Miután megegyezett egyesüléséről a három felvidéki párt Szövetség néven, sokakban merült fel megannyi kérdés a formációt illetően. Ez nem is csoda, hiszen sok éven át tartó megosztottság után a bizalom nem terem meg varázsütésre, ráadásul megannyi fajsúlyos kérdés még nem tisztázott az egyes felek között és kardinális témák állnak egyelőre nyitva.
Eleve sokakban merülhetett fel joggal, akárcsak az egyes pártokban is, hogy egy dolog az erők egyesítése, de vajon milyen választói potenciállal rendelkezik majd ez a párt. Egyáltalán kiket lesz képes és kíván megszólítani? A politikai matematika ugyanis sokszor körmönfontabb az egyszerű 1+1=2-nél, így
hiba, sőt önámítás lenne az egyes pártok korábbi választásokon elért eredményeit egyszerűen összeadogatni.
Nyilván lesznek olyanok, akiket egyik vagy másik fél tántorít el a közösre való voksolástól, s olyanok is, akik éppen emiatt fognak rá szavazni, esetleg a korábbi egység hiánya miatt maradnak távol a demokrácia intézményétől. Hogy ezeknek viszont milyen a mértékük, az a legnehezebb kérdés, hiszen számtalan egyedi eshetőség és nézet állhat fenn, melyeket típusilag külön-külön kell mérlegelni, mivel a felelősséget viselőknek ebből kell alkotni egy közöset.
Mindezek addig pusztán csak feltételezések, ha úgy tetszik hipotézisek, amíg a tudomány boncasztalán ki nem vesézik a szakavatottak. A valóságot mindazonáltal úgyis a gyakorlat fogja írni, ami sokszor könnyen eltérhet az elképzeltektől, de akár még a szakmai megalapozottságtól is, a politika ugyanis nem minden esetben a racionalitás műhelye.
Ennek ellenére
mégis fontos, hogy bizonyos visszacsatolással rendelkezzenek a pártok a néptől, amit alapvető hiba lenne a facebookos kommentszekcióból meríteni. A legadekvátabb lehetőség erre talán a szociológiai tudományág,
ami intuíciókat kizárva, szakszerűen képes keresztmetszetében láttatni a társadalmat. Bár Szlovákiában legendásan hibásaknak tartják a különböző közvélemény-kutatások eredményeit, a magyar pártok vonatkozásában ráadásul ez a hibahatár még tágabb tartományban mozog, mégis sokkal pontosabb képet tud mutatni az aktuális közállapotokról, mint a feltételezések vagy megérzések. Márpedig a politikum előszeretettel hagyatkozik ilyesmikre döntései meghozatalakor.
Ezzel a szakmaiatlansággal kívánt szakítani az MKP, aminek tanúbizonysága jeléül felmérést rendelt a Vox Politico ügynökségtől, hogy felmérje azt a választói bázist, amit az újonnan egyesült pártok alkotta Szövetség képes lehet megszólítani. A Vox Politico korábbi méréseit és szakmódszertanát egy előző elemzésemben vizsgálgattuk.
Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy a felmérés saját célra, belső használatra készült, nem a nyilvánosság számára, de a Felvidék.ma olvasói exkluzív módon tekinthetnek be ezekbe az adatokba.
Az ankétszerű közvélemény-kutatás reprezentatív jelleggel telefonon keresztüli lekérdezés módján készült
500 kizárólag magyar nemzetiségű adatközlő bevonásával. A megkérdezett 51,2% nő és 48,8% férfi kor-, végzettség-, régió- és településtípus-arányosan került kiválasztásra.
Mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket tették fel: az általános szociodemográfiai elemek (nem, korcsoport, végzettség, nemzetiség, településtípus és megye) mellett megkérdezték, melyik pártra szavaztak legutóbb; amennyiben pedig most lennének a parlamenti választások, kire adnák le a voksukat. Nem utolsósorban pedig arra kérdeztek rá, hogy adott esetben szavaznának-e az egyesült magyar pártra. Végül, aki szeretett volna, az indoklásban kifejthette minderről kiegészítő, magyarázó megjegyzéseit.
A magyar nemzetiségű szavazók megoszlása pártpreferenciák szerint (graf: Vox Politico)
A válaszok összegzéséből sok érdekes dologra lehetünk figyelmesek. Például arra, hogy az új párt potenciális szavazóköre nem is annyira homogén, mint azt elsőre gondolhatnánk. Az a választói bázis ugyanis, ami az új párt spektrumába kerülhet, korántsem fedi kizárólagosan az egyesülő felek korábbi szavazóinak halmazát. A megszólítható választói potenciálból az egyesülő pártok törzsbázisa csak valamivel több, mint a felét teszi ki. Ezt két dologra lehet visszavezetni.
