A váci Credo-ház színpadán felolvasó színházi est keretében mutatták be november 4-én Fazekas István Jókai-díjas drámaíró Ámokfutó idők című, legújabb színdarabját. A hortobágyi internáltak nyomorúságos helyzetét bemutató történelmi drámát Gregor Bernadett és Koncz Gábor adta elő.
Mai színházi kultúránk ritkán mutat fel olyan drámákat, amelyek olyan erőteljes ihletettséget sugároznának, mint Fazekas István legújabb műve. A nyelvében is attraktív, jól kimunkált kamaradarab a hortobágyi kényszermunkatáborokba internáltak nyomorúságos helyzetét, a magyar Gulag-ot tárja elénk.
Az 1952 nyarán játszódó cselekmény egyik főhőse az Ebesre Budapestről kitelepített öreg Herczeg Ferenc, a három alkalommal is irodalmi Nobel-díjra jelölt író, aki a Horthy-korszakban a Magyar Revíziós Liga elnökeként többször is követelte a trianoni békeparancs felülvizsgálatát.
Másik főhőse egy középkorú asszony, akit az ávósok elleni tyukodi lázadás miatt 1951-ben az Árkus-tanyára internáltak. Herczeg az akkori belügyminisztertől, Házi Árpádtól egy különös ajánlatot kap, miszerint ha önkritikát gyakorol a Trianonnal kapcsolatos nézeteit illetően, akkor hazaengedik. A tyukodi asszony éppen ekkor, rendőri felügyelettel egy halott fiút kísér a tanyáról Ebesre, s igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy illő módon legyen eltemetve. Egy hirtelen jött vihar elől a halottal együtt éppen abba az istállóba húzódik be, amelyikben igen puritán körülmények között az idős író van elszállásolva.
Miközben az asszony feltárja az írónak a halott fiú tragédiáját, a Herczegnek felajánlott alku is felszínre kerül. Kompromisszumot köthetünk-e a törvénytelen hatalommal, ha nincs más lehetőségünk a tisztes életre? Az elnyomó és porig alázó önkényben kikényszerített döntéseiért felelős-e az ember? A darabban ilyen, s ezekhez hasonló kérdések kerülnek felszínre, ám Fazekas Herczeg Ference nem alkuszik, hajthatatlan marad a zsarnoksággal szemben. „Nem lehet mindenki szem a láncban!” – mondja ki lázadva és lázítón, s így folytatja:
„Ha mindenki alkut köt a zsarnokkal, vagy csak egy kicsit is beletörődik a zsarnokságba, vajon a zsarnok nem joggal mondhatja-e, hogy ő nem is zsarnok, hanem született demokrata?”
Amikor azonban jobban megismeri az asszony és a tyukodi internáltak szenvedéseit, ráébred arra a mindenkit egyformán felzaklató gondolatra, hogy a zsarnokkal szemben kevés az igazság puszta kimondása: a krisztusi szeretet jegyében fogant konkrét tettek is szükségesek a gonoszság erőinek megfékezéséhez. Bemegy az ávós irodára, s a halottért, a szenvedő élőkért kész önkritikát gyakorolni. Ez a nem várt fordulat az ávós tisztben is felébreszti az emberséget.
A váci közönség vastapssal jutalmazta a színészek játékát. Az a komoly és mélységes élményszerűség, amely a Herczeg Ferencet alakító Koncz Gábor és a tyukodi asszonyt megelevenítő Gregor Bernadett játékából a közönségre átsugárzott, revelációszerűen mutatta meg: a magyarság veszteségei nem véglegesek, emberi tartásunk és emberségünk legfőbb értékeinket még megóvhatja.
A színdarabot Dörner György Kossuth-díjas színművész, az Újszínház igazgatója rendezte. Az előadást Marton Zsolt váci megyéspüspök is megtisztelte jelenlétével. A színdarabot a Széchenyi István Történelmi Vándorszínház állította színpadra.
