Erdély nagy fejedelmének születésnapja szerencsés fordulópont november közepén: a hónap eleji csöndes emlékezés eltávozott szeretteinkre, majd a nemzeti gyásznap közösségi fájdalma után a csakazértis megmaradás örömét, a magyarságért való áldozatos munka értelmét idézi évről évre az az ünnepség, amelyen a Bethlen Gábor Alapítvány díjait vehetik át néhányan a legméltóbbak közül.
A Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepsége a Pesti Vármegyeházán valósult meg november 15-én. A kuratórium az idén a Bethlen Gábor-díjat Csáky Pál felvidéki írónak, politikusnak, Európa Parlamenti képviselőnek ítélte, akinek munkásságát Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a BGA Kuratórium elnöke méltatta. Hangsúlyozta, hogy Csáky Pálnak mind írói, mind politikai munkássága eljutott arra a csúcsra, amely méltóvá teszi erre az elismerésre. Mint írónak, mindig fő témája a Felvidéken őshonos magyarság múltja, jelene, kultúrája, mint politikus sokat tett Pozsonyban, Prágában, Brüsszelben és Strassburgban e nemzetrész szlovákiai jogaiért.
Lezsák Sándor részletesen tekintett végig a kitüntetett életútján, kezdve azon, hogy születési éve 1956, és ezt mindig sorsszerűnek érezte. Szépirodalmi műveit idézve mutatta meg, hogyan jelentek meg ezekben Csáky Pál életének meghatározó fordulatai a családban kapott hagyományoktól, a gyermekként megélt 1968-as eseményekig, s az azt követő elnyomásig, a nehezen, cseh egyetemen szerzett diplomáig. Hogyan kapcsolódott be a 80-as évek budapesti ellenzéki köreibe, majd a rendszerváltás után már a felvidéki magyar politikai életbe, amelyben hamarosan a vezető személyiségek között, különböző funkciókban küzdött a magyarságot sújtó kollektív bűnösség eltörléséért, az elkobzott javak visszaadásáért, a nyelvhasználat jogáért, a 400 ezer felvidéki magyar katolikus anyanyelvű főpapjaiért.
Csáky Pálnak a díjat Lezsák Sándor, író, országgyűlési alelnök, a BGA Kuratórium elnöke és Rieger Tibor szobrászművész nyújtották át (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)
Amit nem tudott elérni otthon, azért küzdött tovább az európai uniós fórumokon. Ennek részletezése, valamint Csáky Pál eddigi kitüntetéseinek felsorolása után Lezsák Sándor laudációját azzal zárta, hogy a Bethlen Gábor-díjat a kuratórium azoknak ítéli, , akik munkásságukkal a nemzeti reneszánszra érett magyarságot gyarapítják.
Az ünnepség után interjút készítettünk Csáky Pállal.
A laudációban megütötte fülünket, hogy azokért az ügyekért dolgozik Brüsszelben, amelyeket otthon politikusként nem tudott elérni. Mi nem sikerült otthon, és mi volt az oka?
Engem is meglepett, hogy Lezsák elnök úr milyen pontosan felkészült az életemből. Ha Ön most azt kérte volna, hogy mondjam el saját életrajzomat, nem sikerült volna úgy, mint neki. Ezért hálás vagyok. És ő pontosan tudja, hogy az otthoni politikának megvoltak a sikeresebb oldalai, a legsikeresebb az egyetemalapítás Komáromban, és volt egy-két olyan dolog, amit annak ellenére, hogy kétszer kormányon voltunk, nem tudtunk megoldani, az egyik, amit ő is elmondott: a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos jóvátétel illetve bocsánatkérés. Ebben a szlovák politika behúzta a féket, sokáig a csehekre mutogattak, de a csehek az elmúlt tíz évben meglepően pozitívan viszonyultak a kérdéshez, bocsánatot kértek több alkalommal a kitelepített szudétanémetektől, részleges kárpótlást is megvalósítottak, és az egyházakat is kártalanították.
De ugyanezt a magyarokkal nem tették meg.
