A Duna Televízió stábjával 1996-ban Németországban forgattunk, erdélyi témákat dolgoztunk fel, és kint élő magyarokkal találkoztunk. Munkánk végeztével elhatároztuk, hogy útba ejtjük Bayreuth-ot, s lerójuk kegyeletünket Liszt Ferenc sírjánál. A temető egyszerű mauzóleumában, fekete kőlap alatt nyugszik a legnagyobb magyar romantikus zeneszerző, mellette Vörösmarty Mihály verssorait idézi a felirat: „Hírhedett zenésze a világnak, Bárhová juss, mindig hű rokon!” A teremben mindig van magyar zászló, a márványlapon pedig friss virág.
Ezt követően a Liszt Múzeumot kerestük fel, az épületet, amelyben Liszt 1886. július 31-én örökre lehunyta a szemét. Már betegen érkezett a városba, tüdőgyulladás végzett vele. Egy idős apáca volt segítségünkre a forgatásnál: széthúzta a függönyöket, áramforrást biztosított, és felhívta a figyelmünket egy-két érdekességre. Az emlékház nem túl nagy, de a Liszt-rajongók minden vitrinnél hosszasan elidőzhetnek.
Partitúrák, emlékek sorakoznak az üveglapok alatt, egy tárló a zenefejedelem halotti maszkját rejti. A nagyterem közepén a zeneszerző-zongoraművész hangszere áll, napjainkban is megszólaltatják híres művészek.
Kifejező a két kiállított karikatúra: az egyiken őrjöngő nők gyűrűjében ül átszellemült arccal a zongoránál a zeneköltő. A másik még jellemzőbb: Wagner Liszt hátán lovagol be Wartburgba. Igen, Wagner nagyon sokat köszönhet a magyar géniusznak, a wagneriánusok erről igencsak elfeledkeznek. Cosima, Liszt lánya is férjének, Wagnernek az életművével volt javarészt elfoglalva, így apja öregségére kissé magára maradt. Ravatala mellé Cosima, furcsa módon, a már akkor halott Wagner szobrát állíttatta.
A múzeumlátogatás után a stáb ebédelni ment, én inkább a híres operaváros utcáit róttam, felkerestem a Fesztiválszínházat, az Ünnepi Játékok színhelyét. Visszafelé tartva egy boltnál találkoztam a már említett, segítőkész nővérrel, aki két nagy szatyorral felpakolva ballagott haza. Felajánlottam segítségemet, amit örömmel el is fogadott. Franciául beszélgettünk, megtudtam, hogy a híres német zeneszerzőnek Engelbert Humperdincknek, a Jancsi és Juliska örökbecsű komponistájának az unokája. Kedvesen beszélt nagyapjáról, akit már nem ismerhetett, kitért felmenőjének Wagnerrel való baráti kapcsolatára, akinek zenei hatása a már említett műre is rányomta bélyegét.
Közben megérkeztünk, elköszöntünk egymástól. A világhálón kutatva megtudtam, hogy az apáca, Éva Humperdinck maga is zenekutató volt, s nagyapja levelezésének feldolgozásával szerzett nevet a zene világában. Utólag visszagondolva, érdekes lett volna vele is egy interjút készíteni.
