Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében, Szlovákia magyarlakta területéről mintegy 300 személy, meghívott jelenlétével megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezőtitkárnak.
Nagy bánatomra én nem lehettem részese ennek a nagy körútnak, mert a „hazát szolgáltam”. A bemutató előadásra az együttes kérvényezése folytán háromnapos eltávozást kaptam – szerencsére –, mert így életemben egyszer pompájában láthattam az együttes műsorát és eltölthettem velük egy rövid időt. Ebben az időben elsőéves katonaként Mikulovban, a tartalékos tiszti iskola alakulatánál voltam. Az ezrednek volt egy táncegyüttese, melybe engem is, mint táncost és koreográfust bekapcsoltak. Táncos lányokat a városban toboroztak a vezetők. Az együttes férfi részlegének betanítottam egy magyar verbunkos táncot, természetesen több morva táncot is betanultunk és összeállítottunk egy nagyon erős műsort, mellyel végig győzve a Hadsereg Alkotó Népművészeti Versenyének lépcsőfokait – alakulat, hadtest, Morva-hadtest -, Prágában, az országos döntőben elsők lettünk. Én, a koreográfiámért külön díjként Novák tábornok aláírásával ajándékba kaptam egy értékes könyvet. Aztán, amikor az egyéves tartaléktiszti iskola záróvizsgáit is sikeresen abszolváltam, kaptam két hét szabadságot. Megálltam az együttesnél is. Boldog napok voltak.
A pozsonyi bemutatkozás az együttest egycsapásra országosan közismertté tette. A Népes nyári és őszi országjáró körútjai, igazi diadalutak voltak. Úgy várták őket mindenütt, mint a legkedvesebbeket szokás várni.
Példává váltak az amatőr csoportok előtt, természetesen nem szervezeti felépítésükben, hanem műsor-politikájukban. Műsorukkal a mit, és a hogyan a táncokat, az énekeket betanítani, a honnan meríteni az alapanyagot, hogyan végezni a néprajzi gyűjtéseket, hogyan szervezni az együttes munkáját: a próbákat, a fellépéseket, a viseletek készítését, stb. kérdésekre adtak választ. Ez abban az időben nagy segítség volt. A táncmozgalom, de a népművészeti mozgalom többi ágazata részére sem állt rendelkezésére felgyűjtött hagyományanyag. A Csemadok amatőr tánc- és éneklő csoportjai, hagyományőrző csoportjai pedig napról napra szaporodtak. A medveshidegkúti Medves hagyományművelő csoport első éneklő és tánccsoportjai már hallattak magukról. Számukra is szükséges volt az útmutatás.
A bemutató előadás után a Népi Együttes azonnal megkezdte a vidéki fellépéseket. Ha távolabbra kiutaztak, akkor vonattal oldották meg a személyek utaztatását és igénybe vették a csoportos utaztatás kedvezményeit. Szükség volt rá, mert szűkében volt a pénzük. Aztán több napig azon a vidéken maradtak és ilyenkor, mivel szállodák még gyéren voltak, főleg magánszemélyeknél voltak elszállásolva.(Az előző cikkben írtam róla). A lakóhelyükhöz közelebbi előadásaikat pedig autóbuszokkal és a felszerelést szállító teherautóval oldották meg.
Nagyon jelentős fellépésük volt május végén Komáromban, a Jókai szobor újraállításának nemzetközi ünnepsége alkalmából. Ebből az alkalomból a Szlovák Írószövetség nemzetközi konferenciát rendezett. Meghívták a magyarországi Írószövetséget is. A kulturális műsort a Népes adta. Erre emlékeznek még a későbbi nagy íróink: Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Koncsol László is, akik akkor komáromi gimnazisták voltak és ott forgolódtak a „nagy” írók közelében. Az együttes műsorát megnézte a cseh, a szlovák és a magyar írók küldöttsége is. A magyar küldöttség: Veres Péter, Szabó Pál, Illyés Gyula, Urbán Ernő, a Fáklya képes havilapunk júliusi számában nyilatkoztak a látottakról:
Veres Péter: „…Én elég sok népi műsort láttam már a felszabadulás előtt is, de különösen 1945 óta és azt hittem, már nem sok újat láthatok. Hogy valóban újak, soha nem látottak a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes énekei, dalai és táncai, azt persze nem lehet mondani, de, hogy az előadás az én számomra üdítően tiszta volt, azt meg kell mondanom/…/A táncok meglepően tiszták, finomak, változatosak/…/A népi táncnak a titka a spontaneitás, a szinte révülésig menő elmélyedés, azért minden koreográfia és minden rendezés csak addig jó, amíg ezt szolgálja”.