Nem, mert ez két külön kategória. A szudétanémetek kitelepítését Potsdamban a négyhatalmi konferencia jóváhagyta, a miénket nem. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kormánya megvétózta. És ezért a csehek, erre mint szlovák ügyre tekintettek, ami mögé nem teljesen állnak be. Most viszont az Európai Parlament, a Petíciós Bizottság idén, nagy meglepetésemre, az összes frakció támogatásával írt egy levelet a szlovák parlamentnek, amelyben azt javasolja, hogy a bocsánatkérést a csehek mintájára tegyék meg. Várjuk a szlovák parlament válaszát, már ment egy sürgető fölkérés is, úgyhogy én nagyon remélem, hogy ebben a kérdésben lassan, de előre tudunk majd lépni.
Hát ez a legnagyobb ügy. De vannak a kisebb, de a felvidéki magyarok mindennapjait, közérzetét meghatározó kérdések, mint a földrajzi nevek használata.
Igen, örömmel tudok beszámolni arról, hogy a szlovák kormány meghátrált, illetve engedélyezték és kitették a vasútállomásokon a magyar elnevezéseket is, az Európai Bizottság elég határozottan kérte ezt a szlovák kormánytól, ugyanakkor fiatal civilek nagyon hatékony munkát végeztek, van egy „Kétnyelvű Szlovákiáért” mozgalom, amely maga tapétázta ki saját készítésű feliratokkal a vasútállomásokat is, és örömmel látom, hogy ezt most már a hatalom is elfogadja és megteszi.
Brüsszelre tartozik az is, hogy a magyar névhasználat engedélyezésére figyelmeztesse a szlovák kormányt?
Bizonyos fokig igen, mert az európai szabadságjogok közé tartozik, itt a törvény liberálisabb és most már megengedi, viszont más probléma van, amiért én gyakran ostorozom a felvidéki magyarokat: lusták, mert ahhoz, hogy valaki „ovátalanítsa” a nevét, vagy hogy magyar keresztnevet használjon, arra törvényi lehetőség van, személyi igazolványát, egyetemi diplomáját, számos okmányát megváltoztathatja ennek nyomán, de utánajárást kíván. Nem is annyira pénzáldozat, mint utánajárás. Nem örülök annak, hogy azt kell mondanom a felvidéki magyarra, hogy kényelmes, és inkább lemond a jogai érvényesítéséről. Ezt helytelenítem.
A méltatásban külön esett szó az írói és a politikusi munkásságáról. Most az utóbbiról beszéltünk, az irodalmit még nem érintettük, pedig éppen kézbe vehettem Ördögtánc című kötetét, amely drámakötet. S ha jól jegyeztem meg Lezsák Sándor szavait, azt mondta, hogy az ön drámáit az a fájdalom ihlette, hogy fogy a magyar, és a keserűség az asszimiláció miatt, amiért nem eléggé küzd nemzeti megmaradásáért. Pontatlanul emlékszem?
Nem, ez így van, az elnök úr jól ismeri a kötetet. Az az igazság, hogy pár éve azon gondolkoztam, hogyan tudnám megsokszorozni azt a személyes ráhatást, amit szükségesnek tartok, olyan értelemben, hogy a politika is valamilyen módon dialógus a polgárral, és a színház is az. Azért írok publicisztikát, mert próbálom az emberek gondolkodását befolyásolni, mert nagy a zavar a fejekben, és ezt néha kétségbeesve látom, ezért próbálok javítani. Drámát pedig azért írtam, hogy azok, akik eljátsszák a darabjaimat, lényegében klónozzák azt a lehetőséget, hogy többször tudunk szólni különböző helyeken az emberekhez, és talán a hatás is erőteljesebb, ha egy szépen megfogalmazott darab kerül az emberek elé. Én ezt hiánypótlásnak is szánom, mert azt látom, hogy az előző generációk prózában: regényben, novellában jól teljesítettek. A felvidéki líra is jó, de hiányzik a drámairodalom. Márpedig ezeket a történeteket az köti össze, hogy kizárólag a felvidéki magyarokról szólnak, és felvidéki magyar írta. És próbálom úgy megfogalmazni a témákat, hogy elgondolkodtassa a nézőket, és a mindennapjaikra megpróbáljanak valami tanulságot levonni belőlük. Ebben a kötetben hat darab van, és elárulom, hogy februárban jelenik meg a folytatás újabb hat darabbal. Örülök annak, hogy jövőre a hetedik darabom bemutatóját várom, tehát játsszák is a darabjaimat.