Egyrészt a differencia abból adódik, hogy sok szavazó az elmúlt időszakban más (nem magyar) párt után nézett,
de ugyanúgy közrejátszik az is, hogy egyre több választó nem etnikai elv alapján szavaz. A felmérés mindazonáltal rámutat, hogy aki viszont a legkitartóbb, legmegbízhatóbb és legfegyelmezettebb szavazója volt az MKP-nak vagy a Hídnak, azok számára kimondottan ezen etnikai elv a fő hívószó. Tehát ez rögtön egy hatalmas kihívást állít az új párt elé, hogy megfelelő politikával és üzenetekkel optimális esetben akár meg is tudná duplázni a merítési rátáját, másrészről az ebbe az irányba való elmozdulás túldimenzionálása könnyen eredményezheti, hogy éppen a legbiztosabb (nemzetileg elkötelezett) választók inoghatnak meg és vonulnak passzivitásba.
Azon magyar nemzetiségű választók megoszlása, akiknek az egyesült magyar párt nem kínál alternatívát (graf: Vox Politico)
Beszédesebbek ugyanakkor a biztos választók köréből érkező válaszok. A korábbi MKP szavazók 94,9%-a szavazna ugyanis a Szövetségre, s csak 5,1% tántorodna el az új szövetségesek miatt. A Most-Híd szavazói körében ez a szám még egyértelműbb: 98,6%-uk menne át közvetlenül az egyesült pártba és csak 1,4%-ot tántorítana el a közösködés. Ugyanakkor az is beszédes információ, hogy külön indulás esetén az 500 fős mintából csak 1-1 válaszadó mondta azt, hogy az MKP és a Híd helyett inkább az Összefogás pártra vagy a Magyar Fórumra voksolna. Összehasonlításképpen nézzük meg az erről szóló grafikont, amiből láthatjuk, hogy
még Harabinra is több magyar nemzetiségű szavazna, mint ezekre a mikropártokra.
Sajnos nagyságrendileg nagyobb azoknak az aránya, akik szlovák pártokat részesítenek előnyben. Az erők egyesítése esetén viszont 15,8%-al több voksot szerezne a három szövetkező fél, mint külön-külön, ami bizalomra adhat okot. Még úgy is, hogy az egyes pártok táboraiból – mint látjuk – lenne némi lemorzsolódás. A szlovák pártok irányába átcsábultak közül viszont hatványozott lenne a visszatérés. A kardinális kérdések kiforrásával pedig ez a szám minden bizonnyal növekedni is fog. Sőt, a felmérés szerint a részvételi hajlandóság is növekedne mintegy 3,8 százalékkal a magyar választók esetében. Ez ugyancsak jó előjelnek tűnik. Mindebből többek között az a következtetés is levonható, hogy a pártok legelkötelezettebb szavazói tábora mellett egyre nő azon szavazók tábora, akik nem akarják már kockáztatni, hogy szavazatuk elvesszen és mindenképp parlamenti részvételt kívánnak.
Az egyesült magyar párt választói struktúrája pártszimpatizánsok szerint (graf: Vox Politico)
Mindemellett érdemes megvizsgálni a felmérés alapján azt is, hogy milyen szempontok alapján szavaznak a felvidéki magyarok. Rögtön szembetűnő számadat, hogy a megkérdezettek 67%-a szavazna az egyesült magyar pártra pusztán magyarsága miatt. Érdekes módon azok körében, akik korábban a Hídra adták le a voksukat, ez a szám több mint 96%-os (hozzá kell viszont tenni, hogy ezek a választók már csak a maradványai annak a tömbnek, ami korábban a Most-Híd választói bázisának gerincét alkotta, így értelemszerűen egy sokkal szűkebb keresztmetszetről beszélhetünk.) Ami viszont némileg meglepőbb, hogy
az MKP szavazók körében ez az etnikai elv „csak” 84,5%; de rögtön hozzá kell tenni, hogy további 11,9%-nak a megszokottság a döntő szempont,
ami metodikai szempontból közel helyezkedik egymáshoz, ezért a kettőt tulajdonképpen felesleges külön értelmezni.
Ebből kifolyólag érdemes azt is górcső alá venni, hogy akik magyar nemzetiségűként nem kívánnak sem az említett pártokra, sem az egyesült magyar pártra szavazni, azok mivel indokolják e döntésüket. A Vox Politico felmérése szerint
a szlovák pártokra érkező magyar szavazatok 29%-át az SaS szerezné meg, 26%-át az OľaNO, 13%-át a Progresszív Szlovákia, 9-9%-át a Hlas és a Smer, 6%-át pedig a Za ľudí (a többi hibahatáron belüli, ezért nem is foglalkozunk vele).
