Augusztus 2-án, 18 órától avatják fel a Somorjáról kitelepített magyarok emlékművét, mely a Fő utca és a Gazda sor találkozásánál, a volt ispotályos ház mellett lévő Szent Damján és Szent Kozma-kápolnával szemben kapott helyet.
Majdnem öt év készülődés és vírushelyzet okozta gyülekezési tilalom után a héten elkészül, és felavatásra vár a Somorjáról kitelepített magyarok emlékműve. A Via Nova Somorja Ifjúsági Csoport több somorjai civil szervezettel együttműködve még 2017-ben indított gyűjtést, hogy méltó emléket állítson a Somorjáról kitelepített magyaroknak.
A Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete somorjai tagozatának célja az volt, hogy egyfajta társadalmi összefogás valósuljon meg, s ne érhesse olyan vád ezt a kezdeményezést, hogy pár ember önkényes akciójáról van szó, így többek között a Via Nova Somorja, a Csemadok Somorja, a Somorja Hangja, a Magyar Polgári Kör és a Vest Music & Culture fogott össze somorjai civilekkel, közszereplőkkel és Somorja városával ez ügyben.
A szervezők az emlékművet már 2017-ben fel szerették volna avatni, de folyamatosan akadályokba ütköztek: az eredeti helyszínen az építkezés nem kezdődhetett el, majd pedig a bizonytalanná vált helyszín helyett keresett új helyszínről folyt éles vita.
A vélemények ütköztetése után végül a Fő utca és a Gazda sor találkozásánál, a volt ispotályos ház mellett lévő Szent Damján és Szent Kozma-kápolnával szemben kapott helyet a több száz somorjai családot érintő gyalázatos eseményre emlékeztető kompozíció. A kápolna egyébként egy nagyon alapos restauráláson esett át, melyet az előző évben fejeztek be, s melynek során első körben leszigetelték a falakat, szakszerűen felújították a kápolna külsejét, kicserélték a tetőszerkezetet és a harangot is restaurálták.
Fontos megjegyezni, hogy miként országos viszonylatban, úgy Somorja esetében sem tudjuk pontosan, hogy hány lakost telepítettek ki a városból. Nem tudni például azt sem, hány embert vittek el Somorjáról kényszermunkára, ahogyan azt sem, hány embernek kellett elhagynia az otthonát 1947 előtt. Annyi bizonyos, hogy 1947 februárjában négy transzportot indítottak Somorjáról Csehországba.
Az ezt dokumentáló jegyzék 813 lakos nevét tartalmazza, akiknek nagy részét elhurcolták. A 161 családfőn és 106 munkaképes családtagon kívül zömmel úgynevezett „nem dolgozó”, tehát munkaképtelen emberekről volt szó: várandós nőkről, csecsemőkről, kisgyermekekről, idősekről és betegekről. A kitelepítendő személyeket holmijukkal együtt általában teherautókra rakták, majd az akkor még létező somorjai vasútállomásra vagy közvetlenül a fő vasútvonalon fekvő úszori állomásra szállították.
Innen fűtetlen marhavagonokban utaztak tovább a célállomásra. A legtöbb személyt Frýdek-Místekre (413 fő) és Nový Jičínbe (344 fő) vitték, néhány tucatnyit pedig Ostravára és Tišnovra. Itt a cseh gazdák válogathattak közülük, hogy aztán a Szudéta-vidéken munkára foghassák őket. A deportálásokat végül az erősödő nemzetközi nyomás hatására 1947. február 22-én leállították.
A jogfosztott magyarok az állampolgárságukat és a vele járó jogaikat azonban csak a kommunista hatalomátvétel után, 1948 októberében kaphatták vissza. A Csehországba telepítettek többsége 1947-ben és 1948-ban engedély nélkül, 1949. január 1-je után pedig a hivatalosan indított transzportokkal hazatért. A deportáltak mintegy tíz százaléka viszont Csehországban maradt, az ő leszármazottaik máig ott élnek.
A csehországi deportálások mellett a magyarországi áttelepítés is nagyon nagy mértékben érintette a Csallóközt, s azon belül természetesen Somorját is. A lakosságcserére kijelölt személyek listáján csaknem nyolcszáz somorjai személy neve szerepelt, ám a lakosságcsere-akció lezárásáig ezeknek csak egy részét tudták kitelepíteni.
A kitelepítések ötvenedik évfordulója alkalmából összeállított lista (1997) több mint 330 somorjait nevez meg, akiket bizonyosan áttelepítettek Magyarországra, s feltünteti azt is, hogy hova. A legtöbbjüket Szigetbecsére (22 család), Rajkára (14 család), Dunabogdányra (10 család) és Mosonmagyaróvárra (6 család) telepítették, ám távolabbi településekre is kerültek somorjaiak, többek között Kecskemétre vagy Pécsre.
A somorjai kitelepítetteket hatalmas UNRA teherautókkal szállították az úszori vasútállomásra, melyekre ingóságaikat pakolták: bútorokat, állatokat és terményeket. A vasúti transzportokról készült jegyzékek alapján tudható, hogy az áttelepítésre jelölt személyeken kívül sokan önként hagyták el szülőföldjüket. Ezek főleg a kitelepített családfők hozzátartozói voltak, akik odahaza fedél nélkül maradtak volna.
A kitelepítések ráadásul Somorján igen nagy mértékben sújtották a kizárólag magyar híveket tömörítő helyi református gyülekezetet, s annak vezető testületét. Parais Árpád lelkészen kívül elvitték a templomgondnokot és a presbitérium nagy részét. A lakosságcsere-akciót hivatalosan 1949 júniusában állították le.
Edvard Beneš csehszlovák elnök 1945. augusztus 2-án adta ki a magyarokat és németeket sújtó 33. dekrétumát, mely az ország területén élő nem szláv népességet megfosztotta állampolgárságától, s mely mintegy megindítója volt a felvidéki magyarok deportálásának és kitelepítésének.
A szervezők ezért döntöttek úgy, hogy az emlékmű avatási ünnepsége augusztus 2-án valósul meg, megelőzve a vírus esetleges, következő hullámát.
Az avatási ünnepség 18 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a helyi református templomban, majd a résztvevők átsétálnak az emlékműhöz, ahol a program megközelítőleg 19 órától folytatódik az emlékmű felavatásával.
Az esemény szónoka Kövér László, az Országgyűlés elnöke lesz. Közreműködik a Pósfa zenekar.
(Méry János/Felvidék.ma)
