A bélapátfalvi római katolikus plébánia anyakönyvi bejegyzése alapján Vidróczki Márton 1837. november 12-én született az Egerhez közeli Monosbélen. A nyelvészek szerint vezetékneve szláv ősökre utal, lehetett szlovák vagy akár lengyel pásztorcsalád leszármazottja.
Meglepő azonban, hogy tájanként különbözőképpen nevezték, hívták őt Mitróvszkinak, Miklócinak, Jatróczkynak, társai közül például Pintér Pista a Gyöngyös című újság egyik korabeli számában Vidrovszkiként említette meg. Vidróczki édesapja a káptalan számadó juhásza volt. Édesanyja, Kormos Panna a Monosbéllel szomszédos Bélapátfalváról származott – tisztességesen élő népes családjának ma is élnek leszármazottjai a bükki településeken. A szerény asszony ilyen tisztességes szellemben kezdte fiát is nevelni, de a sors korán közbeszólt.
Vidróczki elbujdosásának okát a néphagyomány sokféleképpen magyarázza. A legmeghatóbb talán az a romantikus történet, amelyben Vidróczki Marci, az egyszerű kondáslegény beleszeret Rózsikába, a módosabb egri család egyetlen leányába, akit előkelőbb legényhez szántak szülei, nem egy kondásbojtárhoz. Rózsika édesapja erélyes szavakkal igyekszik távol tartani lányától Marcit, amikor az nem sikerül, dühösen rátámad, ám ő húzza a rövidebbet. A legenda szerint; Marci, a reménytelenül szerelmes kondáslegény, miután kedvese apját megütötte, szégyenében elbujdosott.
Ahány település annyiképpen ismerik Marci betyárrá válásának okát, néhány az ismertebbek közül:
– törvénytelen gyereke volt édesanyjának, akit betyár vett pártfogásába
– árva gyerekként a szükség vitte rá a betyárkodásra
– a számadója kis vétség miatt megverte, dacból beállt szegénylegénynek
– édesanyja szeretőjét Marci alaposan elagyabugyálta, utána elbujdosott
– megunta az osztrák mundért és megszökött a katonaságtól
Talán az utóbbi történet áll legközelebb a valósághoz, Marci katonaságon és börtönben töltött éveiről ugyanis maradtak írásos emlékek. Ebben a történetben így mosódik össze a legenda a valósággal:
Vidróczkit, a nyakas kondáslegényt 1859-ben besorozták katonának. Bevonult Egerbe, ahol hamar kiderült vonzalma a nádsípos és egyéb fúvós hangszerek iránt, felettese javaslatára ezért bevették a kürtösök közé. Miután egy alkalommal kürtjén elfújta a Kossuth-nótát, az osztrák tiszt durván szidalmazta a katonai fegyelmet egyébként is nehezen tűrő Vidróczkit, aki a vita hevében megütötte felettesét. Erőszakos viselkedéséért Vidróczkit a komáromi hadbíróság tizenkét évi várfogságra ítélte. A szilaj és szabadsághoz szokott pásztorfiú azonban rosszul tűrte a bezártságot, szökést kísérelt meg. Leütötte az őrt, felvette ruháját és a vár fokáról a zajló Dunába vetette magát. Átúszta a folyót, hazatért és a Bükkben beállt a szegénylegények közé. Csakhamar a vezetőjük lett és gyakran feltűnt velük Borsodban, Gömörben, Nógrádban, de még Zólyom környékén is. Több vármegye pandúrjai keresték, végül 1863-ban Verpeléten elfogták, a bíróság huszonhét év fegyházbüntetésre ítélte. Nyolc évet töltött a monarchia akkori legszigorúbb börtönében, Theresienstadtban (mai nevén Terezin), nyolc év után, hasonló módon, mint Komáromból, megszökött. A Bükkbe már nem térhetett vissza, arrafelé a pandúrok nagy erővel keresték, ezért a Mátra erdeiben vert tanyát. Így lett a bükki kondáslegényből mátrai betyár.
Halálának történetét is különbözőképpen mesélik, sőt máig több település vallja magáénak a betyár utolsó perceinek helyszínét. Ezek között emlegetik Magyarországon a tiszafüredi hidat, a tiribesi rétet, nálunk a kisgömöri erdőt, a Détérhez közeli Tehenkút forrást… A legvalószínűbb azonban, hogy Vidróczki Mártont Mátraverebély határában, a Zagyva patak hídján érte a halál.
Az elkövetők között több társát említik, legtöbbször Sajó Pistát, Sajó Pétert, Barna Andrist, Lőrincz Pestát… Feltehetően azonban Pintér Pista végzett vele. Ebben a történetben is keveredik a legenda a valósággal:
1873. február 8-án Vidróczki néhány társával a Mátra északi lábánál fekvő Bodonyban, Almássy Edmund pincéjében borozgatott. Csatlakozott hozzájuk az uradalom gazdatisztje, aki elmondta, hogy munkaadója, Almássy úr behajtja a kondástól annak a nyolc sertésnek az árát, amit a minap a mezőről elhajtottak mellőle Vidróczkiék.
– Igazságtalan ítélet – ugrott fel dühösen Vidróczki az asztal mellől. – Mondd meg az uradnak, hogy este nyolckor a vendégei leszünk – üzente meg a gazdatiszt által Almássy Edmundnak a betyár, aztán leült és borozgatott tovább.
Közeledett az este, Vidróczki elküldte embereit a nagybátonyi erdőbe, csak az a két társa maradt mellette, akivel az uraságot szándékozott meglátogatni.
– Indulunk! Gyertek! – állt fel Vidróczki fél nyolc tájban.
– Én nem megyek sehova! – szólt csendesen Pintér Pista, mire Vidróczki, a néphagyományban fennmaradt történet szerint, pisztolyt rántott és Pintér Pista mellének szegezte:
– De jössz!
A három betyár azután elindult az Almássy birtok felé. Útjuk a Zagyva-patak hídján át vezetett, ahol Vidróczki ment elöl, mögötte lépkedett Pintér Pista, az utolsó Rácz Antal volt. Pintér hátrafordulva elkérte Rácz Antaltól a baltát és hátulról nagy erővel lesújtott vele a betyárvezér fejére. A legenda szerint miután Vidróczki a földre esett, Pintér Pista összevissza kaszabolta, pisztolyával pedig belelőtt.
A történteket maga Pintér Pista jelentette a pandúroknak és megmutatta a felismerhetetlenségig összekaszabolt holtestet, amelyet később Egerbe szállítottak, ott is temettek el.
Mivel a holttest nem volt felismerhető, különböző legendák születtek arról, hogy a betyár nem halt meg, társát, Görbe Jóskát ütötték agyon helyette. Vidróczkit később többen is látni vélték. Voltak, akik pontosan tudták, hogy becsületes útra tért és Egerben beállt szabólegénynek.
Az egri Rókus temetőben 1986-ban fejfát állítottak Vidróczki Mártonnak és a következő sorokat vésették rá:
Ebben a temetőben nyugszik
Vidróczky Marci
emlékét őrzi a néphagyomány
2017. november 12-én, születésének 180-ik évfordulóján Egyházasbáston, a Bed & More Pogányvár fogadó előtt is emléket állítanak a leghíresebb palóc betyárnak, szobrot avatnak a betyáréveiben Medvesaljára is sűrűn ellátogató Vidróczki Mártonnak.
