Találós kérdés 2018-ból, az Európai Unió kellős közepibül: mi az elviselhetetlenebb, egy európai demokratikus jogállam számára annál, ha egy magyar párt szájára veszi az autonómia szót? Hát az, ha egyszerre három magyar párt teszi ugyanezt.
Ez történt a hét elején, midőn közös állásfoglalást írt alá a három magyar erdélyi politikai szervezet: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt az autonómiatörekvések összehangolásáról. A Mátyás szülővárosban megejtett történelmi aktus – amellyel valójában az RMDSZ által folyamatosan elszabotált, az autonómiaigényt első ízben kinyilvánító kolozsvári nyilatkozat koporsójáról fújták le a port – méretes kősziklaként csapódott be a kisantanti pocsolyába.
Mivel ilyen közös nyilatkozatra itt, a felső végeken a legmerészebb, vagy legrészegebb álmunkban sem gondolhatunk – lévén, hogy a kormányon lévő, nyomokban diót, mogyorót és magyar molekulákat is tartalmazó párt még az állampolgárságuk miatt üldözöttek ügyét sem hajlandó felvállalni a harminc ezüstért – érdemes pár szót szólni magáról az erdélyi közös nyilatkozatról.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor azt mondta, az Erdély és Románia „egyesülését” (azaz: Erdély román megszállását) kinyilvánító, 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat 100. évfordulója „remek alkalom arra, hogy párbeszéd induljon a román társadalommal az erdélyi magyarság autonómiaigényéről”. Ez persze a viccek kategóriájába sorolható, ismerve a román fél évszázados fogadókészségét a magyarokkal való bármilyen párbeszédre, kezdve mondjuk a 100 éves gyulafehérvári nyilatkozattal, amely egyben tanúsítvány a román megbízhatóságról. Az önrendelkezést ugyanis már abban megígérték.
A nyilatkozatban úgy fogalmaznak: a román kormányok évszázados asszimilációs politikája ellenére az erdélyi magyarság az önazonosságához és a kulturális örökségéhez ragaszkodó, életerős és értékteremtő nemzeti közösség maradt, száz évvel a gyulafehérvári nyilatkozat után pedig készek egy új kezdetre, melyhez partnerséget ajánlanak a románság számára. Ami a konkrétumokat illeti: a területi autonómiát Székelyföld történelmi határai között képzelik el, ahol a magyar nyelv egyenjogú a románnal.
Ahogy várható volt, a román hisztéria azonnal kitört, aki csak él és mozog a román politikában, az fuldokolva igyekezett elutasítani.
Mint ahogy az sem meglepő, hogy ugyanez a műbalhé természetesen a kisantanti reflexeknek megfelelően Szlovákiában is kipattant. A szlovák publicisták között a magyar ügyekben kevésbé hisztérikusnak tekinthető Dag Daniš is felkapaszkodott a toronyba, félreverni azokat a bizonyos harangokat. Rég olvashattunk már szlovák lapban olyan vérbeli, hamisítatlan rettegésfolyamot, mint most az aktuality.sk-n Daniš tollából.
A szerző azzal indít, hogy a magyar kisebbségpolitikában fennálló fegyverszünetnek lőttek, a magyar – területi(!) – autonómia farkasa már a kertek alatt settenkedik. Ami eddig csak a nacionalisták szavajárása volt, az most már a „standard” magyar pártok szókészletébe is felvételt nyert Erdélyben. Ajjaj, mi lesz ebből? És bizony el is jutunk hamar oda, hogy ettől a Szlovákiában megbúvó magyar nacionalisták étvágya csak megnő. Daniš prognózisa a köztévé időjósaiéhoz hasonlóan tömör és velőig hatoló: „2018 és 2020 között a magyar kisebbségek valószínűleg elkezdenek radikalizálódni, fegyverük pedig az autonómiatervek fokozása lesz”.
Achtung MKP!
Mindez egy „úgy legyen” kíséretében végszónak is elmenne, csakhogy van folytatás, hiszen nincsen autonómiázás az MKP-ba való rugdosás és Most-Híd nyalogatása nélkül.
A szerző megnyugvással veszi tudomásul, hogy idefönt a helyzet azért jóval kedvezőbb, mint Romániában, hiszen itt Bugár Hídja, meg Danko SNS-e együtt kormányoz a virágzó Smer-kormányban, Fico és Orbán pedig országos barátok.
Csakhogy Orbán partnere nem az árulónak tekintett Most-Híd, hanem az MKP. „A párt, amely növekszik”. És amelynek korábbi elnöke, Berényi József nem átallotta azt mondani 2011-ben, hogy a kisebbségi autonómia nem fenyegetést jelent Szlovákia számára, hanem megoldást. Az Orbán által támogatott MKP márpedig nem hajlandó felhagyni ezzel a témával, még ha programjából magát az autonómia szót ki is hagyták, az önkormányzatiság leplébe bugyolálva azért csak ott van.
Ez is megtenné végszónak, de még mindig van tovább (lejjebb). A szlovák publicista ébresztőjében figyelmezteti az MKP-hoz az utóbbi időben közeledő Sulíkot és Matovičot, hogy amikor a „rossz Bugár” és a „jó MKP” között ugrándoznak, vegyék csak figyelembe a következményeket, s jobban teszik, ha kijelölik az együttműködés határait.
Amit persze már körül sem kell írni, hiszen jól tudjuk: a magyaroknak itt, Szlovákiában kuss van. Szóba sem jöhetnek azok a jogok és megoldások, amelyek Európa kultúrnemzeteinél magától értetődőek. A kisantant országaiban megállt az idő, a huszadik századi reflexek, még ha olykor berozsdásodottnak tűnnek is, azért kifogástalanul működnek. Az idegen uralom alá került, másodrangú polgárokként kezelt magyarok részéről förtelmes bűn az az igény – az önrendelkezés –, amelynek hangoztatásával ezen államok sokszor a semmiből, mesterségesen és születésükben holtukra ítélve a világra jöttek.
Erre mondják, hogy innen szép nyerni. No de vigyázó szemünket máris lehet – mint már annyiszor – Erdélyre vetni…
