A választás óta eltelt egy hónapban sok fontos elemzést, kevésbé fontos Facebook-vitát olvastam, s némelyikbe be is kapcsolódtam, de nem merültem bele igazán a témába. Eddig. Így most írnék pár sort, s talán kezdeném a saját házunk táján.
Ideje elismerni, hogy 2016 óta nem mindenki végezte el azt a munkát az MKP-ban, ami a feladata lett volna. Ennek ellenére az alapszervezetek nagy része tette a dolgát, dolgozott a közösségért, sokszor emberfeletti munkát elvégezve.
A megyei választásokon is jól szerepelt a párt, ami a nemrég lemondott elnök, Menyhárt József munkáját is dicséri, főleg a Dunaszerdahelyi járásban, ahol 8 képviselőjelöltből 8 MKP-s jutott a megyei közgyűlésbe. De ezt a sikert a párt nem tudta átmenteni az idei országos választásokig, ennek a fő oka pedig az, hogy elnökválasztáson az MKP elnöke idejekorán visszalépett.
Ennek a lépésnek következtében az MKP tábora elbizonytalanodott, ez pedig hatással volt az EP-választások eredményére is. Az egység megteremtésének szükségessége ezután a fájó „vereség” után jött elő véglegesen, bár mindenki tudta – s tudja ma is –, hogy 10 év ellenségeskedés után ez a művelet vékony jégen való lépkedés lesz, s ahhoz, hogy ezen az MKP sikerrel végiggyalogoljon, politikai zseni szükségeltetik… Főleg úgy, hogy az igazi tárgyalások csak szeptember végén kezdődtek meg.
Miért is volt ez szinte lehetetlen feladat? Mert a Most-Híd 2009-es, önkényes megalapításával olyan mély árkok keletkeztek a 10 év alatt (micsoda képzavar: Híd létrehozása után árkokat eredményezett), hogy meghatározó személyek félreállása nélkül az együttműködés eleve sikertelenségre volt ítélve. Mert ugye volt egy MKP–Most-Híd megegyezési javaslat, melyről a narancssárgák a kampány alatt és után is azt szajkózták, hogy azért nem lett Régiók Pártja, mert Budapestről telefonáltak és utasították az MKP-t.
No, akkor legyünk nagyon pontosak. Az MKP Országos Tanácsa 2019. október 12-én kiadott nyilatkozatában azt írja, hogy a magyar egység megteremtése érdekében egyeztessen a társadalmi szereplőkkel és október végéig konkrét megoldást javasoljon. Az elnökség kijelölte a tárgyalódelegációkat, azok tárgyaltak, s létrejött egy javaslat, amiről az országos elnökségnek – s ha ők elfogadták volna, akkor az országos tanácsnak – kellett volna döntenie.
Az elnökség pedig egyhangúlag elutasította ezt. Kérdezhetik, hogy miért.
Azért mert a javaslat idő előtt kiszivárgott, és óriási felháborodást keltett nemcsak az MKP-s választók, de sok MKP-s helyi képviselő, s volt jelölt körében is. Számomra is megdöbbentő volt a dolog, elfogadhatatlannak tartottam. Személy szerint azért, mert ez a pofátlanság netovábbja volt. Mert mi történt? Megosztják az amúgy nagyon nehezen összejött (tegyük hozzá, hogy sok sebből vérző) egységes képviseletet 2009-ben, 10 évig megy a veszekedés, sárdobálás – oké, itt az MKP is hibás, elismerem –, s mikor az elnökválasztás és az EP-választás után kiderül, hogy a vegyesek támogatottsága a béka segge alatt van, akkor van képük úgy tenni, mintha mi sem történt volna: bocsánatkérés, megbánás, s a fennhéjázó stílus mellőzése nélkül akartak lenyomni az MKP torkán egy ilyen vállalhatatlan egyezséget? Ne vicceljünk már.
Én azért is tudom, hogy semmi köze az elnökség döntéséhez Fidesznek, mert közvetve én is rész vettem abban, hogy elutasítsák ezt az ajánlatot: e-maileztem több elnökségi taggal is. De ezt nemcsak én láttam így. Az elnökség is látta. Meghallották a polgárok szavát. Én is sok felháborodott csallóközi szavazóval beszéltem. De nemcsak velük: ismerősök írtak az egész Felvidékről. Mondjuk végre ki: azért nem lett régiók pártja, mert ez a kiszivárogtatott ajánlat a 10 éve az MKP-t támogatók megalázása lett volna.
