Idén decemberben immár tizenegyedik alkalommal hirdetik ki az Arany Medál-díj nyerteseit, hat kategóriában. A kizárólag a közönség szavazatai alapján odaítélt kulturális elismerést olyan színművészek, rendezők és írók vehetik át, akik az idei évben közreműködtek hazai film vagy színdarab létrejöttében, önálló kötetet publikáltak. Felvidékről is várják a szavazatokat, a díj alapításáról, kulturális újságírásról, árkok betemetéséről és Ferdinandy Györgyhöz fűződő barátságáról és munkakapcsolatáról a díjat alapító, még mindig szemtelenül fiatal újságíróval, Mészáros Mártonnal egy pesti kávézóban beszélgettünk.
Még mindig nagyon fiatal vagy, s az Arany Medál-díjat is már tizenegy éve működteted. Hogyan lesz valaki már gyerekkorában újságíró? Tudatosan készültél erre a pályára?
Már nagyon fiatalon érdeklődtem az irodalom, a színház és a film iránt, s ezt hadd köszönjem meg édesanyámnak, aki végig támogatott ezen irányú figyelmem fejlődésében. Először házi készítésű lapot csináltam, kerületi lapnak írtam, elkezdtem egy blogot is vezetni, amelyre színház-, film- és könyvkritikákat, valamint ajánlókat írtam. Később megkerestem a szaklapokat, s a Filmvilágban már tizennyolc évesen jelent meg nagyinterjúm.
Ahogy Magyarországon, úgy a Felvidéken is az újságírók általában bizonyos oldalakhoz kötődnek, s nagyon nehezen tudom elképzelni az átjárást. Te viszont a Magyar Hírlap szerkesztő-újságírója vagy, de írsz számtalan más lapnak (Premier, Kultúrpart, Criticai Lapok, Új Ember, Népszava, Új Szó) is, amelyek nemigen vannak beszélő viszonyban egymással.
Elsődlegesen a Magyar Hírlap kultúra rovatának vagyok a munkatársa, ahol vezető anyagok, hírek írása mellett ügyelek és oldalszerkesztést is végzek, de az év eleje óta a Premier című összművészeti lapnak vagyok a főszerkesztő-helyettese, amelynek a szerzői között szép számmal találunk liberális és konzervatív szellemiségű szerzőket, de eddig még sehol nem volt problémám abból, hogy homlokegyenest ellenkező beállítottságú lapoknál dolgozom. S nagyon bízom benne, hogy nem is lesz. Semmi meghasonlottság nincs emiatt bennem, de persze arra ügyelek, hogy az adott lap világnézetéhez javasoljak témát. De sajnos tudom, hogy egy nagyon liberális háttérrel rendelkező művész nem kerülhet be jobboldali érzelmű lapba, míg egy nagyon konzervatív háttérrel rendelkező grófnő fantasztikus memoárral nem kell a baloldali médiának. Engem viszont túlontúl sem a pártpolitika, se a kulturális politika nem érdekel, tudom, hogy olykor kompromisszumokat kell kötni, de számomra a minőség és a szakmai szempontok a fontosak.
A gömöri gyökerekkel is rendelkező Ferdinandy György, akit a napokban Prima Primissima díjra is jelöltek, azon kevesek közé tartozik a magyar irodalomban, akit igazából mindkét oldal elfogad. Ahogy maga is mondja, 84 évesen már megengedheti magának azt, hogy érdekektől függetlenül elmondja a véleményét. Évek óta barátok vagytok, őt hogyan ismerted meg?
Teljesen véletlenül, a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy sajtótájékoztatón, ahol egymás mellett ültünk, s ahol felvettem vele egy rövid megszólalást a tudósításomba. Nagyon kedélyes volt, a rövid munkát követően megadta a telefonszámát, s úgy alakult, hogy szoros barátság alakult ki köztünk. Hetente felhívjuk egymást, rendszeresen csinálunk közös programokat, s tavaly felkért az egyik kötete, a Fájó holnapok szerkesztésére. Egyébként fővárosi és gödöllői könyvbemutatót is szerveztem a számára, s több ízben meglátogattam Miamiban lévő otthonában is.
Ha jól tudom, új közös könyvön is dolgoztok.
Igen, volt neki annak idején a nyugati emigrációban egy Szomorú vasárnap című szatirikus folyóirata, 1962-től tíz éven át, amelynek ötletgazdája, kiadója, szerkesztője volt. Ebbe az időszaki kiadványba nagyon sok emigráns nyugati szerző, mások mellett Sárközi Mátyás, Cs. Szabó László, Határ Győző, Ferdinandy Mihály írt cikkeket, tanulmányokat, színdarabokat, tárcákat, elbeszéléseket, de különösen szépek voltak a lap illusztrációi is. Mindössze tizenkét száma jelent meg, de azok rendkívül értékes kortörténeti dokumentumok. Jelenleg ezt digitalizáltam, begépeltem, összeállítottam a kötetet, valamint a lappal kapcsolatos kiterjedt levelezéssel ugyanezt a munkát elvégeztem. Ha minden rendben megy, akkor jövő tavasszal jelenik meg a Scolar Kiadónál a kötet.
