöki temetőben Papp Sándortól, a Szlovák Rádió Magyar Adása, majd később a Pátria Rádió egykori főszerkesztőjétől, a felvidéki magyar újságírás meghatározó alakjától, aki október 12-én, súlyos betegségben hunyt el. A temetésen a családtagokon, a rokonokon, a kollégákon és a barátokon kívül megjelentek a felvidéki magyar kulturális élet képviselői.
Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének nevében Szabó József és Kiss Balázs volt jelen, a Csemadokot Bárdos Gyula elnökön kívül még Mézes Rudolf, Jégh Izabella, Fekete Márta, Görföl Jenő és Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója is képviselte. Lovász Attilát, az RTVS nemzetiségi adásainak vezetőjét, Reicher Gellértet, a Szőttes szervezőtitkárát, Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László nótaénekeseket, sok egykori rádiós kollégát és néhány polgármestert is felismertünk a tömegben, Bárdos Gábort, Somorja, Fenes Ivánt, Bős és Bodó Istvánt, Felbár polgármesterét.
Kolár Péterrel közös fotó Brüsszelben készült egy éve. Idén március 30-án ő is elhunyt. (Fotó: Oriskó Norbert)
Nem sokkal a gyászszertartás megkezdése előtt Banyák István és zenekara néhány csodaszép magyar nótával búcsúztatta az elhunytat, aki maga is zenész és zenerajongó volt.
Peres Imre református lelkész Papp Sándorról szólva kiemelte, élete sokunk számára gazdagító volt. „Személyében olyan szellemi kapacitás távozik, akinek halála joggal okoz számunkra mély szomorúságot, hagy maga után űrt, hiányt. Pedig ő még élni akart, alkotni akart, gazdagítani akart, adni akart” – szólt a jelenlévőkhöz, az elhunytat méltatva. „Ahogy az életre fel kell készülnünk, úgy a halálra is fel kell készülnünk, amiben, mint mindenben, az Isten segíthet nekünk” – mondta, nem felejtve el hozzáfűzni, az élet valódi értelméről többnyire csak akkor kezdünk elgondolkodni, amikor megérint bennünket a halál szele. „Istennél van a kegyelem és a megbocsátás, s ebbe a kegyelembe fogadja a halottunkat és hív minket is” – zárta beszédét.
A tisztesség, az igazságosság és a függetlenség jegyében dolgozott
Jaroslav Rezník, az RTVS vezérigazgatója azzal kezdte búcsúztató beszédét, hogy most egy olyan emberről lesz szó, aki egész idő alatt többet tudott, mint a jelenlévők. „Vitathatatlan, hogy Papp Sándor olyan személyiség volt, aki több mint három évtizeden át hatással volt és hatást gyakorolt a magyar kisebbség kulturális életére és annak fejlődésére” – mondta a szónok. Kiemelte, Sándor egész életében a tisztesség, az igazságosság és a függetlenség jegyében dolgozott, és ezekből az elveiből nem engedett még a nehéz és összetett helyzetekben sem. Az egyik legnagyobb demokratának nevezte, olyan embernek, aki már negyed százada is magában hordozta minden ember békés együttélésének vízióját. Meggyőződése volt – és ezt hangoztatta is gyakran –, hogy a rádióadás csakis a hallgatóké, s pont őértük dolgozott, szervezett, hanganyagot rögzített, tárgyalt, mérgelődött és nevetett.
Papp Sándor tavaly Brüsszelben (Fotó: Oriskó Norbert)
Kitért arra az időszakra is, amikor el kellett mennie a rádiótól, s mikor azok, akik a bokájáig sem értek fel, nem voltak képesek neki még egy „köszönöm”-öt sem mondani. A távozást ugyan nehezen viselte, de meg nem tört. Riportokkal, interjúkkal, híranyagokkal számolt be a dél-szlovákiai emberek életéről, mindennapjairól, teljes szakmai elszántsággal. Emberi nagyságáról és kitartásáról tett tanúbizonyságot akkor is, amikor a legnagyobb ellenféllel, a betegséggel küzdött, s a végsőkig kitartott. „Sose adjátok fel, mindig próbálkozzatok és bízzatok a végsőkig” ezt hagyta ránk örökségül. „Az olyan emberek, mint te, sosem veszíthetnek, mert az elvek, amiket képviselsz, tartják egyben ezt a világot. Örökre velünk maradsz…. Tanácsaid mindig megfontoltak és okosak voltak, hisz mint ahogy már mondtam, mindig egy kicsit többet tudtál, mint mi, többiek. Tisztelet az emlékednek, barátunk!” – zárta visszaemlékezését Rezník.