Ezek magyarázata közt szerteágazó észrevételeket találhatunk, de érdemes megjegyezni, hogy az első három helyen szereplő pártok rendelkeznek magyar tagokkal/platformokkal is, így az érvek közt hasonlóképpen megjelenik a nemzetiségi faktor is, de döntőben nem ez a domináló motívum. Az OľaNO-ra szavazókat pl. a csalódottság, az elégedetlenség és a protestálás motiválja. Az SaS-t, PS-t és a Za ľudí-t előnyben részesítőknél pedig ez a motívum a szakmaiság. Érdekes ugyanakkor megnézni azt is, hogy aki magyarként a Pellegrini-féle Hlas-SD-vel szimpatizál, azok válaszaiból 61,2%-nyi fő motivációs szempontként a líderséget jelölte meg. Tehát a tömegpszichózis szempontjai jegyében a győzelmi esélyeshez való húzás érvényesül (csúnya kifejezéssel élve ez a csordaeffektus).
A 2020-as parlamenti választás óta mért összes közvélemény-kutatás preferenciaeredménye (graf: Cs.Á.)
Összegezve tehát azt láthatjuk, hogy a potenciális magyar szavazók több mint a fele továbbra is nemzetiségi alapon voksol, akik számára a legfontosabb üzeneteket egyértelműen a nemzetiségi témák jelentik. Akiknek viszont az egyesült magyar pártra való szavazás csak egy alternatíva a többiből, azokat konkrét szakmai témákkal és a sokat ragozott programmal lehet csak igazán meggyőzni.
Célszerű tehát úgy megszólítani az egyes rétegeket, hogy az üzenetek ne negálják, hanem kiegészítsék egymást
és egészséges egyensúlyban arányosuljanak az igényeknek megfelelően. Természetesen bármilyen politikai szubjektum számára ez a populista sallangoktól mentes egészséges egyensúly megtalálása és megtartása jelenti a legnagyobb kihívást.
A felmérést végző ügynökség vezetője, Michal Novák rámutatott, hogy
a válaszadók reakciójából érezhető egy határozott társadalmi igény a felvidéki magyar politikai viszonyok rendezésére és megnyugvására vonatkozóan.
Véleménye szerint lélektanilag megviselte a magyar választókat a régóta fennálló megosztottság és sok belső konfliktus, ami a bizalmatlanság fokozódását eredményezte a választók körében. A szakember szerint ezt a bizalmat konzekvens, kiegyensúlyozott politizálással, konfliktusok elkerülésével, nem utolsósorban pedig világos kommunikációval lehet visszaállítani. A felmérés is rámutat, hogy
a párt vonzáskörzetébe tartozó választók körében a nemzetiségi magyar ügyek felvállalására mutatkozik a legnagyobb igény, ugyanakkor számos olyan réteg van, akiket ez inkább távol tart,
illetve ignorálnak ilyesmit, ezért az általános szakpolitika fokozására is komolyabb hangsúlyt kell fektetni. Az analízis végül arra is felhívja a figyelmet, hogy a felvidéki magyarság ideológiai sokszínűsége feloldása végett amennyire csak lehetséges, érdemes az új párt politikájának origóját ezen világnézeti különbségek dimenziója fölé helyezni, ám összeegyeztetve azt világos vonalvezetés mentén kifejtett, határozott nemzetiségi és kulturális ügyek tematizálásával.
Nem egyszerű feladat ennyi szempont összeegyeztetése, de a politika profán és kifinomult volta ugyanúgy megköveteli a szubszidiaritás, mint a multiperspektivitás elvének figyelembevételét.
—
Végezetül szeretnénk felhívni tisztelt olvasóink figyelmét, hogy jelen elemzés kimondottan az említett felmérés adatainak kiértékelésére szorítkozott, aminek kutatási jelentése közel 50 oldalon van szétbontva. Mindez ugyanakkor pusztán egy a tudománytechnikai eszköztárak sokaságából, ami a szociálpszichológia politikához való viszonyát igyekszik értelmezni. Sem a közvélemény-kutató ügynökség, sem e sorok szerzője nem állítja az adatok vagy konklúziók tévedhetetlenségét. Ugyanakkor mindenképp hozzá kíván járulni ahhoz a felismeréshez, hogy egy társadalom politikai viselkedéslélektanának megismerését a faktumok alapján a tudomány szemszögéből kell megközelíteni, nem pedig szubjektív vélemények és emóciókkal túlterhelt intuíciók alapján.
(Csonka Ákos/Felvidék.ma)
