A Csemadok, hogy teljesíteni tudja a kulturális élet eredményesebbé tétele terén maga elé, illetve az általa szervezett táncmozgalom elé tűzött feladatokat, újabb tömegeket vonzó bemutatkozási fórumok létrehozására törekedett. Az előző írásunkban ennek a gondolatnak a megvalósítása érdekében tett első lépésekről szóltunk.
Az első ilyen nagyobb területet felölelő rendezvénysor volt az, hogy 1955-ben a Csemadok több járásban megszervezte a járási Csemadok-napokat, dal- és táncünnepélyeket, aratási ünnepélyeket, melyekhez műsorépítési mintául szolgált a Csemadok III. Országos Közgyűlése keretében Pozsonyban megrendezett országos méretű fesztiválműsor, valamint az 1950-es évek első felében az állami járási és kerületi népművészeti/népművelési intézetek által versenyszerűen megrendezett folklór seregszemlék. Erre az időre a szlovák népművészeti csoportok már elérték azt a színvonalat, hogy a részükre a versenyek mellett fesztiválok megszervezésére is sor került. 1955-ben év közben megrendezik a kerületi seregszemléket, majd egy tátraalji szlovák faluban, Východnán a szlovákiai központi folklórfesztivált.
A Csemadok 1955-ben próbálkozásként több járásban megrendezi a magyar járási ünnepségeket, de a kerületi folklórfesztiválok megrendezésére csak 1956-ban kerülhet sor, anyagi fedezet hiányában.
Ugyanakkor a jól működő Csemadok, illetve iskolai táncegyüttesek, tánccsoportok, hagyományőrző falusi csoportok bekapcsolódhatnak a meghirdetett szlovák művészeti versenyekbe, ahol becsülettel helyt is állnak – ennek megfelelően díjazzák is a szereplésüket és bekerülnek az országos köztudatba. Például a Csemadok kisgyarmati helyi szervezetének hagyományőrző tánccsoportját a Párkányban rendezett járási fesztiválon elért eredménye alapján 1956-ban meghívták Východnára, a II. országos szlovák folklórfesztiválra, ahol nagy elismerést váltottak ki a szereplésükkel. Szurdy Miklós, a falu magyar tanítója volt a csoport vezetője. Több alkalommal jártam náluk és segítettem a táncok begyakorlásában, színpadra állításában. Megismertem a falu hagyománykultúráját, és 1958-ban Gyüre Lajossal az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes főiskolai hallgató táncosával néprajzi tánc- és dalgyűjtést is végeztünk náluk.
Aratási időben mentünk gyűjteni és Huszár bácsi, a falu legjobb táncosa, leendő adatközlőnk azt mondta, ha segítünk learatni az aznapra betervezett búzatáblát, akkor majd táncol. Segítettünk, Gyüre lett a marokszedő, én pedig a kaszás. Lajosnak egy terjedelmes írása született az eseményből, én meg valamelyik koreográfiámba építettem bele a tanultakat.
1956-ban aztán a Csemadok is megrendezte járási és kerületi ünnepségeit. Akkor még húszon felül volt a magyarok által lakott járások száma, melyekben az előző évi rendezvények során szerzett tapasztalatok segítették a rendezvény szervezőit. Sok helyen Csemadok járási dal- és táncünnepély, vagy Csemadok-nap néven valósították meg, de nem volt egységes neve, s ma sincs. A rendezvény tartalmában hasonlított, illetve közelített egymáshoz, mert elsősorban a hagyományos népi kultúra, vagy az abból alkotott művek színpadra állításának az ügyét vitte előbbre. Abban a politikai légkörben a nemzeti tudat megtartása és erősítése szolgálatában ez igencsak szükséges, az internacionalista kultúra uralkodóvá tételével szembeni védekezés hatásos eszköze volt.
Magyarnak megmaradni csak úgy tudtunk, hogy visszatértünk a gyökereinkhez. A hontalansággal, a reszlovakizálással, a szülőföldről eltelepítéssel az uralkodó politika éppen ettől akart megfosztani, hogy utána könnyebben beolvaszthasson.
A Csemadok 1956 őszén megrendezte a kerületi seregszemléket is azzal az elgondolással, hogy az évi költségvetési keretbe még belekényszeríti az országos méretű seregszemle megrendezését is. Somorján, Léván, Tornalján és Borogszerdahelyen volt. /?/ Mindenütt versenyszerűen valósult meg a műsor. A zsűri tagjait a frissen alakított szlovákiai Központi Népművészeti Ház magyar nemzetiségi szakelőadói alkották, azok a szakemberek, akiket a Csemadok a népművészeti osztályának kényszerű feloszlatásakor átdiszponált az új intézetnek. Az ilyen jelentős rendezvények alkalmával érezte a Csemadok az állami intézmény segítségét, mely jelentősen hozzájárult a népművészeti mozgalom szakmai színvonalának emeléséhez.
Az 1950-től létező deméndi hagyományőrző csoport tagjai a néprajzi filmezés után, Ipolyszakálloson a színpadon, 1974. F.: Takács András.
A kerületi versenyfesztiválok sikeres megrendezése után a Csemadok Központi Bizottsága 1956. december 30-ra Losoncra összehívta a négy kerületi seregszemle válogatott legjobb előadóit: táncegyütteseket, tánccsoportokat, hagyományőrző folklórcsoportokat, énekkarokat, éneklőcsoportokat, népi és cigány zenekarokat, valamint ezeknek a műfajoknak a szólista előadóit, és ott a zsűri előtti versenypróba után esti gálaműsorként sor került az I. Országos Dal- és Táncünnepély (ODT) megtartására. Akkor ez lett a neve, melyből 1969-ben kivált a Országos Népművészeti Fesztivál (ONF). A Gombaszögön maradt ODT-t 1976-ban átkereszteltük Országos Kulturális Ünnepélyre (OKÜ). A szétválásra és az átkeresztelésre a népművészeti és a táncmozgalom folyamatos erősödése miatt került sor. A Csemadok mindkét országos méretű, tömegeket vonzó népművészeti rendezvénye napjainkig létezik. Jó, ha tudatosítjuk, hogy a nemzetiségi kultúránk felvirágoztatása, valamint a nemzeti tudatunk megtartása terén hatalmas erőt jelent a meglétük.
(Folytatjuk)
A szerző az MMA Köztestületi Tagja, Csemadok Életmű-díjas.
