Érdekes részletre lettem figyelmes Balassa Zoltán Olvass magyarul! címmel a Felvidék.ma portálon megjelent cikkében. A szerző azon rágódik, hogy iskolázott emberek utasították el az ajánlatát, amikor magyar nyelvű szakkönyveket kínált nekik kölcsönzésre.
Nem tudom, milyen tapasztalatokkal rendelkezik a cikk szerzője a szakszövegek és szakterminológia terén. Én meg tudom érteni, amikor valaki inkább az iskolázás nyelvét részesíti előnyben, amikor szakszövegekre támaszkodva kívánja problémáit megoldani, vagy csak egyszerűen a látókörét gazdagítani. Én az érettségiig magyar tanítási nyelvű iskolákba jártam és mi tagadás, szinte sportot űztünk a szlovák nyelv elutasításából.
Később a sors úgy hozta, hogy előbb Prágában a Károly Egyetemen fizika szakon, majd ezt megszakítva Nyitrán a pedagógiai főiskolán matematika-fizika szakon, de a szlovák tagozaton folytattam tanulmányaimat és szereztem pedagógiai végzettséget. A prágai és a nyitrai éveim alatt természetesen elfogadható szinten megtanultam csehül és szlovákul is, ám a legtöbb meglepetést a szakterminológia rejtegette számomra, ugyanis a jelenségek megnevezése során az egyes nemzetek szakkifejezéseit megalkotók a megnevezni kívánt jelenség más-más aspektusára való tekintettel alkották meg a szakkifejezést.
Az ilyen eltérő koncepcióknak köszönhetően aztán később elmondhattam, hogy némely jelenséget mélyebben értelmeztem, mint azok, akik csak egyetlen szakterminológia megközelítésében ismerkedtek a jelenséggel.
Klasszikus példám erre a mozgócsiga kifejezés, illetve a szlovák változatban a volná kladka megnevezés. Ugye a csiga, mint fizikai segédeszköz használat közben természetesen mozog, még a magyar terminológiában állócsigának nevezett csiga is, igaz, hogy az utóbbi rögzített tengelye körül forogva csak és kizárólag forgó mozgást végez, tehát nem halad, vagyis egy helyben áll, tehát a magyar neve ezt a szempontot kifejezve lett kitalálva, ugyanakkor az ilyen csigákat rögzített tengelyük jellemzi, tehát a szlovák pevná is teljesen helyénvaló megnevezés.
Ugyanakkor a mozgócsiga tengelye is haladó mozgást végez és ilyen értelemben van bizonyos szabadsága is az állócsigához mérten, ezért a volná is egy helyes jellemzője az ilyen csigáknak, mégis a tükörfordítások szerinti stojacia kladka és a pohyblivá kladka a szlovákok körében némi humorral vegyített tévelygést jelent ugyanúgy, mint a magyarul szilárd csiga és a szabad csiga megnevezések is okozhatnak az olvasónak némi fejtörést.
Mindezek ismeretében és az első cseh, vagy szlovák szakszövegek olvasatakor a csigához hasonló élményeim emléke azt mondatja velem, hogy a szakszövegek esetében elfogadható szempont az ismeret megszerzésekor használt nyelv preferálása még az anyanyelvvel szemben is.
Ugyanis ha például nem magyar nyelven érettségiztem volna fizikából, akkor bizonyára az álló – pevná és a mozgó – volná szópárok sosem álltak volna össze a fejemben és még tévedésből sem tettem volna közéjük egyenlőségjelet.
Természetesen Balassa Zoltánnak teljes mértékben igaza van abban, hogy a művelődés alapeleme az anyanyelv, mert az új fogalmak megértésekor a legelemibb anyanyelvi ismeretek minősége a meghatározó, vagyis, aki az új befogadására tett kísérletéig alaposan átrágta magát a használt fogalmai megértésén, ezeket szinte gond nélkül tudja az új értelmezése során alkalmazni, és úgy tanul, hogy azt már talán tanulásnak sem illik nevezni, mert inkább csak ismerkedik valamivel, amit talán már eddig is tudott, csupán ennek az ismeretének egy új megnevezését kell elraktároznia.
Nos az „alapkészletünk” megszerzése és mélyebb bevésése folyamatában az olvasás az egyik legjobb járható út. Ennél már csak az jobb, amikor az olvasott dolgokról eszmecserét folytatunk, gyerekek esetében pedig valamilyen játék elemeiben alkalmazzuk az olvasmányból szerzett információkat.
