Megtanultam tisztelni és becsülni az orvosokat, és bízni bennük. Persze köztük is akad, aki jobban tette volna, ha krumplit megy kapálni, de nem ez a lényeg. Mert orvosnak lenni nem munka, hanem hivatás. A többségük egyértelműen képességének és tudásának megfelelően segíteni akar. Ez a többség pedig azt mondja, a legjobb gyógymód a betegség megelőzése.
Most van egy járvány, amely nem válogat az áldozataiban, sokkal inkább a szerencsén múlik, ha nem kapjuk el a betegséget, annak ellenére, hogy nem védekeztünk ellene (adott esetben nem oltattuk be magunkat). Gyerekkoromban nem is jutott eszünkbe, hogy ellenkezzünk bármilyen oltás ellen. Mert volt kötelező oltás is – és nem azért, mert tombolt a kommunista diktatúra.
Ezzel ellentétben a demokráciában, amelyben úgymond most élünk, annyira szabadok lettünk, hogy saját egészségünk megóvásának a lehetőségét is megkérdőjelezzük.
Egy olyan szabadságfelfogás értelmében, amelynek a szabadsághoz semmi köze. Úgy, hogy nekem mindent szabad, neked pedig csak azt, ami nekem tetszik. Nos, ez nem szabadság, hanem szabadosság, anarchia. Az oltásellenesség nem kizárólag szlovák vagy magyar specialitás.
Az európai típusú ember lényegében két ok miatt nem hajlandó a járvány ellen védekezni: vagy annyira korlátlanul „szabad”, hogy narcisztikus egoizmusa határain nem képes túllépni, vagy valami baj van az agytekervényeivel. Csáky Károly ezt Tényleg erős vívmánya a demokráciának a véleménynyilvánítás? című írásában némileg másként látja. Igaz, felemlíti azokat az oltáselleneseket, akik valami objektív okból nem oltatják be magukat azzal, hogy az az ő egyéni döntésük, holott ezt megítélni orvos dolga. Amennyiben az érintettek is szakértők a problematikában, akkor rendben van, mert az ilyen kérdést valóban nem laikus döntésére lehet alapozni: szakmai kérdésről van szó.
De nem is ezekről van szó. Csáky sajnos elfelejti felemlíteni az oltás legfontosabb elemét. Ha egy vegetáriánus nem eszik húst, az kizárólag az ő dolga, annak ellenére, hogy a húsban is vannak olyan anyagok, amelyekre a szervezetnek szüksége lehet. De rendben, ez szubjektív döntés, senkinek sem árt ezzel. Aki viszont nem oltatja be magát egy agresszív vírus ellen, az nemcsak róla szól, hanem az egész társadalomról.
Egy számomra teljesen ismeretlen, sosem látott embertől is megkaphatom a betegséget csak azáltal, hogy ugyanazt a kilincset fogtam meg, amit ő. Ha nem lennék beoltva, annak súlyos következményei lehetnének. Az oltásellenes ember saját jogaira hivatkozik, de alapvetően sérti az én jogomat az egészségre. Vagy akár az életre – mert ebbe a betegségbe bele is lehet halni.
Van olyan, hogy ötödik parancsolat: vajon eközben ki gondol arra, hogy nem csupán gyilkolni tilos, hanem az egészségünkre is ügyelni kell?
Végül nem csupán az oltásellenzőkről van szó. Ez a Covid sajnos elég jól terjed,a mutánsai egyre agresszívebbek. A betegségnek van könnyű lefolyása – de abban reménykedni elég dőre elvárás. A betegség súlyosabb lefolyását pedig igazán nem kívánom senkinek. Egyetlen ismert védekezés van: ha beoltanak. Ha valaki tud jobbat, szóljon, de idáig még nem akadt jobb javaslat. Száz százalékban a vakcina sem véd meg, ám az orvosok tudják: oltás után a megbetegedés esélye igen alacsony, a súlyos megbetegedés pedig szinte a nullával egyenlő.
Ehhez mérten az oltásellenesség, bárhogy próbáljuk az okát kideríteni, érthetetlen. Mert nem olyan ez, mint a nevezetes tégla, amely a fejünkre eshet (vagy nem). A Covid nem ilyen. Ha megtámad engem, akár akarom, akár nem, önállósodik, és másokra is átterjedhet. Sőt: olyan gyönge lefolyása is lehet az én betegségemnek, hogy észre sem veszem – ugyanakkor megfertőzhetek mást, akinél a betegség súlyosabb formában jelentkezik, de akár bele is halhat. Ezért van az, hogy aki nem oltatja be magát, nemcsak önmaga ellen tesz, hanem mások egészségére is veszélyes, s ez végtelenül könnyelmű és felelőtlen: bűnös.
Kifogások persze vannak. A primitívtől az abszurdig bármit mondanak: én nem betegszem meg, mert én kivétel vagyok – vakcina helyett csipet ültetnek belénk – nem is hatékony a vakcina és nem megbízható, satöbbi. A leghatékonyabb megkérdőjelezés pedig a politika tehetetlen vergődése, mivel nem a betegség ellen küzd, hanem saját politikai előnyeiért. Hivatkoznak is mindenféle „világhírű személyekre, tudósokra”. Akadt orvos is, aki tagadta a vírust. Amikor aztán a kórházban élet-halál közt lebegett, nem tudom, módjában volt-e újra végiggondolni az egészet.
Talán még ez is az ő dolga. De hogy nem beoltva bárki elkaphatja a betegséget, mert akadnak, akik felelőtlenül és reális ok nélkül nem oltatják be magukat, az már közös ügy.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
