Zselízen a negyedik sikeres dal- és táncünnepély után a Csemadokkal előzetesen nem egyeztetett jelentős módosítást eszközölt az önkormányzat, illetve a helyi vezetés az ünnepélynek helyszínt biztosító park funkciója meghatározásában.
Még mielőtt az ország politikai életében már rebesgetett területi átszervezés kezdetét vette volna, és Zselíz megszűnt volna járási székhely lenni, a park felét járási kórház építésére adták át. 1959-ben meg is kezdődött a kórház építése. Igaz ez a parknak a kastélytól, a pataktól délre, messzebb eső felének a jelzett célra kiiktatását jelentette, ami kevésbé zavarta az ünnepély megrendezését, de a Csemadok gyorsan új helyszín keresésébe fogott. Az új helyszínt a különböző társadalmi és politikai egyeztetések után Érsekújvár mellett, a Nyitra folyó túlsó oldalán a „Berek” nevű vonzó nyári kirándulóhelyen vélte megtalálni. E helyszín mellett kardoskodott a Csemadok nagyon erős városi szervezete, és szólt az a tény is, hogy Érsekújvár az új területi átszervezés után is megmaradt járási székhelynek, valamint a lakossága is többszöröse volt Zselíz lakosságának. A város jelentős magyarok lakta terület központjában feküdt, vasútja, országútja az ország fő közlekedési ágának számított. A szereplők elhelyezésére több száz fő befogadására képes szálláslehetőséggel, internátusokkal, munkásszállókkal, szállodával bírt, és kulturális rendezvényekre is felhasználható sportcsarnokkal rendelkezett. A Csemadok KB elnöksége a IV. ONF értékelésekor, 1960 januárjában a titkárság előterjesztése alapján döntött: az V. ODT-t az I. Országos Énekkari Szemlével összekapcsolva az érsekújvári sportcsarnokban és a Berek kirándulóhelyen rendezi meg. A jegyzőkönyvből idézve: „…a már hagyományossá váló ODT-t ebben az esztendőben és a jövőben is a közlekedés számára minden irányból könnyen megközelíthető Érsekújvárott rendezzük meg”. Zselízt a továbbiakban a Csemadok nyugat-szlovákiai magyar kerületi fesztiválrendezvénye színhelyéül határozta meg. Úgy is lett, 1969-1992-ig itt rendezték meg az országos dal- és táncünnepélyből kivált országos népművészeti fesztivált, mely az 1993-ban kezdődött vándorlása után 2016-ban újra ide tért vissza és a jelenlegi önzetlen helyi rendezői munkának eredményeként ismét jelentős rendezvénnyé nőtt, most hétvégén, június 8-10-én lesz az 52. évfolyama.
Érsekújváron 1960-ban a rendezvényhez aktív társakként csatlakoztak a járás politikai és államapparátusi irányító szervei, valamint társadalmi szervezetei. A helyi szervezői feladatokat természetesen a Csemadok járási titkársága és helyi szervezete vállalta.
(Érsekújvár abban az időben olyan vasúti gócpont volt, ahol az 1938-ban történt visszacsatolás után minden nemzetközi gyorsvonatot „száztagú” cigányzenekar várt az állomás peronján, s amíg a vonattal kapcsolatos ügyeket elintézték, 20-30 percig zenével szórakoztatta az utazóközönséget, beszélték az őslakosok, amikor az ünnepély közönségszervezését végeztük, ezzel is buzdítva, ne féljünk, lesz ott közönség.)
Első nap, szombaton, a városi sportcsarnokban nagyon jól sikerült a magyar ifjúsági és felnőtt ének- és zenekarok első országos seregszemléje. Szakmai szervezője a Szlovák Népművészeti Központi Ház volt. A zsűri munkájában Szijjártó Jenő mellett közreműködött Vass Lajos budapesti zeneszerző karnagy is. Kora délelőttől versenybemutatók valósultak meg, este pedig a sikeres kórusok gálaműsora. A háború utáni magyar kulturális életben ezen a művészeti területen az első országos átfogó felmérés volt, mely nagyon pozitív eredménnyel zárult.
