Te hogyan ünnepelsz? Előveszed a kokárdát a fiókból, az előszobai tükör polcáról, vagy a pénztárcádból, mert egész évben nálad van? Feltűzöd reggel és úgy lépsz ki az ajtón, vagy a zsebedben simogatod és várod a délutáni ünnepséget, hogy ott, a sajátjaiddal együtt éld át az összetartozás érzését? Lecseréled a profilképed a Facebookon és megosztod az ismert sorokat? Kik szabadon éltek-haltak…
Hogy érzed, szabadon élsz? Viszonylag? Vannak jogaid magyarként, ebben az államban? Tudod, hogy több mint húsz éve magyarok haltak meg háborúban, a Vajdaságban? Tudod, hogy mostanság meg Kárpátalján halnak meg magyarok azért az államért, amely amúgy ott üti a testvéredet, ahol csak éri?
Belegondoltál, hogy ha a fiad, férjed halálhírét hoznák? Belegondoltál, hogy ez a viszonylagos szabadság mit ad neked? Belegondoltál, hogy szabadon ünnepelhetsz most, aztán majd szabadon bulizhatsz a nyári fesztiválokon, vagy nótázhatsz a helyi magyar rendezvényeken? Tudatosítod, hogy nem kell rettegned az utcán, hogy a többségi betelepült suhancok vadásznak rád az esti utcákon? Tudatosítod, hogy katonakötelesként nem kell elmenekülnöd otthonról, mert bármelyik nap jöhet a behívó és visznek a keleti frontra?
Tudod-e, hogy az anyaország már hosszú évek óta mennyi mindennel támogat téged, vállalkozót, diákot, kismamát, polgármestert, egyesületi tagot, pedagógust, hívőt, konzervatív nemzeti érzelműt és progresszív elveket vallót? Tudod-e, hogy ezáltal valójában ki vagy párnázva szinte minden oldalról? Tudod-e, hogy ezért erkölcsi kötelességeid vannak?
Nos ha holnap, holnapután vége lesz az ünnepségnek, és átértékeled a viszonylagos szabadságod adta lehetőségeket, majd belegondolsz a szomszédos országok magyar régióban élő nemzettársaid helyzetébe és tudatosítod ezáltal a saját helyzetedet, valamint felfogod annak az anyaországi segítségnek a mértékét, amelyre több mint 80 év óta nem volt példa a Felvidéken, akkor adj hálát a Jóistennek, hogy ebben a viszonylagos szabadságodban nem vagy kénytelen meghalni a nemzetedért, és, hogy mennyi módja van annak, hogy ünnep után és a bulik előtt élj a nemzetedért.
Felemelő az ünnep és kell a fesztivál is, de ha te, aki ezen a hírportálon ezeket a sorokat olvasod, szóval ha te sem élsz, azaz teszel a nemzettársaidért, akkor bizony ők meg fognak szűnni, meg fognak halni a nemzet számára. Élni a nemzetért legalább annyira fontos, mint adott helyzetben hősi halált halni az élőkért.
Te most kivételes helyzetben vagy, mert élhetsz a nemzetedért, hogy életben tartsd a magyarságukat. Tévedsz, ha az gondold, hogy ez nem hősies tett. Békeidőben ez a legtöbb, amit tehetsz, amit tenned kell. Életben tartani a kitartókat, életet lehelni a csüggedők lelkébe. Ez a mai kor hősies tette.
Kérd hát meg egy kávé mellett a falud polgármesterét, hogy használja gyakrabban a magyar nyelvet a hivatalban, és segíts neki megszerkeszteni az önkormányzat weboldalának magyar nyelvű változatát. Menjetek át a szomszédba apuddal meg pár üveg sörrel, és beszélj a fiatal házasokkal, hogy magyar oviba, vagy suliba adják a gyermeküket.
Keresd fel az öreg Csemadok-tagokat és beszéljétek meg együtt, hogyan lehetne bevonni a közösségi életbe az örökösen otthonülőket. Szervezz meg egy bográcsolást és hívd meg a választások után egymásra neheztelőket, majd ássátok el a csatabárdot mérhetetlen mennyiségű kisüsti társaságában a békülést megtalálva.
Beszélj a politikus ismerősöddel, mert jogod van hozzá, hogy elmondd a magyarok nagy részének a véleményét te is, és mondd meg neki, hogy a nép azt üzeni, embereljék meg végre magukat, és egyesüljenek egy közös magyar pártban, mert ez az állapot 2020 közeledtével már nem tartható tovább!
Ne csak ünnepet meg bulit szervezz, mert arra hosszú ideje már csak a végsőkig kitartók mennek el, hanem az apró napi élethelyzetekre figyelj, mert abból áll össze a mi felvidéki magyar életterünk, és ha az egyre csak szűkül, akkor semmi értelme a holnapi kokárdák kitűzésének, mert az csak pótcselekvés.
Ugye elhiszed, hogy a fenti szavak igazak, ugye nem gondolod, hogy ünneprontóak? Akkor most menjünk, és tegyük a dolgunkat, és akkor majd jövőre számot vethetünk. Ha többen leszünk az óvodákban, az iskolákban, a templomokban, a fesztiválon, akkor majd fokozatosan többen leszünk a márciusi ünnepségeken is, és akkor majd nemcsak óhajtjuk, hanem tapasztaljuk az alábbi sorokat:
A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy híréhez.