Az egyik kedvenc témád az arisztokraták. Ők hogy jönnek képbe?
Gyerekkorban indult ez a fajta történelmi érdeklődés a monarchia, mint intézmény iránt, amely meglátásom szerint ma is sikeres államforma lehet. Nem akarom, hogy netán antidemokratának nézzenek, s azt higgyék, hogy ne bíznék meg egy köztársasági elnökben, de egy uralkodó család képviselője sokszor olyan tudással és tekintéllyel rendelkezik, amit bizony egy megfelelő háttérrel, műveltséggel és nyelvi tudással nem rendelkező államfő nem képes elérni. S akkor a korrupciós és magánéleti botrányokról ne is beszéljünk. Nem állítom, hogy egy monarchiában nincsenek erre is példák, de talán egy sokkal működőképesebb, emberközelibb államforma közelebb hozná egymáshoz a választópolgárokat. Soha nem értem, amikor közösségi oldalakon emberek ádáz csatákat, szélmalomharcokat vívnak egymással, ahelyett, hogy egy kávéházban vagy sörözőben – vagy bárhol, kulturális keretek között – leülnének és megbeszélnének dolgokat.
Hadd kérdezzem meg, hogy szépirodalmi próbálkozásaid nem voltak?
Voltak, az egyik novellám megjelent az Eső című irodalmi folyóiratban, továbbá másik két novellámat is lehozza majd egy-egy irodalmi lap, de sajnos nincs annyi időm, hogy nyugodtan le tudjak ülni, s megvalósítsam az ötleteimet. A szépírás későbbi történet lesz az életemben. Most a sok sajtómunka, valamint az egyetem mesterképzéséből adódó feladataim (Szávai János professzor úrnál írom a szakdolgozatomat Ferdinandy szociográfiai jellegű szövegeiből) miatt nagyon kevés szabadidőm van. És ami a „szépen írást” illeti: az egyetemen van most egy olyan kurzusom, amelyre kreatív szövegeket kell heti szinten előállítani, ez ugyancsak időigényes.
Hogyan jött létre az Arany Medál-díj?
Ahogy mondtam, gyerekkorom óta szenvedélyesen vonz az irodalom, a mozi és a színház, s már gyermekként szavaztam az Európai Filmakadémia közönségdíjára, az amerikai filmes közönségdíjra, a People’s Choice Awardsra és annak a Nickelodeon televíziós csatornával közösen futtatott tinédzserváltozatára is, ahogy akár a Pepita-díjra is. Szerettem volna, ha az Arany Medál-díj szavazásán íróra, színészre, filmrendezőre egyaránt lehetne voksolni, de igazán nem hittem volna, hogy ilyen sikere lehet a kitüntetésnek.
Tavaly szép számmal kaptunk voksokat Szlovákiából is, köszönhetően a Felvidék.ma-nak és a Gömöri Hírlapnak, s remélem, hogy nem lesz ez másképp az idén sem. A voksok az alábbi kategóriákban adhatók le: Az év írója; Az év színésze; Az év színésznője; Az év rendezője; A legígéretesebb fiatal tehetség díja; Életműdíj. November 20-ig lehet szavazni az aranymedaldij@gmail.com címen, illetve egy fővárosi vagy debreceni helyszínen. Az Arany Medál-díj többek között azért unikális elismerés, mert nincs előzetes jelöltlistája, nincs kuratóriuma vagy zsűrije – az összes olyan díjra érdemesnek ítélt színészre, íróra és rendezőre lehet szavazni, aki az idei naptári évben művészi produktumot hozott létre. A díjakat decemberben, az Arany Medál-gálán annak állandó háziasszonya, Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser moderálásával osztjuk ki. A díj nonprofit kezdeményezés, pénzjutalommal nem jár.
Tavaly kik kapták az Arany Medál-díjakat?
A 2018-as év elismertje Darvasi László író, Rudolf Péter, Ónodi Eszter, Herr Szilvia és Csernus Mariann színművészek, valamint Herendi Gábor filmrendező volt. Az utóbbi kilenc évben mások mellett Arany Medál-díjban részesültek Nádas Péter, Dragomán György, Száraz Miklós György, Vámos Miklós és Háy János írók, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Básti Juli, Halász Judit, Kulka János, Osváth Judit, Schneider Zoltán, Huszárik Kata és Martinovics Dorina színművészek, valamint Enyedi Ildikó, Szász János, Till Attila és Zomborácz Virág filmrendezők. Holnapig tudnám sorolni a neveket…