A Csemadok Tornaljai Alapszervezetének tánccsoportja, Széktánc Gombaszögön a VI. ODT-én (Fotó: Illés Endre)
Az eredményen felbátorodva a Csemadok a Szlovákiai Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztályával közösen 1961-ben Zselízen megrendezte az I. Országos Magyar Ének- és Zenekari Fesztivált. Akkora számú énekest állított arra az öreg pódiumszínpadra – az összkórusban 1200 gyerek és felnőtt énekelt ‒, hogy az a főpróbán összerogyott alattuk, de vasárnap 10 órára a lévai tartalékos hidász katonai ezred átadta az éjjel katonai gyakorlat keretén belül általa díjtalanul felépített megbízható új színpadot.
Kevésbé sikeres rendezvény volt a „Berekben” szabadtéren, a frissen ácsolt színpadra tervezett előadás, a CSISZ KB félhivatásos „Ifjú Szivek” Magyar Dal- és Táncegyüttes (MDTE) új műsorának bemutatója. A színpad a gondos előkészítés ellenére is provizorikus volt és sok gondot okozott. Probléma volt a villannyal is, a környéken viharos eső volt, a villám megrongálta a vidék központi transzformátorát, így az előadásokat csak pótmegoldással, és éjszakába nyúló jelentős csúszással, katonai áramfejlesztőkkel lehetett megtartani. Nehézségek voltak az ülőhelyek elhelyezésével is, mert a kiválasztott terület nem felelt meg ilyen méretű rendezvény részére. Mindezek ellenére a közönség egy része hűségesen kitartott és éjjel még a népmulatságot is megtartották. Másnap délelőtt lovas bandérium vezette menettánccal egybekötött díszes népművészeti felvonulás volt.
A „Berekben” megtartott délelőtti műsorban a gyermek- és az ifjúsági tánccsoportok és énekkarok szerepeltek, délután a népművészeti ünnepi gálaprogramban pedig a felnőtt táncegyüttesek és a díjazott énekkarok mutatkoztak be. A műsor részét képezték a Szlovákiában élő népek és nemzetiségek kultúráját képviselő csoportok is: a szlovák Dunaj Táncegyüttes Komáromból, a lengyel Gorní Táncegyüttes Karvináról, az ukrán Verchovina Táncegyüttes Mezőlaborcból.
Itt, ekkor nyert először gyakorlati megvalósítást az az elképzelés, hogy a nemzeti és a nemzetiségi fesztiválokra kölcsönösen meghívják egymás kulturális képviseletét. A kezdeményezés jónak bizonyult és a jövőben ezután minden magyar nemzetiségi fesztiválra meghívást nyert egy-egy szlovák, gyakran morva vagy cseh nemzeti, valamint ukrán és lengyel nemzetiségi kultúrát képviselő művészeti kollektíva is. Ezt az elvet a 40. OKÜ-ig, tehát 1995-ig betartottuk. Az elv betartásának eredményeként lettek aztán rendszeres résztvevői a magyar kultúrát képviselő együttesek is az ukrán és a lengyel nemzetiségi fesztiváloknak és gyakori vendégei a kerületi és országos szlovák, illetve csehszlovák nemzeti fesztiváloknak.
A „Berek” jó lett volna, de a megfelelő színpad, nézőtér, az utak, a szolgáltatást biztosító épületek kiépítése pénz hiányában megoldhatatlan feladatot jelentett, és ehhez jött még a kevésbé sikeres rendezvény. A Csemadok tudatosítva a nehézségeket, új helyszínt keresett és talált is a Sajó völgyében fekvő, a haladó szellemű magyar gondolkodók számára már ismert Gombaszögön. Később aztán az állami szerveknek javasolta egy állandó színpad ottani megépítését. Ideiglenes színpad már volt Gombaszögön is, ahol a rozsnyói járási és a kassai kerületi Csemadok-ünnepélyek már évek óta sikeresen valósultak meg. 1960-ban a kerületi dal-és táncünnepély rendezésében már társként jelen volt a Csemadok központja is, ezért a Losonctól Nagykaposig jól működő tánccsoportokat nem Érsekújvárba hívta meg, hanem Gombaszögre. Ebben az évben tehát két „országos” népművészeti rendezvényben volt érdekelt a központ.
