Az asszony fáradtan lépkedett, kezében a bevásárlószatyorral, nyolcéves forma kislánya azonban nem bírt magával, előreszaladt, miközben be nem állt a szája. Amióta végre elszánta magát és elvált a férjétől, a kislány nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett, kezdett olyanná válni, mint amilyennek egy korabeli gyereknek lennie kell.
Az asszony elszoruló szívvel gondolt vissza goromba, erőszakos természetű férjére, hamarabb kellett volna döntenie, gondolta. Igaz, nagyon nehéz egyedül, a munka mellett takarítást is vállal, hogy megéljenek, ráadásul nemrégiben az édesanyja is meghalt, aki mindenben a támasza volt.
A kislánynak is nagyon hiányzott a nagymama, nem volt olyan nap, hogy ne hozta volna szóba.
Az asszony megállt, hogy egy kicsit megpihenjen, a nehéz szatyrot áttette a másik kezébe. Közben szemével a kislányt kereste, aki a parkba érve elszaladt mellőle. A közeli padnál egy szegényes öltözetű idős nő állt, egy körülötte ugrándozó kiskutyával. Mellettük volt a kislánya, csacsogott, a kutyust simogatta, mindig is szeretett volna egyet, de a volt férje hallani sem akart róla, most meg csak egy gonddal többet jelentene számára még egy kutyus is.
Amint odaért, az idős asszony ráemelte fásult tekintetét, fázósan összehúzva magán kopott kabátját, s a táskájával próbálta takarni a lábán lévő ormótlan férfibakancsot. A kislány a kutyáról kérdezte, majd arról faggatta, van-e gyereke, unokája.
Az idős nő szűkszavúan válaszolgatott, miközben mintha könny csillant volna a szemében, de lehet, hogy csak a hidegtől. Nincs senkim, csak ez a kutyus, mondta alig hallhatóan. A asszony kezét húzta a szatyor, a lába is sajgott, ment volna már haza. Elindult, hívta a kislányt is, de eltartott egy darabig, míg sikerült elcsalogatni a kutyustól. Másnap a szokott útvonalukon arra haladtukban a kislány izgatottan kereste az idős nőt a kutyával, de hiába. Harmadnap, nem sokkal karácsony előtt a park másik végében megpillantották őket, s a kislány boldogan szaladt kis barátjához. A kutyus farkcsóválva rohant apró lábain elé, hát még, amikor megérezte a szalámiszelet illatát, amit a kislány kikönyörgött számára az anyja bevásárlószatyrából.
Az asszony észrevette, hogy az idős nő önkéntelenül nagyot nyelt, látva, hogy a kutyus milyen jóízűen falja a váratlan ajándékot.
Hajléktalan, villant az eszébe, ahogy óvatosan jobban szemügyre vette az idős nőt, majd szinte önkéntelenül magához húzta a kislányát. A másik észrevette a mozdulatot, s fásult tekintettel a kutyust kezdte indulásra nógatni. Gyere, mennünk kell, húzta a póráz végét, mintha lenne hová.
Amióta szegény férje meghalt, az egyetlen lánya pedig rábeszélte, hadd vegyen fel kölcsönt a lakására, nincs otthona, elvesztette mindenét, a régi életét, még önmagát is. A lánya is eltűnt azzal az alakkal, azóta nem látta, igaz, már a hitelfelvétel előtt sem gyakran mutatkozott, olyankor is jobbára pénzért jött. Unokája nem volt, a lánya nem szült, az az alak azt mondta, ő nem hallgatja a gyereksírást. Most meg már jobb is így, gondolta, miközben ideiglenes vackára tartott hűséges társával, az utcán talált rá, szegény pára ugyanolyan otthontalan és elhagyatott volt, mint ő…
A asszony a felismerés után vegyes érzésekkel viseltetett az idős nő iránt. Nem tudhatja, kicsoda, miért került ilyen helyzetbe… Próbálta a kislányt más útvonalra terelni, de az hallani sem akart róla. Aztán eszébe jutott az idős nő végtelenül szomorú tekintete és lemondott róla, hogy elkerüljék a parkot, hiszen miért ne beszélgethetnének. A kislánynak pedig mindennapi kedves szórakozása lett a kutyussal és a gazdájával való találkozás. Az idős nő bár tartózkodó maradt, ám úgy tűnt, egyre szívesebben beszélget a kislánnyal és mind több szót váltott az anyjával is. Azt, miként jutott ilyen helyzetbe, az asszony nem merte szóba hozni, de az idős nő is kerülte a személyes jellegű kérdéseket.
