Samut, – bár élete legalább egyharmadát Kassán, Budapesten, és Pozsonyban élte le –, mégis minden szülőfalujához, Balogbársonyhoz kötötte. Amely nem is volt már klasszikus szülőfalu, hisz amint kortársai, a járási székhely szülészetén látta meg a napvilágot.
Tanulmányai végeztével maradhatott volna a nagyvárosban, munkája volt és barátnője, de amikor apja egyik napról a másikra leesett a lábáról, úgy döntött, végleg hazajön. Barátnője tősgyökeres budapesti volt, nem követte, így előbb a távházasság, majd a szakítás mellett döntöttek.
Amióta az anyja is meghalt, egyedül maradt a szülei által felhúzott emeletes házban. Megszokta az egyedüllétet, s amikor egyik januári hajnalban munkába menet egy kamasz macska csapódott nyávogva hozzá, sokáig gondolkodott, mitévő legyen. Biztos kidobták itt a főtéren – gondolta, de mivel a hőmérő higanyszála közelítette a mínusz húsz fokot, visszafordult, s a keservesen nyávogó macskát ölébe vette, s bedobta a konyhába. Egy ideig még neve sem volt, de mivel nagyon ragaszkodott a gazdájához, sokszor még mozdulni is alig tudott tőle, amikor jóllakva elégedetten elhelyezkedett az ölében a számítógép előtt, önző módon elnevezte Samukának. Csak később derült ki, hogy kislány, de a neve maradt. Idővel Samukának három társa is akadt, Kecses, Bangyó és Vörcsike, akik szintén mentett macskák voltak.
Samut nem igazán zavarta meg a vírus sem, évek óta otthonról dolgozott, csak a főnöke hívta fel néha, hogy egyeztessenek. Egyik novemberi délelőtt váratlanul a csengő zavarta meg a szokásos nyugalmat, a kapuban három nő állt, akik integettek, menjen már le a kapuba. Gyorsan magára kapott valamit, s eleget tett a nők hívásának. Az egyikük – lehetett vagy 18 –, azonnal a lényegre tért; macska-menhelyet működtetnek a közeli kisvárosban, s mivel az egyik közösségi fórumon látták, hogy neki is négy macskája van, úgy döntöttek, hogy megajándékozzák némi macskatáppal, s a kocsiból elő is vettek egy nagy táskányi macskakonzervet, és még egy tigrismintájú pokróc is volt az adomány között.
Megnézhetjük a cicákat? – kérdezte a másik, idősebb nő, de választ sem várva már vonultak is be az udvarra. A négy macska közül a jövevények láttán az egyik azonnal elbújt az ágy alá, de kedvence, Samuka már az egyik nő markában volt. Hiszen ez a macska bolhás és náthás is – állapította meg a nő, s tett egy határozott ajánlatot. Szerződésük van egy állatorvossal, elviszik mind a négy cicát pár napra, s egy kicsit helyrepofozzák őket. Samu ugyan nem értette, miért is kellene helyrepofozni őket, de mire végiggondolhatta volna, a négy macska közül a három már a kosárban volt, s ha nehezen is, de Bangyót is sikerült kiszedni az ágy alól. Kecses és Vörcsike maguk is meglepődve kuksoltak a kosár mélyén, Samuka viszont kétszer is kiszabadította magát, de a nő keze közül nem szabadulhatott. A három nő határozott mozdulatokkal tette be a kosarakat a kocsi rakterébe, s mire megkérdezhette volna, kik is ők, már el is hajtottak.
