Amikor a néhai Csehszlovákiában a kommunista terroristák nyögvenyelősen végrehajtott leváltására kitalált „novemberi forradalom” kezdetét jelentő eseményekre emlékezünk, kénytelenek vagyunk igazat mondani és az ilyen-olyan érdekből rózsaszínűre mázolt fekete tájképekről lerántani a leplet, rámutatva a tájkép mélyén lapuló sötét igazságra, ami esetleg néhány mai hatalmasnak és főideológusnak nem lesz túlzottan ínyére való.
Aki megélte Gottvald és Novotny elvtársak és a hozzájuk hasonlók vezérletével megvalósított diktatúrát, és ugyanúgy megéli a Mečiar és Slota urak és a hozzájuk hasonlók vezérletével megvalósított és napi gyakorlattá fejlesztett, polgári demokráciának álcázott üzleti terrorizmust, az valószínűleg belátja, hogy november tizenvalahányadikán nem nagyon van mit ünnepelni. Lényegét tekintve ugyanis csak annyi történt, hogy a korábban nyílt terrort egy gondosan álcázott, de ugyanolyan, ha nem telhetetlenebb terror váltotta fel. Ennek érdekében történt némi szerepcsere a haszonélvezők táborában, néhány korábbi hatalmast lefokoztak és fordítva, néhány korábban semmibe vett és kitaszított kofából újkori hatalmas és világmegváltó eszmék hordozójának nevezett, alapjában véve hétköznapi szélhámos, mai nevén politikus vált. Ez utóbbiak jó üzleti akcióvá teszik a nem elég gondosan védett tulajdonok mélyen valódi értékükön aluli kiárusítását, illetve megszerzését. Mindez pedig az ilyen szerzemények értékét sokszorosára növelő lépéseknek köszönhető vagyonosodásukhoz és ezen keresztül az üzleti terrorban betöltött szerepük megszilárdításához vezet.
Tehát valójában nincs mit ünnepelni, mert a korábbi rabbiszemléletű világ visszatért és ez valószínűleg addig fennmarad, míg az emberiség meg nem szabadul az ilyen szemléletek hordozóitól, vagy a másik véglet fog bekövetkezni – a világ oly mértékű kirablása a vagyon és a hatalom kiszolgálói által, hogy az már kipusztulásba taszítja a még megmaradottakat az élőnek jellemzett világból. Azokat, akik képesek a folyamatos utánpótlás megteremtésére, ám ennek következtében létüket a rohamos és folyamatos változás jellemzi. Ennek kezdetben a fejlődés a jellemző motívuma, majd a későbbiekben ez a fejlődés folyamatosan lassul, azután stagnál és beköszönt a pusztuláshoz vezető leépülési szakasz. Tehát a természet ilyen jellemzőivel felruházott elemei lassan elfogynak és a terroristák és üzleteik üresen kongva lassan megtelnek az élettelen természeti elemek apró, a termikus folyamatok következtében fennmaradó légmozgások által szállított részecskék tömegével, amelyek mai ismereteink szerint nem rendelkeznek semmiféle fizetőeszközzel, sem más hatalomra is beváltható anyagi forrással.
Mindezek tudatában jogos a kérdés: kit és mit kell ünnepelnünk és mikor van az ilyen ünnepre megfelelő alkalom? Karácsonykor, vagy húsvétkor jön-e el az igazi ünnep, kinek-kinek az alaptermészete és származása szerint, vagy egyszerűen az ember annyira tökéletlen és sikertelen alkotása a Fennvalónak, hogy bármilyen ünnep magában hordozza eme tökéletlenség folytán az ünneplés lehetetlenségét? Ugyanis minden ünneplés egyszerre jelenti egy új kezdetét, de vele együtt valami meglévő és korábban létező és virágzó pusztulását.
Így tehát jogos minden aggályunk, amikor a mai hatalmasok szóbeli megnyilvánulásaikkal kiállnak egynémely korábbi terrorista mellett, vagy mélyen elítélik az őket megelőző más eszmei alapon fosztogató kollégáikat.