Hajdan az utolsó nagy téli mulatság valamennyi faluban farsangvasárnap kezdődött, s kedden este tíz-tizenegy óra tájban ért véget. Pereszlényben farsangkor a falu fiataljai-idősebbjei ez alatt a három nap alatt nem dolgoztak, jóformán semmilyen munkát sem végeztek. A mulatság itt vasárnap litánia után négy órakor kezdődött. Az „első leginyek”, a „jobb módóak” rendezték azt. A falu valamelyik házánál béreltek egy nagyobb helyiséget, ott ropták a táncot hétfő hajnalig. Aki már álmos és fáradt volt, hazament, kicsit pihent, majd másnap délután folytatta a mulatozást. Dudára vagy cigányzenére táncoltak.
A századforduló elején az Ipoly menti falvakban még több dudás is tevékenykedett. Manga János írta 1939-ben /A visszatért Felvidék néprajza/ az ipolyhídvégi Lőrincz Vince dudásról, hogy utoljára hat évvel ezelőtt dudált Ipolyfödémesen, és három farsangi napra 50 csehszlovák koronát, illetve enni-, innivalót kapott. Lehet, hogy ő húzta a talpalávalót Pereszlényben is, ahol a farsangi mulatság első napján „kendős tánccal” kezdték a hosszan tartó vigadalmat. A teremben ilyenkor csak gyertyák égtek. A zenészek fölött a mestergerendára egy hosszabb lécet szerkesztettek, s erre tették az égő gyertyákat.
Kedden este tíz órakor a mulatságon megjelent a bakter. Csatlakozott hozzá a harangozó is, aki ezzel a szöveggel lépett a terembe: „Most fölmegyek a toronyba, meghúzom a harangot, mer húshagyó kedd este tíz óra van. Illő minden keresztény hívőnek abbahagyni a mulaccságot!” Miután a harangozó elhúzta a figyelmeztető „verset”, az éjjeliőr illedelmesen köszönt, s ezt mondta: „Kedves fiatalok, öregek! Vége a mulaccságnak, már holnap lesz a nagyböjt első napja, hamvazószerda. Kezdőgyik Jézus Krisztus kínszenvedése. Ennek jeléül fére a vígságval, az iszákosságval, a húsokval és a sok zsírokval!”
A bakter ezután a muzsikusokhoz fordult, egy jó magyar csárdást rendelt, melyet ő maga is eljárt. Végül elvette a zenésztől a vonót, jó éjszakát kívánt mindenkinek, s eltávozott. tanácsát valamennyien megfogadták: a farsangolók befejezték a mulatságot, a gazdasszonyok kimosták a zsíros lábasokat, a férfiak pedig abbahagyták az ivást. Böjtben senki sem ivott egyetlen pohár bort sem.
Ipolyhidvégen két első „leginy” intézte a mulatságot. A kendős táncot ismerték itt is. Az idősebb legények – ha sok pénz összegyűlt – még hamvazószerdán is mulattak, de csak zeneszó nélkül. Énekelve mentek végig a falun.
Ipolynyéken „két leginbíró vót”, ők fogadták a zenészeket. A fiatalabbaknak ilyenkor be kellett állni „egísz cíhos leginyeknek”. Ez amolyan legényavatás volt, be kellett nekik „keresztőkönnyi a leginysígbe”.
A Nyitra melletti palóc faluban, Menyhén a legények a farsangolás befejezése után „cíheltek” a kocsmában. A céhelés, illetve a keresztapa-választás szokását Manga János írta le egyik monográfiájában.
Ipolybalogon farsang vasárnapján a legények „farsangi hívogatóval” jártak a lányos házakhoz, hogy elkérjék a lányokat a táncra. Hívogatásuk így hangzott: „Legyenek szívessek elbocsájtanyi Marit a mulaccságra. Ahollyan tisztességvel elbocsássák, ollya, tisztessígessen vissza is bocsájtyuk. E szó mondás kegyelmeteknek.”
Három napig tartott valamikor a farsang Ipolyvarbón is. Két helyen is volt mulatság: egyiken a felnőtteknek, másikon – valamelyik pajta alatt – a gyerekeknek.
A vigadalom vasárnap délután öt óra tájban kezdődött. Ez éjfélig tartott, de másnap ebéd után már újra kezdtek „az emberek hullonganyi” a táncra.
Az első nap csak a fiatalok szórakoztak, a másikon már a házaspárok is ott voltak. Kedden pedig megjelentek az idősebbek is, „ollyan szoros vót, hogy alig fértek”. A zenész cigányokat a „leginybíró” fogadta, a rendezésben még négyen-öten segítettek neki. A lányok nem fizettek a táncra. Varbón szokás volt a kitáncoltatás is. Ha valamelyik lány nem akart táncolni, vagy nem tetszett neki a legény aki „horta”, akkor a „leginy odament a cigányho, kimuzsikátatta, jó kitáncótatta, oszt a véginn kipofoszta a jánt”. Ilyenkor a lánynak gyorsan el kellett menekülnie, mert a legény haragjának egyéb következménye is lehetett.
Kedden este tizenegykor itt a templombíró zárta be a mulatságot. „Elszedte” a vonót a zenészektől, de azok még kikönyörögtek egy hosszú nótát, ami éjfélig is eltartott.
Ekkor aztán végleg befejeződött a tánc, bár a legények még tovább maradtak. Igaz, hogy a cigány már nem húzhatta a talpalávalót.
Manga János egyik közléséből ismerünk egy régebbi szokást is /Farsangi történet. A Hét, Ipolyság, 1930. I. 25./. Az Ipoly mentén egykor farsang szombatján a legények sorra járták a lányos házakat, ahol kolbászt, szalonnát, hurkát, tojást gyűjtöttek a cigány zenészek részére. Szokás volt ugyanekkor, hogy a leggazdagabb lánytól selyemkendőt is kértek. Ezt vasárnap annak a háznak a födelére függesztették ki, ahol a táncmulatságot tartották. Hogy a zsebkendőből készült „zászlót” el ne lopják, a legényeknek felváltva kellett azt őrizniük. Erről a szokásról mai adatközlőim nem tettek említést.
Drégelypalánkon kedden este tízkor harangozó jelezte, hogy kezdődik a böjt, vessenek véget a mulatságnak. A legények nem mindig engedelmeskedtek, olykor a bírónak kellett feloszlatnia a bált.
