Egy évvel születésének 300. évfordulója után ismét beköltözött a Csillagházba Hatvani István, hogy számot adjon róla, az eltelt egy esztendő alatt mire tellett az utódaitól, s hol tart ma életműve felfedezése. Nos, egy év alatt több kiállítás, négy könyv a mérleg, bár megállapíttatott az is, hogy a magyar köztudatban ma sem igazán van jelen a Magyar Faust, s ha mégis, akkor is inkább csak ez utóbbi értelmezésben.
Magánrendezésben adtak számot a Csillagházban arról, születésének évfordulója mennyire inspirálta az utókort szülővárosában, Rimaszombatban, ahol több kiállítás, tanári konferencia, cserkészakciók révén hívták elő a feledés homályából a városban született, de magának kétes hírnevet Debrecenben szerzett polihisztor emlékét.
Az egy év alatt talán több minden történt, mint az előző évtizedekben, hiszen mind a tudománytörténetből, mind az irodalomból kifelejtette a hálátlan utókor.
Rimaszombatban a szlovák átlag- és kevésbé átlagpolgár még a nevét is meghamisította, s Hatvaniból „Hatványi” lett, de valószínűleg ők sem igen tudják, ki is ez a Hatványi, akinek emlékét utcanév, emléktábla, cserkészcsapat is őrzi Gömörben.
A tavalyi neves születésnapon nívós tanári konferencia és a debreceni Nagy Sándor Zoltán kiállítása is megidézte a polihisztor életét és életművét, rimaszombatiak, losonciak (itt végezte alsófokú tanulmányait) és debreceniek együtt emlékeztek, s ahogy azt már megszokhattuk az SZMPSZ-től és a Pro Scholistól, a konferencia anyagát kötetben is megjelentették. A csillagházi esten erről adott számot a kötet szerkesztője, Ádám Zita, aki elmondta,
a kötet nemcsak a konferencia anyagát tartalmazza, de színes képmelléklet segítségével (Kresnye András fotói) felidézi az emléknap hangulatát, ahogy Nagy Sándor Zoltán rézkarcait is élvezhetjük, ha kézbe vesszük az ingyenes terjesztésű kötetet.
A konferencia védnöke az az Orbán János Dénes volt, aki drámai költeményt követett el Hatvani István „rovására”, s hosszú idő után az első íróként vette tollára a tudós úriembert. Orbán János Dénes az emléknap fölött védnökséget is vállalt, s maga is eljött, hogy megossza gondolatait Hatvanival és életművével kapcsolatosan.
(Fotó: Gecse Attila)
A konferencia előadói közé tartozott a Gömör-Kishonti Múzeum muzeológusa, Kerényi Éva is, aki évek óta kutatja a polihisztor életművét, de nincs könnyű dolga. Az utódok (mármint Hatvani két fia) elkótyavetyélték az atyai örökséget. Mint elárulta, Debrecen városa is elég mostohán kezelte a jeles évfordulót, ezért késett a velük közösen készült kiállítás is, amely a cívisvárosban mindössze három hétig volt látogatható.
A Gömör-Kishonti Múzeum viszont annál inkább kitett magáért, pazar kiállítású kétnyelvű (magyar és szlovák) katalógust is megjelentetett a születésnap alkalmából, amely beszerezhető a múzeumban, ahol január végéig maga a tárlat is megtekinthető.
Talán Hatvani István neve teljesen elmerült volna a süllyesztőben, ha halála után jó pár évvel Kazinczy Sámuel nem követ el egy szellemes gúnyiratot, amelynek eredeti célja a neves debreceni előd elhalványult alakjának felébresztése lett volna. Ám a gúnyirat fordítva sült el, s Kazinczy megalkotta a kétes hírnevű Magyar Faustot, s ezt a képzetet csak felerősítették a kései irodalmárok is, akik tollukra merték venni, így Arany, Mikszáth, Jókai és Makai Emil is.
Nos, ezekből is bőven merítettek a XXI. századi utódok. Sőt kalapot is emeltek egykori nevezetes elődeik előtt, akikkel így vagy úgy, de találkozhatunk a Magyariné szeretője című ördögrománban. A kötet a Kalligram kiadásában jelent meg, a főhőse egy még csak pelyhedző állú jurátus, Makai Sámuel, aki a professzor halála után mintegy két évtizeddel Debrecenbe érkezik, hogy megírja disszertációját Hatvani válóperéről, de ha valaki egy asztalhoz ül le tivornyázni Csokonai Vitéz Mihállyal, annak sorsa (de legalábbis a disszertációjáé) előre eldöntetett. Szakdolgozat helyett ördögökkel és kétes hírű egyénekkel és szerelmi betétszálakkal teli krimi kerül az asztalra, amelyet a Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba alkotta írópáros eléggé el nem ítélhető módon 2019-ben közkinccsé is tesz mindannyiunk nagy-nagy örömére.
(Fotó: Gecse Attila)
S hogy maga az ördöngős professzor örülne-e eme mestermunkának? Hízelgőnek tartaná, főleg, ha elolvasta a többi, róla szóló munkát is – vallják a szerzők. Mint elmondták, sok-sok debreceni forrásmunkát átnéztek afféle előtanulmányként, de készült a regény pipázás közben például a füleki Közösségi Házban is. S Fülekről átrándultak Rimaszombatba is, ahol szinte véletlenül hasított beléjük a tudat, hisz Hatvani szülővárosában járnak. Mivel első, Orczy Emmuska előtt hódoló kackiás nemzeti vadregényük a Libri Kiadónál látott napvilágot, a Magyariné szeretője című munkájukat is nekik ajánlották fel, de az egyik lektor a sztoriban, a másik pedig a regény nyelvezetében nem látott fantáziát (a szerzők 95 százalékban olyan szavakkal dolgoztak, amelyek már Hatvani idejében is léteztek), így kénytelenek voltak kiadót váltani.
A Kalligram lektorának sem a nyelvvel, sem a sztorival nem volt gondja, ahogy valószínűleg a leendő olvasónak sem.
Mindenesetre Rimaszombat örömmel fogadta a könyvet, a bemutató napjáig 18 példány kelt el a helyi könyvesboltban (ami egy két hónapja megjelent kortárs regény esetében nagyon magas példánynak számít), s akadtak vásárlók szép számmal a bemutatón is.
Itt került említésre az is, hogy a vajdasági Balázs Attilát is megihlette a „magyarfausti” életmű, s magyarfauszt című regénye szintén Hatvanit idézi meg.
Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba színházi szakemberek (Hatvaniról is előbb drámát kezdtek írni, s közösen két drámakötetet is elkövettek), így az est folyamán két részletet is felolvastak a regényből a közönség nagy-nagy örömére. De jelezték, következő munkájukban már inkább a jelenhez nyúlnak, s főleg a jelen szókincséhez, mert ugyan okos dolog etimológiai szótárakat bújni naphosszat, de felettébb fárasztó is.
A kötetről eddig szakmai kritika még nem jelent meg, de voltak olvasók, akik már üzentek Jankovics Marcellnek, hogy a regény rajzfilm után kiált, bár a szerzők egy esetleges játékfilmmel is megelégednének.
„Szeretnénk mi azt a filmet látni, amelynek a kerékkötői lennénk” – vallják a szerzők, s talán nem kell évtizedeket várni arra, hogy a jelenlétükben azt is bemutassuk Batyiban. Akár a Csillagházban.