Szabó Pál: „… A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes bemutatkozása számomra meghatóan szép volt. A hazulról hozott abszolút tisztaságot éreztem legkiváltképpen a táncaikban”.
Illyés Gyula: „… A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes egészségesen megfelelő úton jár/…/ Az Üvegestánc előadása volt ennek egyik legszebb bizonyítéka”.
Urbán Ernő: „… Nagy öröm és meglepetés volt számomra a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes szereplése. Semmi merevség, semmi lélektelen akrobatika, ellenben a fiatalok minden mozdulatában tisztaság, szépség, megindító báj, és ami a legfőbb: igaz, a nevükhöz méltó népművészet”.
A Csemadok V. Országos Közgyűlése, Pozsony, 1955.
Fotó: Fórum Intézet, Somorja
Időközönként az együttes vezetői, szakemberei megbeszéléseket tartottak a műkedvelő tánc-, az ének- és zenekarok vezetőivel, illetve a jobb táncosaikkal, énekeseikkel együtt maguk is meg-meglátogatták a vidéki együtteseket. Természetesen, aki kiutazott az nem csak vitt, hanem hozott is a tarsolyában valamit: a hol, milyen szokások, dalok, táncok élnek a faluban, várják-e az együttest, stb. kérdésekre hozták a választ. Kölcsönösen termékenyítő kapcsolat volt ez. Bizonyság rá az is, hogy a mai napig élénken él az együttes legendája.
Ezekre az ilyen úton szerzett értesülésekre támaszkodva, valamint a Csemadok járási titkárságaival való szoros kapcsolat kiépítése segítségével az együttes a következő műsorai előkészítéséhez szükséges hagyományanyag feltárására és gyűjtésére néprajzi gyűjtőutakat is szervezett. A feladat végzésébe a saját szakemberei mellett külsősöket is bevont. Több alkalommal a Szlovák Tudományos Akadémia Népzenei Osztálya és az ÚLUV szakemberei is az együttes szakembereivel együtt járták a kiválasztott falut, illetve tájegységet.
Például ilyen nagy, egész falut felölelő néphagyomány feltárásra a nyári hónapokban Ipolyszalkán és a Zoboralján Kolonban és Zsérén került sor. A tánchagyományokat Hemerka Olga és Kvocsák József, az ének-zeneit Szíjjártó Jenő és Ág Tibor vezetésével végezték, mely eredmény nyomtatásban csak később került a Tibor, illetve a Jenő kiadványaiba, de táncszámként találkozhattunk vele a Kvocsák József Sárdózás – zoboralji farsangi szokások táncképében. Az egész együttes egyik reprezentáns viseletében pedig találkozhatunk a koloni, zsérei viseletekkel. Ezeket a viseleteket Bocsekné Gesztes Zsuzsa a helyszíni gyűjtései alapján készítette, annyira ragaszkodott az eredeti viseletekhez, hogy számtalan öreg női ruhát felvásárolt az együttes, majd azokat – meghagyva a kivarrott ingvállakat, ingujjakat, stb. – teljesen felújította. Zsuzsa viseletrajzokkal irodai nyomtatón készített kis füzetet is megjelentetett.
A szalkai gyűjtések anyagát a készülő új műsorukban dolgozták volna fel, de erre már nem kerülhetett sor, mert az együttest a fenntartók feloszlatták. A felgyűjtött táncokból és dalokból évek múltával Németh László zenéjére Kvocsák József Szalkai lakodalmas (1959) címmel táncot, Bocsek Zsuzsa kosztümöt alkotott az „Ifjú Szivek” MDT részére.
Tehát az új együttes műsorában nyert helyet a felgyűjtött táncanyag, amely nagyon közkedvelt lett. A bemutatása után több hazai amatőr Csemadok táncegyüttes is a műsorára tűzte.
(Folytatjuk)