„..terveiben meggyőződéssel és konokul hitt, mindig előrenézett, a holnapban gondolkodott”
A volt kollégák, rádiósok nevében Starovič Tibor, az MTI szlovákiai tudósítója emlékezett vissza az elhunytra, emberi nagyságára „Voltak, akik térdre akarták kényszeríteni, pályáját ugyan sikerült megtörniük, de Őt nem. Harcos volt, soha nem adta fel, ment tovább, élete derekán túl is képes volt újra, s megint újra kezdeni, pedig tudjuk, erre nem mindenki lenne képes” – mondta az egykori kolléga és jó barát.
Elmondta, sokan talán úgy érezhették, Sanyi nem volt könnyű természet, ám szerettei féltő gondoskodására, barátai megingathatatlan kiállására mindig számíthattak, s ma már a szakma is elismeri, hogy elvárásait, követelményeit, előremutató terveit az idő igazolta. „Munkájában elszánt volt, terveiben meggyőződéssel és konokul hitt, mindig előrenézett, a holnapban gondolkodott. Pályája csúcsán összetett időszak jellemezte, nem voltak egyszerű évek, de Ő nem is az egyszerű megoldásokat kereste, nem volt megalkuvó” – idézte fel alakját.
„Emlékezni fogunk, itt leszel velünk mindig, s remélem Te is emlékezni fogsz majd ránk annál az égi asztaltársaságnál, ahol most már ketten ültök Jóskával (D. Kovács József – a szerk. megjegyzése), és ahol, remélem, nekünk is foglaltok majd egy-egy helyet”– búcsúzott el-elcsukló hangon a barátok és kollégák nevében Starovič Tibor.
A gyászszertartáson Molnár László elszavalta Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét, s a jelenlévők a Republic együttes Ha még egyszer láthatnám című dala mellett kísérték el koporsóját utolsó útjára. Papp Sándor hamvainak egy részét – végakarata szerint – a Dunába szórják.
Szakmájában kitűnő, szigorú volt, ám mindig kiállt kollégái mellett
Papp Sándorra sokan emlékeznek jó szívvel. Köztük Oriskó Norbert, az MKP munkatársa, aki még az Ifi magazin főszerkesztőjeként ismerte meg az akkori Pátria igazgatót. „Megragadott vérbeli profizmusa a rendezvényszervezés terén. Egykori rádiós munkatársai közt több ismerősöm, barátom van, olyan vezetőként ismerték, aki szakmájában kitűnő, szigorú, ám kiáll kollégái mellett. Döbbenetes volt ennek tudatában olvasni az Új Szóban róla megjelent képtelen és durva támadásokat, például akkor, amikor (egyébként sikeresen) megpályázta az Ifjú Szívek igazgatói tisztségét” – mesélte róla Norbert.
Ő volt a társaság lelke (Fotó: Oriskó Norbert)
„Egy évvel ezelőtt Brüsszelben egy nagyszerű programon voltunk együtt Sándorral, Csáky Pál meghívására. A járás, a séta nehezére esett, de így is a társaság lelke volt. Hála Istennek, itt még volt alkalmunk jó nagyokat beszélgetni. Nagyon készült a nyugdíjas évekre, már számolta a napokat, amikor végre eléri a nyugdíjaztatást. Belegondolok, hogy alig néhány hónapot kapott a megérdemelt pihenés évei helyett… Nem beszélt róla, de tudjuk, nagy törés volt az életében, amikor a Pátriából elment, ezután már az élete végéig nem volt alkalma a képességeinek megfelelő munkát végezni. Ez pedig egyszerűen megengedhetetlen luxus, pazarlás volt, hiszen minden jó szakemberre szüksége van a közösségünknek. Remélem, a családjának vigaszt jelent, hogy szeretettel vették őt körül, főleg az utolsó nagyon nehéz hónapokban” – reagált a halálhírre Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója.
Kákarov Szilviának kollégája és főnöke is volt az elhunyt. Portálunknak egy fájó emléket idézett fel, amikor egyszer, száguldó riporterként, éppen egy rendezvényen volt és ott értesült édesapja haláláról. Azonnal haza kellett jutnia Dunaszerdahelyről Zselízre, hiszen a kislánya is a nagyszülőknél volt. Igen ám, csakhogy szombat este volt, ráadásul Csallóközi Vásár, amikor nem akadt egyetlen ismerős sem, aki elvitte volna. Gyalog indult útnak, sírva, zokogva… „Aztán egyszer csak rámvillogott egy autó. Papp Sanyi volt, aki elindult Pozsonyból, hogy megkeressen engem Dunaszerdahelyen és hazavigyen… Nos, akkor engem Sanyi egy életre „megvett”!!! – mondta el nekünk a szép példát Sándor humanizmusára és másokra való odafigyelésére.
„Engem tulajdonképpen ő indított el a pályán, ő biztatott, hogy tanuljak néprajzkutatást. Sokat köszönhetek neki” – tudtuk meg Nagy Iván etnológustól a temetést követően, aki a Pátriában néhány évig a néprajzi műsort szerkesztette. Magasra tette a lécet, a minőségből nem engedett, mondta róla, hozzátéve, szigorú volt, de emberséges, a kollégák mindig számíthattak rá.