Ez természetes, hiszen nemzeti színjátszás nincsen nemzeti drámairodalom nélkül. Végezetül beszéljünk magáról a díjról. Mit jelent önnek a díj névadója: Bethlen Gábor? Mit jelképez személye és politikája?
A díj maga elkötelezettséget jelent, újabb energiákat, hogy Magyarországon is odafigyeltek munkámra. Bethlen személye, történelmi, politikai üzenete pedig az, ami meg is van fogalmazva az emléklapon, amit kaptam, hogy a nap 25 órájában kell dolgoznunk a közösségünkért, a nemzet jövőjéért, és soha nem szabad feladnunk. Soha nem csúszhatunk olyan lelkiállapotba és olyan helyzetbe, hogy azt mondjuk: nincs tovább. Ennek a népnek túl kell élnie az összes megpróbáltatásokat, és nekünk esélyünk kell, hogy legyen, dolgoznunk kell, bármilyen posztra sodort is bennünket a történelem. Tehát egy időn fölötti, történelmen fölötti az ő üzenete és azt hiszem, nagyon helyes volt, hogy róla nevezték el a díjat, és megismétlem: számomra óriási kötelezettséget jelent.
***
A díjátadó ünnepség, amelyet Szabó András előadóművész, a megújult BGA kuratórium új tagja vezetett, s amelyen a Magyar Örökség-díjas Misztrál Együttes emelte az esemény hangulatát és méltóságát, a Márton Áron Emlékérmek átadásával folytatódott.
Juhász Judit újságíró, a Magyar Katolikus Rádió volt vezetője, az MMA tisztségviselője részesült ebben a kitüntetésben, az ő munkásságát dr. Béres József, a BGA kurátora méltatta.
Márton Áron Emlékérmet kapott a sajnos távollévő Matl Péter munkácsi szobrászművész, magyar honalapítási emlékművek alkotójaként. Laudátora: Rieger Tibor szobrászművész volt.
Pátkai J. Róbert ny. evangélikus püspök, a MAOSZ egykori elnöke Londonból idős kora ellenére felesége kíséretében jött haza, hogy személyesen vehesse át a Márton Áron Emlékérmet. Az angliai magyar emigrációért végzett évtizedes munkásságát Bakos István, a BGA kurátora méltatta.
A 2017-es díjátadó kitüntetettjei és résztvevői (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)
Tamási Áron-díjban részesült Hadnagy Jolán óvónő Farkaslakáról, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője. Laudátora Cs. Nagy Ibolya, a Tamási Áron-díj kurátora volt. S a díjazottat, de vele együtt az ünnepség közönségét is megajándékozta Szabó András, aki műsorvezetőből néhány percre előadóművészként elmondta Tamási Áronnak azt az írását, amelyet Kodály: Psalmus Hungaricusának bemutatója ihletett.
A befejező aktus az első ízben átadott Bethlen Gábor kutatói ösztöndíj rövid ismertetése és átadása volt. Ezt a fiatal szegedi történész: Cziráky Zsuzsanna kapta.
A meghívóban is közölt műsor után Lezsák Sándor a BGA kuratóriumának elnöke felköszöntötte 74. születésnapja alkalmából Bakos Istvánt, akit láthatóan meglepetésként ért a közönség derültségével és tapsával kísért mozzanat, hiszen az egész díjátadás szervezője, rendezője ő volt, s a „forgatókönyvbe” ez nem volt beírva. (Bakos Istvánnal portálunkon a közeljövőben hosszabb beszélgetés készül. A szerk.)
A Himnusszal kezdődő és a Szózattal, illetve a régi magyar himnusszal, a Boldogasszony, anyánkkal végződő ünnepséget követően még sokáig együtt voltak, ünnepeltek az ünneplők, köztük sok nyugati magyar személyiség, aki a Diaszpóra Tanács múlt heti ülésére érkezett, és persze itthoniak, külhoniak, mindazok, akik számára lelki szükség, hogy időről időre megéljék a nemzeti összetartozás pillanatait.