Sokan mondhatják erre: de lett volna a magyar képviselet.
Szerintem meg nem. Akkora lett volna a lemorzsolódás. De ha lett is volna, milyen áron? A leghűségesebb, legerkölcsösebb, legtöbb önkéntes munkát végző egyenes gerincű MKP-tagokat vesztettük volna el. Van egy vonal, ami alá nem megyünk. Én akkor az OT-on el is mondtam, hogy amennyiben Bugár Béla rajta lesz a listán, én biztos nem.
Most jöhetnek a nem MKP-s olvasók, és mondhatják, hogy én arról vagyok híres, hogy többször is beszóltam Bélának, meg hogy könnyen írok ilyeneket, mert én nem akartam egy Most-Híd és MKP közti megegyezést.
Csakhogy ez nem igaz.
Egyértelmű, s ezt a választások előtt is tudta mindenki, hogy csakis akkor tudjuk megmutatni az erőnket, ha egy magyar lista lesz.
(Itt követte el a hibáját az Összefogás. De erre még visszatérek.) Még azt is megléptem anno, hogy, kimentem Ravasz Ábellel a tárgyalódelegációk utolsó közös tárgyalása után, de még az MKP döntése előtt. Arról akartam vele beszélni, arról próbáltam meggyőzni, hogy Bugár ne legyen a listán! Megemlítettem neki, hogy szerinte gondol-e Béla azokra a fiatal hidasokra, mint ő, hogy mi lesz velük, ha esetleg nem jut be a párt? Mert ezek a fiatalok nem voltak ott a pártszakadásnál, s ők 2010 után „csupán“ egy parlamenti párthoz csatlakoztak. Én tényleg el tudtam volna képzelni egy közös listát az „öregek” nélkül. (Csáky, Berényi hajlandó lett volna félreállni, ha Bugárék is). Mert amúgy valljuk be: ezen az MKÖ-listán is voltak olyan dinoszauruszok, akikre már senki sem kíváncsi – még ha tizenegynéhány ezer szavazatot szereztek is –, s akik hosszú éveken keresztül mocskolták az MKP-t, akár országos, akár helyi szinten. Szóval ugyanúgy karikázással mutattuk volna meg, hogy ki hol áll. (Bár Csáky és Berényi nélkül még nehezebben karikáztunk volna sokan.) Úgy, mint most. Egyébként Ravasz végül úgy reagált, hogy Bugár a párt legtámogatottabb politikusa, s nem reális, hogy ne legyen a listán.
És akkor nézzük a választások eredményét. Az egyik legnagyobb hiba, amit eddig még kevesen mondtak ki, hogy az MKP vezetősége engedte, hogy egy 30 éves folyamatossággal rendelkező párt helyett a pár héttel a lista leadása után megalakult MKÖ induljon a választásokon. Félreértés ne essék: számomra szimpatikus, ambiciózus fiatalok, ahogy az eddig pártban nem mozgó szakemberek azon akarata is, hogy segítsenek a felvidéki magyar közösségnek. De mit is jelent az MKÖ eredeti neve? Összefogás. Csakhogy ez nem volt összefogás. Nem mondom, hogy megsirattam a vállalkozók két pártját – akarom mondani a Most-Hidat és a kisöccsét, az MKDSZ-t –, sőt. De a tény, hogy miután világossá vált, hogy nem lesz TELJES felvidéki magyar összefogás, nem lett volna szabad engedni, hogy NE az MKP listája induljon a választásokon. Mert így hogyan lehet lemérni az MKP eredményét, de akár a többi formációét?