1961-től már Gombaszög lett a helyszín. Július 10-11-én valósult meg a VI. ODT. Mivel minden jól sikerült, befejeződött a vándorlás. A kétnapos rendezvény öt önálló műsorból állt: a szombat esti Ifjú Szivek MDTE előadását az „Őrtüzek”című éjjeli műsor követte. Másnap a „Gondtalan gyermekévek” vasárnap délelőtti matiné, a „Szabadságunkért harcoltak” kora délután bemutatott szerkesztett műsor és a „Népművészeti ünnepi műsor” került bemutatásra.
A műsorok az előző években a járási és a kerületi ünnepélyek részére épített pódiumszínpadon valósultak meg, kivéve az éjjeli műsort. Ez rendezésileg felhasználta a környező dombok kiugró csúcsait és bengáli tűzzel megvilágítva egy-egy műsorszámot oda is kihelyezett. Ilyen volt az érsekújvári Domanizsa Károly tárogatós szólója, mely magasan a völgy fölött, a gombaszögi völggyel szemben levő kőfejtő bánya legmagasabb fokán hangzott fel éjjel egy óra tájban, s lefelé Tornaljáig, felfelé Rozsnyóig hallotta az egész Sajó völgye. Sőt, „meghallotta” még a Kassán székelő kerületi pártbizottság illetékese is, mert a rákövetkező héten a Csemadokot, Béres József kerületi titkár képviseletében, és e sorok íróját – mivel ő volt a jelzett műsor tervezője, rendezője –, felelősségre vonták. A tárogató és a játszott dalok, köztük a „Krasznahorka büszke vára…”, meg más kuruc nóták akkor még szigorú tilalom alatt álltak.
Az 1961-es év újdonságai voltak, hogy megjelentek a komoly tartalmú szerkesztett műsorok. A Csemadok KB a központi rendezvény részére tánclibrettókat, énekkari műveket, koreográfiákat rendelt, tehát színpadi művek ösztönzője, mecénása lett. Az ünnepély záró műsorának befejező számaként az Ifjú Szivek MDTE tánckara Takács András Csárdás című koreográfiáját adta elő, melynek második felében színpadra léptek az összes jelenlevő együttes táncosai, és egy szabadon szerkesztett, improvizált tömegtánccal, csárdással búcsúztak a közönségtől, óriási sikert aratva.
Gombaszög, mint az országos népművészeti rendezvény új színhelye, jelesen debütált. Itt, az öreg színpadon került megrendezésre még a következő három rendezvény is, aztán 1965-re elkészült a beígért kőszínpad. Elkészült Gyurcsó István köszöntő verse is:
Szívemből én most az örömöt úgy adom szíveteknek vissza, ahogyan Ti adtátok. Dalra dal a válasz, forrón és szabadon száll felétek ifjú legények, lányok. Rövid e dal, pár szó s őszintén kívánom, úgy fogadjátok el, ahogy én kínálom.
‒ Borral telt pohárral mondom köszöntőmet, úgy mint régen tették volna az apáink: tették volna igen ‒, mert a vendégségek ritkán látogatták szegényes szobáink. De ha nem volt hajdan sok öröm a szóban, annál inkább van most, vidám riadókban.
Ezernyi fájdalom, bú érte a népet, csatázott idegen földön, más hasznára. Nevetését, táncát, ezt a díszes képet, sárral dobált ízlés mázolta barnára. ‒ Díszítsék dallal e nép jövendőjét, felejtőre hajló virágzó jókedvét.
Gömöri hegyektől Csallóköz síkjáig, ‒ s hol a búzaföld a napsugarakat várja, szórjátok a dalnak tarka bokrétáit, szórjátok: felszedjük a régit elhányva. – Itt e szép hazában bontson szárnyat nálunk szilaj jókedvünk, de komoly mulatságunk.
Hegedűk húrjain, vidám dalok szárnyán szálljon jókedvetek népünk örömére. Táncra kerekedve ne maradjon árván hazánk egy lánya se, búsan egy legénye. Szerelmes pirosan járjátok hazánkat szórjátok, szórjátok a dalbokrétákat.
