A mai Jánossomorjáról – mely akkor még három község volt, nevezetesen Mosonszentpéter, Mosonszentjános és Pusztasomorja, 1946 áprilisában mintegy négyezer németet telepítettek ki, a lakosság kilencven százalékát. Az ő helyükre előbb az ország keleti részéről érkeztek telepesek, majd a kitelepített felvidéki magyarok 1947-48-ban Nagyfödémesről, Szencről, Búcsról és máshonnan.
Jánossomorján ma alig van olyan család, melynek tagjait valamilyen formában ne érintené a kitelepítések szomorú története. Az is erről tanúskodik, hogy Jánossomorja és Nagyfödémes testvértelepülések.
Megható fogadtatás
Amikor Mag Gyula szobrászművésszel Jánossomorja katolikus templománál kiszálltunk az autóból, hogy megérdeklődjük, merre is találjuk a Glázer–Kozma Galériát, két tíz év körüli, bicikliző srác állt meg mellettünk, s az autó rendszámára tekintve így szóltak egymáshoz: – Te, ezek felvidéki magyarok, bár pozsonyi jelzés, de magyarul beszélnek. Aztán mi kérdeztük őket, hol is találjuk a városka galériáját. Az egyikük azonnal válaszolt: „Az a boltíves kapu, innen negyven méterre. Éppen van ott egy kiállítás, a dédnagyapám már ott van”. Aztán én kérdezem őt, mi járatban van a nagyapa a galériában. A srác talpraesetten válaszolt: „Az ópapa Felvidékről, Nagyfödémesről származik, ide telepítették a háború után”. A kiállítóteremben kitelepítésekkel kapcsolatos képek, szobrok vannak, azért van ott a dédnagyapám. Többször elvitt már minket Nagyfödémesre, de Pozsonyban is jártunk, ahonnan jöttek.
A tárlatlátogatók egy része (Fotó: Glázer–Kozma Galéria)
A kiállítóteremben
A romantikus környezetben található kiállítási terek bejáratánál Kocsis Angéla várt minket, aki a következőket mondta:
„Szerintem Jánossomorja az a három falucskából összeálló kisváros, ahol okvetlenül be kell mutatni ezeket a fájdalmas témakört feldolgozó, ám csodálatos érzékenységgel, átéléssel megalkotott műveket. Felmenőim is felvidékiek, feketenyékiek. Én Szímőn láttam először, s akkor határoztam el, hogy helyi összefogással a kitelepítésekben igencsak érintett jánossomorjaiaknak is látniuk kell ezt a gyűjteményt.
A helyi iskolák tanulóit is elhozzuk ide, s egy kis előadás keretében megismertetjük velük mind az alkotásokat, mind azt, honnan is érkezett legtöbbjük felmenője.”
Kocsis Angéla Méry Beáta képzőművészhez fordult kérésével, s mivel ő jelenleg egy indonéz művészeti főiskolán egészíti ki korábbi egyetemi tanulmányait, így a gyűjtemény másik két kurátora, Lengyel Valter és jómagam szerveztük meg azt, hogy ide is eljuthasson a mindenütt nagy érdeklődéssel fogadott gyűjteményünk.
A polgármester gratulál Kocsis Angéla kiállításszervezőnek a tárlat sikeres megrendezéséhez (Fotó: Glázer–Kozma Galéria)
A város polgármesterének felmenői Pozsonypüspökiről származnak
A kiállítás megnyitó beszédét Jánossomorja polgármestere, Lőrincz György mondta. Amint korábban elárulta nekem, az ő felmenőit is ide telepítették annak idején, méghozzá Pozsonypüspökiről. Íme egy részlet a polgármester köszöntőjéből:
„Jánossomorja történelme során sok keserűséget élt meg. Ki- és betelepítések alakították, formálták településünket. Egymásra utaltságában megtanult egymás mellett élni az itt maradt német az ide űzött felvidéki magyarral, a matyó a tóközivel, a rábaközi a szigetközivel. Sokféle népből olvadt össze a Hanság és a Mosoni-síkság találkozásánál fekvő Jánossomorja. A helyi közösségi élet aktív tagjaként, egyben szervezőjeként, de polgármesterként is elmondhatom, hogy városunk sokszínűségét, erejét ezek a különböző vidékekről érkezett emberek adják, az egymással együttműködni képes közösségek, a jó célok felé kéz a kézben haladni akarók”.
Részlet a kiállítás anyagából (Fotó: Glázer-Kozma Galéria)
Kurátori beszámoló képismertetéssel
A polgármester után e sorok írója vette át a szót. Kurátori beszámolóm elején elmondtam, a gyűjteményes tárlat közel száz alkotásából láthatnak válogatást a jánossomorjaiak. Eddig a vándorkiállítást Somorján, Pozsonyban, Szímőn, Budapesten és Martoson láthatták az érdeklődők. A tárlat ősszel Jókára érkezik, majd Gyűgyre, szezonzárásként pedig Nagykálnára. A bevezető után az egyes alkotásokról, majd arról a csodás szimbiózisról esett szó, amely a műveken keresztül mesterien kialakult az idősebb és fiatalabb, a kitelepítéseket részben sem megélő, ám tökéletesen átérző alkotók között.
A helyi kultúrház mellett a Glázer–Kozma Galéria jelentős közösségi helye a városnak
A megnyitó utáni fogadáson volt alkalmam elbeszélgetni a galéria tulajdonosaival, Glázer Kozma Edittel és Glázer Norberttel. Elmondták, hogy galériájukat családtagjaik segítségével 2002-ben hozták létre, s évente öt-hat kiállítást szerveznek a tágas földszinti és emeleti kiállítótermekben. Azóta számos honi és külföldi képzőművész állított ki galériájukban. A kiállításokon kívül szimpóziumoknak, fogadásoknak, s a város által szervezett eseményeknek is helyet adnak.
Kötetlen beszélgetés a kiállítás után (Fotó: Glázer–Kozma Galéria)
A galéria részét képezi egy műterem is, ahová a látogató szabadon bepillanthat és esetenként láthatja a művészt, Glázer Kozma Editet alkotás közben.
A helyi kultúrház igazgatója, Lacknerné Fördös Klára arról beszélt, hogy a városi napok programjának keretén belül, melynek részét képezi a kiállítás is, a néptánctól kezdve a komolyzenén át a könnyedebb, fiataloknak szánt műsorokig a lehető legszínesebb rendezvényekkel teszik vonzóvá az eseményt.
Búcsúzáskor Kocsis Angéla elárulta, hogy elkészítette a tervét annak a „faluszőnyegnek”, melyen azok a helységnevek lesznek feltüntetve a határ mindkét oldaláról, ahonnan és ahová kitelepítették magyarjainkat.
A jánossomorjai Glázer–Kozma Galériában szeptember 11-től 22-ig látható a Kitelepítések 70 című tárlat.