Egy módon: meg kell nézni, hogy MKÖ listáján kik végeztek az első húszban. Ha a választások ideje alatt MKP-tagként az Összefogás listáján indulókat (Agócs, Orosz, Bauer) is MKP-soknak vesszük (s miért ne vennénk annak, hiszen a jelenlegi tisztségeiket (polgármester, megyei képviselők, önkormányzati képviselő) ugyanilyen színekben szerezték, akkor első húszban 15 MKP-s van, 5 összefogásos és 1 magyar fórumos. Az első 10-ben ez az arány 7-2-1. A végső szavazatszám pedig 112 570. Csak 7 ezerrel több, mint 4 éve. De Nagy Józsefet is több ezren keretezték be 4. karikaként az MKP-s szavazók közül. S el kell szomorítsak minden „magyar fórumost”: Simon Zsolt karikáinak száma sem „emkápé-szavazatmentes”. Ezek a tények. Félreértés ne essék. Számomra egy párt lététől sokkal fontosabb a közösség érdeke. De az egyik legfontosabb dolog a pártpolitikában viszont a hűség. A felvidéki magyar pártpolitikában – ahol két magyar párt számára szinte lehetetlen, hogy a parlamentbe jusson 5 százalékos küszöb mellett – ez még fontosabb.
Tegyük fel tehát a kérdést: hány MKÖ-re a szavazatát leadó ember nem ment volna végül el – akár befogott orral – egy listája felét civileknek felajánló MKP-ra szavazni, ha a másik oldalon ugyanúgy csak a Most van? S vajon elindult-e volna külön az először magát csak választási pártként definiáló Összefogás? S a Magyar Fórum?
Száz szónak is egy a vége. A Most-Híd nevű hazug projekt megbukott, mert egy párton belül akart kompromisszumot kötni a szlovákokkal egy olyan nemzeti közösségből mazsolázva, mely nem kettéosztható. (Pedig Bugárnak lett volna esélye, hogy jóvátegye a hibáját).
Mert a párton belül pont ellenkezőleg kell eljárni: konszenzust kell kialakítani, hogy mit akar elérni az egyetlen párt a felvidéki magyarság felemelkedésére, és aztán kell megegyezni a szlovákokkal, de már a pártjaikkal, s úgy, hogy az minél kedvezőbb legyen az itt élő emberek számára. Csak így működhet. Ha a párton belül is vannak szlovákok, akkor eleve már ott kompromisszumokat kell kötni, amiből aztán még szintén engedni kell.
Most viszont az a helyzet, hogy mivel Bugár 2009 óta folyamatosan arra tanította az itteni magyarokat, hogy szlovákokra is szavazzanak, így 2020-ra megtanulták a leckét és bizony nagy számban szavaztak rájuk. Csak nem a Most szlovákjaira, hanem például Matovičra. Így ha Matovič jól csinálja a dolgát 4 évig magyar szempontból, nagyon nehéz lesz visszahódítani a magyar szavazóit. Bár ez még előny is lehet a számunkra, mert ha elér olyan dolgokat, melyeket eddig mi akartunk megvalósítani, akkor a leendő egységnek komolyabb, merészebb tervek mentén kell majd megfogalmaznia magát.
Egy biztos. Kell egy erős MKP. Rendet kell tenni a pártban, egyes helyi szervezetekben. Ehhez idő kell. S csak így lehet nekivágni a tárgyalásoknak. Rendezetten, megfontoltan, céljainkat kitűzve kell levezényelni az egyesítést.
Nehéz dolog lesz. De a látszat ellenére a közösségünk erős, találunk rá embert. Lehet, hogy én most egy tapasztaltabb, sokat megélt, parlamenti munkát is már végett valakire bíznám a rendrakást.
Végezetül pedig két dolgot üzennék. (Bár négy szócskát is üzenhetnék, mint Kölcsey). Az első, hogy olvassák el az egyik fiatal somorjai via novás barátommal készült interjút. Tanulságos.
A másik pedig az, amit vitéz nagybányai Horthy Miklós mondott 100 éve Kecskeméten, február 7-i beszédében:
Ma olyan világot élünk, hogyha ellenségünk nem volna, akkor is nehéz volna a helyzetünk, ha belviszonyainkon akarunk segíteni. Nem engedhetem meg, hogy ezentúl is ez az ezer jelszótól agyongyötört nép különböző pártokban forgácsolódjon szét. Egy szent irányt jelölt ki nekünk a végzet: a becsületes, nemzeti, hazafias, keresztény irányzatot!
Adjon az Isten további jó napot mindenkinek! S vigyázzunk egymásra.