A búcsi Katona Mihály Alapiskola éttermében december 7-én a Búcs-Bátorkeszi-iskolaháborúra emlékeztek. A kilenc hónapig tartó iskolaháborúról Győző Andreával, a Katona Mihály Alapiskola igazgatónőjével beszélgettünk, aki saját maga is résztvevője volt az 1998-as történéseknek.
Volt bármilyen előjele annak, hogy az iskolaháború ki fog alakulni ?
Januárban nem vették át a szülők az egynyelvű szlovák bizonyítványt, se Búcson, se Bátorkeszin. Csupán egy-két gyerek jött el a bizonyítványáért. Már akkor sejtettük, hogy valami biztosan fog történni. Március 15-én érkeztek olyan hírek, hogy valami készül. Lehet, hogy le fogják váltani a két igazgatót.
Hogyan kezdődött az egész konfliktus?
Március 16-án jött a telefon a járási hivatalból, hogy menjen be a két igazgató, és amíg ők bent voltak, kikísérték a helyükbe lépőket, akiket már ki is neveztek. Mi nem fogadtuk el az új igazgatót.
Másnap az új igazgató jött volna munkába, de akkor már tömeg volt az iskola előtt, és nem engedték be őt. Minden nap így volt ez egészen június végéig. Állandóan ült valaki a kapuban azért, hogy ne jöhessenek be illetéktelen személyek. Beosztották magukat az emberek, voltak köztük fiatalok, nyugdíjasok és kismamák, az egész falu összefogott.
Miként próbálták oldani a kialakult helyzetet?
Megalakult a petíciós bizottság, Búcson is, és Bátorkeszin is. Volt egy nyolcpontos alapszabályuk, amelyben a legfontosabb az volt, hogy mindig közösen intézzenek mindent. Mi mindig próbáltunk valamit elérni, állandóan bombáztuk a hivatalt tiltakozásokkal és nem csak mi, hiszen akkor már besegítettek az akkori magyar politikai képviselőink is. Akkoriban három magyar párt volt, és mind a három párt kiállt az ügyünkért.
Volt két olyan alkalom, amikor külön-külön hívtak be egy hármas csoportot a két petíciós bizottságból, de mi mindig együtt mentünk. Mi is mentünk a kesziekkel és a kesziek is jöttek velünk a hivatalba, és nem csak az a három ember ment be, akiket ők hívtak, hanem tömegek mentek velük. Akkor azt hittük, hogy tudunk tárgyalni, de nem álltak velünk szóba, azzal mentegetőztek, hogy nincs ott Ernest Macho, az akkori járási tanügyi elöljáró.
Azt mondták, hogy várjuk meg őt. Mi egészen addig vártunk, amíg a járási hivatal be nem zárt, és ki nem vezettek bennünket. Mindig nagyon féltünk attól, hogy provokátorok lesznek közöttünk, de szerencsénkre nem került ilyenre sor. Azután már a galántai nagygyűlésre, ahol közel ötezer ember gyülekezett, összpontosult a hatalom figyelme. Persze, ekkor már nem csak a két iskoláról volt szó, hanem az egész magyar oktatásügyről. Azután jött a nyári szünet, amikor valójában nem történt semmi, de ősszel újra folytatódott minden, egészen december 4-ig.
Hogyan élték meg az alkalmazottak a történéseket? Mennyire volt nehéz a tanárok dolga?
Végig a kilenc hónap alatt kvázi háborús légkör volt, mert soha nem tudtuk, hogy mire számíthatunk. Mindig jöttek meglepetések a járás, vagy a minisztérium felől. Akkoriban még nem jogalanyiak voltunk, hanem a járáshoz tartoztunk és onnan irányították az iskolát. A leváltott igazgatóknak, akiket mi továbbra is igazgatóknak tartottunk, hét órát kellett tanítaniuk és csak arra kaptak fizetést, tehát nem kapták meg teljes bérüket, a Tanári Segélyalapból egészítették ki azt. Mi tanítók pedig tanítottunk, zajlott az élet tovább az iskolában.
Milyen hatással voltak a történések a diákokra ?
A gyerekek keveset érzékeltek az egészből. Nagyon ritkán maradtak el az órák. A tanárok is ugyanúgy tették a dolgukat, ugyanúgy felkészítették a gyerekeket a különféle versenyekre. Néha az iskola előtt rögtönzött közösségi összejövetelek voltak. Beosztották az emberek magukat, hogy őrizzék az iskolát. Esetenként megjelent itt Csáky Pál, Duray Miklós, Dolník Erzsébet, Berényi József és Petőcz Kálmán is, aki nagyon sokszor megállt és mindig hozta magával a gitárját is, amiből szokás szerint rögtönzött éneklés alakult ki az utcán.
Végül minek a hatására ért véget az iskolaháború?
Végül jöttek az 1998-as parlamenti választások, és szerencsére úgy alakult, hogy Mikuláš Dzurinda többek között az MKP-val kiegészülve kormányt tudott alakítani, és decemberben véget ért a kilenc hónapig tartó kálvária. Keszegh Margit, az új járási elöljáró december 4-én, az első munkanapján visszahelyezte posztjukra a régi igazgatókat.