Alig 55 év, a posztumusz kötetében mindössze 64 vers. De ahogy Tőzsér Árpád írja, a költői minőségről nem a versek száma állít ki bizonyítékot.
Hazug szó el ne hagyja soha szádat
Meg ne bocsásd
ha megaláznak
És ura légy
mindig szavadnak
és a tettnek.
Legyen meg benned
a mások dolga iránti alázat
– írja a 80 esztendeje született Kulcsár Tibor Parainesis című versében.
Különös ajándékot hozott a posta tavaly karácsonyra. Bőrbe kötve Kulcsár Tibor emlékezetét. A míves, mindenre kiterjedő munka az özvegy, Kulcsárné Szénássy Zsuzsanna munkája.
Gyökerek, távoli ősök, örökség, életpálya, nekrológok, utóélet – a maga vállalt szubjektivitásában is alapos munka. Szomorúan látom, hogy 80. születésnap ide vagy oda, nem jelent meg mégsem nyomtatásban.
Életrajzot illene most idézni: de maradjunk csak tőmondatokban
1938. december 13-án született a bodrogközi Hardicsán, de ifjúkorát már Perbenyiken töltötte, ahol pár éve emléktáblát is avattak a hálás utódok. („S éljek bárhol – ha verset írok, ha szólok,//vélem a Tisza-táj, Bodrogköz üzent.”).
Királyhelmecen érettségizett, s Pozsonyban folytatta a tanulmányait, ahol első versei is megjelentek. 1958-ban egyike a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája szerzőinek, de élete jelentős részét a tanítás, a közösségi munka köti le, s a többiekkel ellentétben csak akkor szólal meg, amikor úgy érzi, nagyon fontos („Várj, amíg benned a szó megérik.//Áss le érte//a mélyre,//áss le//egészen a gyökérig.”)
Tanít, irodalmi színpadot vezet, az Ifjú Sziveket igazgatja, az Új Ifjúságban fiatal tehetségeket pátyolgat. 1965-ben jelenik meg a Pogány imádság című bemutatkozó kötete, s bizony 21 évet kell várnunk a második, s egyben utolsó kötetére, amely Arcképünk tükörben címmel jelenik meg.
S ugyan nem illik, de hadd legyek innentől mélyen személyes
Göncz Árpád nyilatkozta valahol, hogy számára József Attila költészete olyan mint a Biblia, állandóan az asztalán van, s nincs nap, amikor ne nyúlna hozzá segítségért. Valahogy így vagyok én Kulcsár Tibor költészetével.
Személyesen mindössze kétszer találkoztunk. Előbb a Füleki Gimnáziumban a második kötete bemutatóján, majd pár évvel később a most lebontott pozsonyi autóbusz-állomás restijében. Budapestről jöttem, hogy végignézze az akkor induló Tiszavirág első számát.
Sorolta a tanácsait, de hangsúlyozta, ezek csak tanácsok, a mi dolgunk, mit is fogadunk meg belőle. Alig egy év múlva már csak az emlékét idézhettük. Budapesten, a Rátkai Márton Klubban Sebőkné Zalka Ilonának köszönhetően Fájdalmak és hitek között címmel emlékműsor keretében idéztük meg az emlékét Batta Györggyel, Venczel Verával és Juhász Lászlóval.
(Fotó: JDJ archív)
Hangfelvételről a Között című versét Papp János mondja megrendítően („mint sorsűzött hajótörött//ki sziklafalnak ütközött//lebegek ég és föld között”). A műsort évekkel később, a 70. születésnapján megismételtük a Pozsonyi Casinóban is.
2000-ben a Tompa Mihály Országos Szavalóversenyen létrehozzák a Kulcsár Tibor-díjat, amelyet mindazok a pedagógusok, kultúrmunkások kaphatják-kapják, akik letettek az asztalra ezt-azt a szlovákiai magyar versmondó mozgalomban.
A teljesség igénye nélkül a díjazottak közül: Bárdos Ágnes, Kiss Péntek József, Gáspár Tibor, Szvorák Zsuzsanna, Kamenár Horváth Éva, Holka Gizella, Sebők Valéria, Dráfi Mátyás. A díj átadása ideiglenesen szünetel, mert mi még a díjainkat is képtelenek vagyunk megbecsülni. 2005-ben egykori iskolája, a pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnázium szavalóversenyt hoz létre az emlékére, amelyet azóta évente megrendeznek. Alig van olyan költő, talán Gyurcsó Istvánt, Farkas Jenőt, Mécs Lászlót leszámítva, akinek az emléke előtt szavalóverseny tisztelegne Felvidéken.
2002-ben Arc a tükörben címmel megjelenik posztumusz verseskötete a Madách Posonium kiadásában, amely 64 verset tartalmaz
„Így akarom magam is végül//másokra hagyni örökségül” – írja Örökség című versében. Csak 64? Parainesis, Gyökerek, Örökség, Vélem a Bodrogköz üzent, Fehéren a télben, Szerelmes ének teljességért, Hajnali meditáció, Zsoltár Zsuzsannának, Sorok anyám sírjánál, Siratóének férfihangra, Anyám sírjánál, A vers születése, s az utolsó, az elmúlás jegyében fogant nagy versek, a Ma újra eljött a vers, Ahogy sokasodnak az évek, Őszi táj önmagammal, Szembenézve, Között, vagy a Dante száműzetése.
Vajon melyik magyar költő mondhatja el, hogy ennyi jelentős, antológiagyanús verset írt hosszabb-rövidebb élete során.
Nagyon kevesen, de a 25 éve elhunyt Kulcsár Tibor, akinek posztumusz kötetét is pár hónap alatt szétkapkodták, igaz hittel írhatta le, hogy „Hazug szó el ne hagyja a szádat,//Meg ne bocsásd,//ha megaláznak.//És ura légy//mindig szavadnak//és a tettnek//Legyen meg benned//a mások dolga iránti//alázat”.
Kulcsár Tibor verseit olvasni nem könnyű feladat, hisz minden egyes sora tükörbe nézésre kényszerít, s mi van, ha tényleg nem néz ránk vissza más, csak a szégyen…
