Az 1961-ben megrendezett I. Országos Énekkari és Zenekari Fesztivállal a Csemadok az ének-zenei kultúra művelését országosan elfogadottá tette és nagyon fellendítette. A következő években sorra alakultak a Csemadok keretében és az iskolákban az egynemű és a vegyes kórusok. A kórusok szervezésébe és fenntartásába más társadalmi szervezetek is bekapcsolódtak, így a szakszervezetek Rimaszombatban, Losoncon, a művelődési házak Dunaszerdahelyen, Füleken, illetve majdnem mindenütt besegítettek a fenntartásukba.
Mozgalom jött létre egy újabb művészi kulturális ág területén. A prímet a vegyes kórusok vitték, de jelentős számban jöttek létre női, illetve férfi, gyermek és felnőtt kórusok is. Az eredmények láttán ezen a területen is megkezdődtek a versenyek, a fesztiválok szervezései.
Fokozatosan kiépültek a járási, a kerületi és az országos méretű versenyfesztiválok.
1969-ben pedig a Csemadok és a NI közösen megszervezte az országos versenyfesztivált, melyet hároméves intervallumokban azóta is rendszeresen megrendeznek. A magyar zenevilág által tisztelt Sárika, özvegy Kodályné a gyermekkorát Galántán leélt világhírű magyar zeneszerző, népdalgyűjtő Kodály Zoltánt a fesztivál névadójaként meghatározni engedélyezte. Így lett a neve Kodály Napok. Az első megrendezését Sárika az édesanyja kíséretében tisztelte meg. A Kodály Napok országos énekkari fesztivál mindenkoron a Csemadok KB és a NI égisze alatt került megrendezésre, a szervezést a Csemadok galántai alapszervezete és járási titkársága végzi. Létrejötte és máig való fennmaradása nagyon sok önzetlen ember munkájának az eredménye.
A versenyek célja az énekkari munka minőségének a javítása. Hatására az országos eredmények is jelentkeztek, a rimaszombati énekkar az országos versenysorozatban elért eredményével bejutott Prágában a köztársaság legjobb tíz vegyes kara közé.
A Csemadok KB Titkárságában 1962-ben létre jött az önálló népdalgyűjtői státusz, Ág Tibor lett az erre függetlenített személy. A feladat végzésébe bekapcsolódtak az addig már országszerte megalakult énekcsoportok is. Ág Tibor központilag szorgalmazta, hogy ezek az egyszólamú éneklést művelő, kis létszámú testületek műsorukat főleg a saját falujuk hagyományos énekkultúrájára alapozzák, azt kutassák fel és azt tűzék a műsorukra.
A Csemadok Kodály Zoltán vegyes kara. Kodály Napok, 1972, Galánta. (Fotó: Takács András/Fórum Intézet)
Később Tavaszi szél vizet áraszt… címmel felvidéki rendezvénysorozatot hoztak létre, melynek az első magyar központi (mi akkor úgy hívtuk: országos) megrendezésére 1968 tavaszán került sor, egy évvel megelőzve a magyarországi Felszállott a páva vetélkedőt.
A mi vetélkedőnk is, ha nem is világszínvonalú, de egész hazai magyarságunkat felölelő mozgalommá nőtte ki magát és végzett értékében nehezen felbecsülhető munkát a népdal továbbéltetése és gyűjtése területén is.
Eredményét írásban, magnószalagon és videoszalagon is sikerült megőrizni. Ág Tibor kiadványaiban, könyveiben jelentős részük megjelent. Így az értékes népdal- és zenei hagyomány újból közkinccsé válhatott és beépülhetett az egyetemes magyar hagyományos kultúrába. Visszakerült oda, mivel annak szerves részét képezi. A trianoni országfeldarabolás a hagyománykultúrának nem szabott és nem szabhatott új határt.
A Kodály Napok záróképe az összes kórus és a Vasas Budapest zenekara. Vezényel Vas Lajos zeneszerző karnagy. Galánta 1972. ( Fotó: Takács András/Fórum Intézet.)
Később a Csemadoknak sikerült egy további státusszal bővítenie az apparátusát, melyet a tárgyi néprajzi hagyományok feltárására fordíthatott. Az első hivatásos tárgyi néprajzosa a táncreferensi funkciót feladva Méry Józsefné Tóth Margit lett. Főleg a viseletkultúra, a szövés, a fonás, a hímzés és az egyéb díszítőművészet, valamint a gazdasági használati tárgyak területére fordította a figyelmét. Munkásságának eredményével az ONF és az OKÜ rendezvények keretében megvalósított kiállításokon, a Virágba szőtt álmok… és a Csak tiszta forrásból… című műsorokban, az együttesek viseletkultúrájában, és összefoglaló munkaként a Szlovákiai magyar népviseletek című, Jókai Máriával közösen írt könyvében találkozhatunk.
Az általuk felkutatott és a Hét képes hetilapban nyilvánosság elé tárt viselethagyomány segítségével sikerült bebizonyítani, hogy a Csehszlovákiához csatolt magyar nyelvterületen is milyen értékes népi öltözék- és viselettípusok találhatók, valamint az eredeti viseletek ismertetésével sikerült feljavítani, elfogadhatóvá tenni a táncegyüttesek, a tánccsoportok, az éneklőcsoportok színpadi viseletét.
A hagyománykultúra művészi feldolgozása területére meghirdetett, Kodály Zoltán és Bartók Béla munkássága által képviselt „Csak tiszta forrásból…” elvnek a megvalósítását a viselethagyomány kutatásával és a kutatás eredményeinek alkalmazásával jelentősebben sikerült felerősíteni. A hatvanas évek második felében már elfogadható, később értékes színpadra álmodott koreográfiák, zenekari kompozíciók, énekkari művek születtek és idővel, ha lassan is, de elmaradtak az úgynevezett „népi alkotások”, illetve már tudtunk mindent a maga nevével megjeleníteni: az operett maradt operett, a balett balett, a néptánc néptánc, a hallgató mulatós nóta az hallgató mulatós nóta, stb.
A népi hagyományok jelentősebb, eredményesebb feltárása után a „Csak tiszta forrásból” elv vonatkozott a kultúránk minden területére és a betartásával született alkotások ország-világ előtt sikeressé, elfogadottakká váltak. Ezt bizonyítják azok az értékes díjak, amelyeket együtteseink hoztak belföldi és a külföldi szerepléseikről.
Folytatjuk…
(Takács András az MMA Köztestületi tagja, Csemadok Életmű díjas.)