Legalább egy címet hagyhattak volna – nézett maga elő Samu, de továbbra sem gondolt semmi rosszra. Már egy hét is eltelt, de a macskáknak még nyoma sem volt. Egyik ködös, esős délután ismét megszólalt a csengő, egy teljesen idegen, sosem látott férfi állt az ajtóban. Messziről mutatta az igazolványát, ő a járási főállatorvos, s névtelen bejelentést kaptak, hogy nem megfelelő körülmények között tartja a macskáit. Jöjjön be – invitálta beljebb a férfit, de miután az megtudta, hogy Samu állatorvosa az egyik barátja, aki telefonon át igazolta, hogy rendszeresen ellenőrzi a macskáit, csak annyit mondott búcsúzóul, nézzen utána, hová lettek a macskák, mert több ilyen kvázi állatmentő szervezet is létezik, amelyek később jó pénzért túladnak az ápolásra begyűjtött cicákon.
Az egyik közösségi oldal jóvoltából egy órán belül már tudta is, kik vitték el a macskáit. De hiába vette fel velük a kapcsolatot, a magukat a Cat Paradise menhely képviselőjének nevező nő kötötte az ebet a karóhoz. A négy macska beteg, ápolásra van szükségük, majd azt követően ivartalaníttatják őket, hogy ne szaporodjanak csak úgy a világba. Samu egy hétig emésztette a hallottakat, s amikor ismét elutasító választ kapott, úgy döntött, a rendőrséghez fordul. Kapnak még három napot – mondta idegesen a telefonba, de csak gúnyos mosoly hallatszott a túloldalról. Fizesse ki az ápolási költségeket, 250 € – mondta magabiztosan a nő, s aztán majd tárgyalhatunk. S mivel nincsenek becsippelve, bizonyítsa be, hogy a magáé voltak – tette még hozzá, s mire felocsúdhatott volna, kapcsolta a vonalat.
Egész éjjel alig aludt, csak forgolódott nyugtalanul az ágyban, átkozta naivságát és hiszékenységét. Annyiszor átverték már az életben, s mégsem tanult a hülyeségeiből. A telefonja ébresztette fel: Boldog születésnapot Fiatalember, ha nincs ez a Facebook, azt sem tudom meg, hogy ma vagy 50! – harsogott a túloldalon a főnöke, de nem volt semmi kedve az ünnepléshez. Ahogy a munkához sem, csak tett-vett a házban, s egyre jobban idegesítette a telefon folyamatos csipogása, az üdvözletek áradása.
Gondolt egy nagyot, felült a déli gyorsvonatra, s meg sem állt Pozsonyig. Az estét már az Apolló-hídon töltötte, amelyhez sok szép és szomorú emlék is kötötte. Szóval 50 – ezt is megéltem, ilyenkor szokás fogadalmakat tenni. De ez nem az ő világa. Metsző szél fújt a hídon, pár nappal voltak karácsony előtt. Ismét megcsörrent a telefon, meglepetésére a macskás nő jelentkezett. Van magának egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem? Nem mindegy, csak mondja már – vágott a szavába idegesen Samu. Az egyik macskája fertőző betegségben szenved, s már el is vitték Kassára, szóval Samukát soha többé nem látja, de a másik háromért holnap eljöhet.
Szóval Samukát, a háromszínű cicát, amely az első volt, s annyira ragaszkodott hozzá, eladták. Megölöm azt a nőt! – szinte ordította a levegőbe, de az Apolló-hídon alig volt forgalom. Felszállt az éjjeli gyorsra, s hajnalban már a kisvárosban volt, ahová a macskáit elvitték. Még órákat kellett várnia, míg a nő megjelent a barátjával. A három macskát berakták egy dobozba, s a férfi még egy nagy doboznyi macskatápot is kikészített. – Kérem, ha Istent ismer, ne hívja a rendőrséget, mert akkor bezárják a telepet, s mi lesz a mintegy harminc macskával? Samu a hóna alá csapta a dobozt, a másik kezében pedig a macskatápos dobozt szorongatta.
Ne hívja a rendőrséget! – folyamatosan a férfi kérése csengett a fülében, miközben a három macska az ölében elégedetten pihent. Esett az eső, odakint monoton hangon csilingelt a kultúrházon elhelyezett adventi csengő. Karácsony volt, de legalább nem volt egyedül.
