Miközben a Progresszív Szlovákia igyekszik Andrej Kiskát meggyőzni az egyesülésről, Beblavý még Kiskáék közgyűlésén is előállt ezzel a témával, amit a Focus legutóbbi felmérésével igyekezett alátámasztani, úgy tűnik, hogy a progresszívok elnöke, Michal Truban egyre nagyobb bajban van.
Az újabb, Trubanról közzétett videó, majd a hír, hogy a rendőrség is nyomoz a drogokkal kapcsolatos ügyében, azt bizonyítja, valaki rendkívüli figyelmet szentel a Progresszív Szlovákia elnökének, és nem biztos, hogy eközben kristálytiszta szándékok vezérlik.
A Postoj.sk portál szerint a végrehajtó hatalom élére pályázó Trubannak azonban több gyengéje is van, amelyeknek a drogos affér csak az egyike, bár minden bizonnyal nem segít a koalíciója imázsának, és szélesebb értelemben árt a teljes Fico-ellenes ellenzéknek is.
Truban védekezhet ugyan a fiatalkori meggondolatlanságával, és hogy csak metaforikusan értette, amit mondott, s bizonyára vannak olyan rétegek, akiknél ezzel akár még sikeres is lehet, a változást óhajtó választók tömegét azonban egy olyan kormányfő elképzelése, aki képtelen a sikeres életútját másként jellemezni, mint drogos szótárral, fel kell, hogy emelje a székéből.
Az átlagon felüli mediális védelmet élvező kormányfő-aspiráns
Ha a jelenlegi ellenzék képes lesz a választás után kormányt alakítani, az minden bizonnyal sokszínű lesz. Ahhoz, hogy működjön is, olyan politikusnak kell az élén állnia, aki nem fogja zavarni a kormánypártok nagy választócsoportjait. Michal Truban nem ilyen politikus. S ha nem egy olyan politikai irányzatot képviselne, amely átlagon felüli mediális védelmet élvez, akkor már nemcsak, hogy nem úgy beszélnének róla, mint lehetséges kormányfőről, hanem minden reggel egy csapat újságíró várná az ajtaja előtt diktafonokkal és azzal a kérdéssel, nem gondolja-e, hogy a kijelentései kizárták a közéletből.
Michal Truban további problémája, hogy eddig semmilyen hozzáértést nem mutatott. Úgy-ahogy képes hozzászólni a digitalizáció kérdésköréhez, amely ugyan fontos, de biztosan nem a legfontosabb témája ennek az országnak. Minden más téren csak frázisokat puffogtat. Harmadszor pedig a PS/Spolu elnöke gyakorlatilag zéró politikai tapasztalattal rendelkező ember. Sohasem volt kormánytag, sem parlamenti képviselő, és csak nagyon rövid ideje van a pártjában. A választási kampányban ez akár előnyként is eladható, csakhogy egy tarka kormány irányítása tapasztalt, hatalmi szempontból jártas politikust igényel.
Képzeljük el csak egy pillanatra a leendő kormányt, amelyet a PS/Spolu, az SaS, az OĽaNO, Za ľudí, KDH, és mondjuk a Sme rodina alkotna. És mivel nem egy isteni államban élünk, minden bizonnyal lesznek válságok, hatalmi játékok, éles programütköztetések, kulisszák mögötti intrikák. Képes lenne egy ilyen kormányt Michal Truban egyben tartani? Aki azt hiszi, hogy igen, gondoljon csak Iveta Radičovára – aki ugye, Trubannal összehasonlítva lényegesen jártasabb politikus volt.
A PS/Spolu koalíció jelenleg a legnagyobb ellenzéki hajtóerőként mutatkozik. Tele van önbizalommal, és a legerősebb játékos pozíciójából igyekszik a játékot irányítani. Kivéve, hogy a miniszterelnöki posztra egy olyan embert kínál, akinek erre nyilvánvalóan nincsenek meg az előfeltételei. De körülötte mindenki, a mediális-elemző világ többsége is egyelőre úgy tesz, mintha minden rendben lenne, írja a Postoj.sk kommentátora.