Gyakran olvashatunk mostanában tanulmányokat, politikai elemzéseket, különböző írásokat az első világháborút lezáró eseményekről, az új határok közé került felvidéki magyarságról. Falukutatásaim során magam is több olyan írásos anyagra találtam a községi krónikák, a plébániatörténetek lapjain, a járási levéltár gyűjteményében, melyek egy-egy település történéseit villantják fel, árnyalva és gazdagítva azt a nagyobb tablót is, mely a nevezett kor állapotait próbálja elénk tárni.
A két világháború közti Csehszlovákiában a magyar települések tanítóinak is feladatul adták, hogy röviden foglalják össze falujuk történetét. Ezek az írások hol színvonalasabbra sikeredtek, hol zsengébb összefoglalókat közöltek. Egyet azonban leszögezhetünk: valamennyi kis krónika közölt hasznosítható anyagot, fontos információkat.
Apátújfaluban Szimon Anna, az akkori igazgató-tanítónő végezte el ezt a munkát. Neki különben is sokat köszönhet a község, hisz az Erdélyből érkezett pedagógus oktató-nevelői munkáján kívül könyvtárat vezetett, színdarabokat tanított, s végül saját lakását is a falunak adományozta (ma plébánia van benne). Sírja a községi temetőben látható. Nos, ez a tanítónő 1926-ban írta meg Apátújfalu története (Kérdőíves válaszok) című kéziratos munkáját, amely ma a Nagykürtösi Járási Levéltárban található.
A munka utolsó fejezetében arra ad választ a krónikás: Hogyan élte át a község az állami fordulatot? (Az 1918 utáni fordulatot. – Cs.K. megj.) Mint írja: „A forradalom a községre elég rosszul hatott, különösen a bolseviki betörés volt borzasztó közvetlen a határ mellett. Az ágyúk golyói csak repültek a fejünk felett. A községünkben elhelyezett česl. katonaságnak népünk nagy segítségére volt a menekülésben, mert alva találta őket az ágyúzás.
A vörösök áttörésekor a felszerelt magtárt és municiót, miután nagy titokban tartották, a dobolás dacára, hogy halálfia, aki nekik muníciót nem szállít, nem adták át. Olyan volt a nép, mint az alvajáró, elég szépen összetartottak. Az első köztársasági év kissé nehezükre esett, mert elestek a várostól (4 km távolság), ahová tejet, túrót, tojást stb. szállítottak, s abból beszerezték szükségletüket a konyhára. De most már mindent értékesíthetnek kereskedők útján.“
A Trianon utáni Csehszlovák Köztársaságban nagyon sok magyar értelmiségi helyzete fordult rosszabbra, sorsa bizonytalanná vált. Köztük Szimon Annáé is. Roppant érdekesek és tanulságosok a pedagógus ama levelei, melyekből kiderül: a trianoni fordulat után néhány évvel a magyar tanítónő azért könyörög, hogy a pályán maradhasson, nyilvánítsák őt megbízhatónak, kapjon lakhatási engedélyt, apátújfalusi illetőséget és állampolgárságot.
Lássuk hát egyik levelének szövegét:
„Školský Inšpektor Úr
Šahy
Legmélyebb tisztelettel kérem a súlyos, nehéz helyzetünkben, addig már többször tapasztalt atya jóakaratával támogatni. Ha ez a remény nem táplálna bennünket, igazán kétségbe kellene esnünk, a nem várt csapásra. – Igazán mindent megtettünk, a mi csak gyenge erőnkből és jóakaratunkból kitelt. Hűséggel, ragaszkodással és kötelességeink lelkiismeretes teljesítésével szolgáltuk államunkat és ezen túl is akarjuk.
Nagyon kérjük, ne tessék minket a tanítástól eltiltani addig, míg ügyünk rendeződik, mert nagy a reményünk, hogy ez meg fog történni kedves Tanfelügyelő Urunk közreműködésével.
Tessék nekünk alkalmat adni és időt arra, hogy a magyar tanítók megmutathassák, hogy köztársaságunk lelkiismeretesebb szolgái.
Ismételt atyai jóindulatát kérve, ne tessék minket elhagyni.
Teljes tisztelettel.
Szimon Anna tanítónő
Opatovce, 923, aug. 3.
A választ nem ismerjük, de tudjuk: annak ellenére, hogy Szimon Anna a helyén maradhatott, a csehszlovák állampolgárságra még várnia kellett, akárcsak az apátújfalusi illetőségre. Bizonytalanságban élt annak ellenére, hogy munkájával messzemenően meg voltak elégedve, a pályán szép eredményeket ért el, s politikailag is megbízhatónak tartották.
1924. jún. 14-én kelt a község jónevű tanítónőjével, Szimon Annával kapcsolatban az alábbi szlovák nyelvű jegyzőkönyvezés: „ Obvodný notár prednesie, že Anna Simonová, R.kat. uč.v Op.Nov. Vsi žiadosť podala o udelenie českoslov. št. občianstva, ku ktorej žiadosti potrebné je, aby jej obce v páde obsiahnutia Čslov. Št. občianstva domovskú príslušnosť zabezpečil. Poneváč menovaná od roku 1912 jako učiteľka v našej obci učinkuje s uspokojením obecenstva, z politického a morálného ohladu je spoľahlivá. Navrhuje, aby menovanej obecný úrad domovskú príslušnosť zabezpečil a do sväzku obce prijal.” Vagyis, a tanítónőnek, aki már 1912-től Apátújfaluban lakott, és éveken át generációkat oktatott a tudományokra, kérvényeznie kellett a csehszlovák állampolgárságot. Még szerencse, hogy a helybeli tanács őt erre alkalmasnak, politikai és erkölcsi szempontokból megbízhatónak találta, s az állampolgársághoz szükséges lakhatósági engedélyt megkapta.
Több rendőrségi iratot is őriz a levéltár. Ezek egy része cseh nyelven íródott. Ilyen az 1935. október 20-i keltezésű jelentés is (PÚ-MK-170/1935. Prez.), melyet a szlovákgyarmati rendőrőrs továbbított feletteseinek. A levélhez mellékelték a körzetből a politikailag megbízhatatlan személyek adatait, s közölték azt is, mi volt az oka megbízhatatlanságuknak.
Apátújfaluból a listán találjuk Rimóczi Sándor (1906) és Rimóczi István (1897) földműveseket. Az előbbit az 1923/50. számú törvény 14. paragrafusa elleni vétség miatt jelentették fel, az utóbbit pedig azért, mert 1930-ban részt vett a budapesti Szent Imre-ünnepségeken. Csak megjegyezzük, hogy a listán szerepel a falu nagybirtokosasszonya, a lukanényei Majthényiné (1895) is, aki megengedte, hogy gyermekei saját házában az ő jelenlétében a magyar himnuszt énekeljék. De ott van a megbízhatatlanok közt a falu körjegyzője, Tornyos József is, aki elnézte, hogy gyermekei magyar állampolgárságot kérjenek.
