Vajon hányan tették föl maguknak ezt a kérdést azok közül, akik választásra biztatták az embereket? Hogy menjenek el, álljanak ki jogaikért. Érdekes a kérdés, nemde? Mintha a falnak beszélne az ember. Annyit beszélnek a különböző, gyakran eléggé abszurd jogról, de amikor az alapvető polgári jog, a választási jog, vagy a nemzetiségi jog érvényesítéséről van szó, a többség süket, néma és béna marad.
A legutóbbi szavazáson alig 400 (négyszáz!) szavazat hiányzott, hogy a szlovákiai magyarság képviselethez jusson az Európai Parlamentben. Közben pedig a választási készség siralmasan elmaradt még a gyatra szlovákiai átlag alatt is. Mikor aztán panaszkodásra kerül sor, akkor bezzeg sokan vannak.
Több kérdést vet ez föl. Elsősorban azt, miért van ez így? Miért nem érdekli a kisebbségi magyarokat a saját sorsuk? Lehet mondani: Brüsszel messze van, tehát nincs közvetlen hatással ránk (ami persze nem így van), de a parlamenti választásokon sem jeleskedtünk részvételünkkel. Ennyire közömbösek lennénk? Vagy mi bajunk van?
Aztán van itt még egy gond, ami nyilvánvalóan közrejátszik a választási kedv érvényesítésénél. Az, hogy kire is szavazzon a kisebbségi szlovákiai magyar? Igazából két és fél lehetőségből választhat. Bár lesújtó a választás eredménye, az azért kiderült, hogy igazi képviseletünk az MKP: a szavazók többsége azt választotta.
Csakhogy egy kisebbség számára a töredezettség, a széthúzás halálos.
Míg az MKP volt az egyetlen fórumunk, bekerültünk a parlamentbe. Aztán jöttek a sértődött és öntelt politikusok, akik úgy vélték, a szükséges együttműködés helyett ők mindent jobban tudnak, s ez lett a vége: nincs képviseletünk. Csakhogy kisebbségben a széthúzás, az erőmegosztás megengedhetetlen, egyszerűen halálos. És bűn, halálos bűn, sőt: hazaárulás. Így jobb? Ez jobban megfelel? Nem tudnánk, hogy ilyenkor a személyes ellentéteket, hiúságot félre kell tenni, s kizárólag a köz érdekét szabad szem előtt tartani?
De kinek is mondom ezt? Kinek mondja ezt a sok összefogásra, választásra, magyar iskolába beíratásra buzdító ember? Aki magyar sajtónkat olvassa, az talán megérti, milyen fontos az összefogás, milyen fontos kiállni önmagunkért, érvényesíteni alapvető polgári jogunkat és elfáradni az urnához, hogy magyar képviselőt Brüsszelbe is eljuttassunk. De ki olvassa a közvetlen és közvetett buzdításokat, a figyelmeztető érvelést? S ezek közül ki az, aki szívére veszi, s tényleg elmegy szavazni, tesz valamit megmaradásunkért?
Valami baj van a mentalitással. Ennyire megadtuk volna magunkat a mások által nekünk szánt sorsnak? Ez nem csupán a választási készségből derül ki, sok-sok jele van annak, hogy a szlovákiai magyarságot nem érdekli nemzetiségi sorsa, hogy kényelmesebbnek tartja beolvadni a többségbe, amire, mellékesen, eléggé leplezetlenül buzdít a többségi politika.
A kisebbségi politikával is baj van, ha nem talál fogást e bajra. Vagy tényleg annyira kényelmes és közönyös már a választópolgár, hogy akkor sem választana, ha taxival ingyen szállítanák az urnához?
Vagy ami még rosszabb volna: nincs véleménye? Nem tudja fölismerni a különbséget a mag és az ocsú között? Tudom, hogy nem mindenkinek vesszőparipája a politika, de választáskor csak vehetné a fáradságot, hogy körülnézzen, mi a helyzet.
Mikor szóljon bele sorsának alakulásába, ha nem választáskor? Mindenki sokkal inkább a pénze után fut, holott az nem cél, csak eszköz, s van annál jóval fontosabb is: a kultúránk, történelmünk, hagyományaink, gazdag népművészetünk, gyönyörűséges nyelvünk.
Közben pedig sokan képesek elhinni az első zagyvaságot ahelyett, hogy végiggondolnák, mit jelent az. Olyanok, akiknek mindegy, milyen nyelven beszélnek, s akiket nem zavar, hogy a nagyszülők is kénytelenek nyelvet és kultúrát cserélni, ha szót akarnak érteni az unokákkal. S mindezt önként és dalolva. Olyanok, akiknek Petőfi, Arany, Ady nyelve alig mond valamit. Akik elhiszik, hogy a magyarság nem az érvényesülés eszköze. Akik magyarságuk megtartását nem tartják jognak, s fontosnak sem. S akik a melldöngető írásoknak mégis nagyot tapsolnak, a gondolkodásra késztetőket pedig mellőzik. Populista szöveg kell, hogy megértsék? Rossz íze van manapság ennek a jelzőnek.
Akinek jobb ötlete van az ébresztőre, szóljon! Mert ha sürgősen nem ébredünk föl, már nem lesz kihez szólni, nem lesz kit ébresztgetni.