Közben teltek a napok. Szenteste délelőttjére az asszony még mellékes munkát vállalt, egy céges buli romjait kellett eltakarítania, s iskolai szünet lévén és mert más lehetősége nem volt, a kislányát is magával vitte.
A kislány a szokottnál is izgatottabban készült a parkba, alig bírta kivárni, míg az anyja befejezi munkáját. Meg is kellett szidnia, hogy legyen már egy kis türelemmel, de mindjárt megbánta, hiszen karácsony van, s főleg mert a kislány a hangos szóra riadtan összerezzent, amióta az apja kilépett az életükből, nem nagyon hallott ilyet. A kezében egy kis csomagot szorongatott, az asszony már napok óta látta a titkolózást, de ünnep közeledtével ez természetes, nem firtatta hát a dolgot.
A parkba érve a kislány még izgatottabb lett, az idős nőt és a kutyust kereste, hiába. Az asszony fáradt volt, a dereka is szaggatott, sietett volna haza, de a kislány megmakacsolta magát. Keressük meg őket, várjunk még, biztosan eljönnek, mondta majdnem sírva. Az asszony végül beleegyezett, hogy járják körbe a parkot, de hiába, nem találták őket.
A szenteste szerényen telt, megették a vacsorát, az asszony odatette a fácska alá a kislány ajándékát, meleg csizmát, sapkát, ami amúgy is kellett, erre is nehezen tudta összespórolni a pénzt. A kislány maga készítette ajándékokat, rajzokat, karácsonyi díszeket adott az asszonynak, sete-suta díszecskék voltak, az anyjának mégis különös melegség járta át a szívét. A gyerek azonban nyugtalan volt, még egy apró csomagocskát rejtegetett, de az gazdátlan maradt.
Másnap dél felé aztán kérlelni kezdte az anyját, menjenek ki a parkba, keressék meg a nénit és a kutyust. Az asszony vegyes érzelmekkel állt kötélnek, de a parkban ezúttal sem találtak senkit. A kislány toporgott, kezében szorongatta a gyűrött kis csomagot. Az asszony egy hirtelen ötlettől vezérelve, szinte önmaga számára is meglepő módon kézen fogta: Gyere, van egy ötletem, hol keressük őket.
Átvágtak a parkon, s néhány utcával arrébb megtalálták a hajléktalanok számára létesített melegedőt, ahol karácsony lévén ételt osztottak. Először nem látták őket sehol, de aztán kicsit messzebbről boldog csaholás hangzott fel.
Az idős nő restelkedve, tétován indult a kutya után, szégyellte magát, de titokban örült is, mert megsejtette, keresték őket. A két asszony tekintete találkozott, majd a fiatalabb halkan megszólalt a gőzölgő kondér felé intve: Jó illata van, de az én főztöm finomabb. Ha elfogadja, szívesen meghívnám rá. Az idős nő szemét könnyek futották el, és szinte önkéntelenül megindult.
Közben szállingózni kezdett a hó, a két asszony pedig csendben haladt egymás mellett, az egyik dagadt lábán a fűzős cipőben, a másik a két számmal nagyobb férfibakancsban, mellettük a kislány és a piszkosfehér szőrű kutyus. Közben a kislánynak eszébe jutott valami és az idős nő kezébe csúsztatta a gyűrött csomagot, benne a maga készítette papírangyalkával.
Karácsony volt, s a szívekbe béke költözött.
