Mesélő temető: a somorjai Szeleczky-sírokról

„Hervadása liliomhullás volt: Ártatlanság képe s bánaté.”
(Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka, részlet, 1833 októbere előtt)

Ha az ember családfakutatásra adja a fejét, előbb vagy utóbb rájön, munkája során a levéltárak és a temetők megkerülhetetlenek. Szigorú törvények és rendeletek szabályozzák mindkettő működését.

Ha szerencsés, fiatal éveiben legfeljebb a korai emlékekből felderengő vagy gyakran ismeretlen, már csak a családi legendáriumokban élő dédszülők sírjára jár időnként virágot ültetni vagy gyertyát gyújtani az ember. Aztán az életévek gyarapodásával sajnos ez is óhatatlanul megváltozik.

A helyi temetők állandó szimbiózisban vannak a településsel. Aki kiszabott életútja végén kiköltözik a városból, az beköltözik időtlen időkre a temetőbe. Ahogy a településen (optimális esetben) a család több generációja él egyidejűleg egymás mellett, úgy a „jó temetőkben” is egy-egy tősgyökeres család messzi a múltba visszakövethető. Ne feledjük, ahogy változik egy település lakosságának összetétele, úgy változik a temetőé is.

A „jó temető” ismérve tehát az, amikor több évszázados síremlékeket is talál bennük a kutató, látogató. A somorjai temető eredetileg protestáns részének kétségkívül legszebb és legrégibb síremlékei az evangélikus Szeleczky-sírok. Mivel a család módos volt, minőségi kőből készültek méretes emlékoszlopaik, neveik, rokoni viszonyaik, az évszámok jól olvashatók rajtuk. De van köztük egy, amelyik nem kevés fejtörést okozott az eltelt hónapokban. Anyagánál és méreténél fogva is kilóg a többi közül. Ráadásul az erózió is éppen a névtábla környékét kezdte ki leginkább a homokkövön. A vezetéknév még könnyen olvasható, de aki nem tudja, milyen keresztnév állt a kövön eredetileg, szinte kizárt, hogy a két betűcsonkból megfejti. Ha volt is rajta valaha egyéb szöveg vagy évszám, az reménytelenül lekopott a 153 év valamelyikén. A feszületre akasztott kőből faragott virágkoszorú – talán rózsa és liliom fonata – leginkább egy fiatal lány sírjára utalt.

Fotóztam a sírkövet minden évszakban és napszakban, de sokáig semennyit se jutottam előre. Mígnem a napokban az Országos Széchenyi Könyvtár levéltárában bukkantam a megfejtésre. Szülei mellett, a virágkoszorú alatt alussza örök álmát Szeleczky Irma, akit 16 évesen ragadott el a kegyetlen halál.

Fotó: Méry Erzsébet

(Méry Erzsébet/Felvidék.ma)