Seress Rezső dalszövege is eszembe jutott, amikor azokat a képeket láttam néhány órája, melyekkel újabban az egyik szomszédos államban riogatják beoltatlan polgáraikat, feltételezve, hogy így majd még többen bevállalják a vakcinázást.
A Seress által idézett hangulatot és a Covid következtében elhunytakat azonban csak nehezen lehet összehasonlítani. Mert az előbbi méltósággal szól arról a történésről, melynek során valaki az utolsó földi útjára indul, ahol mint írja: „Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel”.
S ahol, mint olvassuk, vagy daloljuk: „nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak/ Ne félj a szememtől, holtan is áldalak…” Az utóbbinál a képek riasztóbbak és kegyeletsértőek: elhunyt emberek tátott szájjal, szétálló lábakkal, kilátszó fenékkel. Aztán sehol a ravatal és a gyászlepel, csak a kék zsákba bújtatott test, meg a szürke koporsó, melyet gyorsan örökre lezárnak.
Talán annyi hasonlóság mégis lehet a két dolog közt, hogy Seress dalának gyakori felcsendülése után állítólag jócskán megugrott az öngyilkosságok száma, a sajtóban most közzétett képek után pedig biztosan sokan borzadni és félni fognak majd, ha kórházba kerülnek.
Soha nem állt szándékomban kétségbe vonni a mai helyzet komolyságát és súlyosságát, meg azt, hogy keresni kell a megoldás lehetőségeit. Mert szerintem nem csak egyetlen lehetőségről lehet szó.
Nem akarom ismételgetni, hányféle módon próbálták már meggyőzni az embereket, hogy minél többen oltassák be magukat, hangsúlyozva azt is, hogy ez nem kötelező.
Úgy látszik ez sem pénzzel, sem a szabadság lehetőségeinek felvillantásával nem sikerült valami jól. Most aztán itt a cseh módszer, a kiszenvedettek tetemeit kell a nagyközönség elé tárni, egyszerre akarván elriasztani és meggyőzni embertársainkat. Olyan ez, mint egykor a véres kard körbehurcolása az országban, vagy a középkorra emlékeztető, „elvetemült“ emberek felnégyelése, testrészeik kiszögelése a frekventált helyekre.
Úgy gondolom, ennyire és ilyen messzire azért nem szabad a szabados elmének elmerészkednie! Mert ez így bizony morbid, jogsértő, gusztustalan, s akárhonnan is nézzük: embertelen valakinek a holt tetemét közszemlére tenni.
Nálunk újabban „a felelősségteljesen gondolkodók megjutalmazásáról” is elmélkednek.
De vajon kik gondolkodnak felelősségteljesen?
Vajon valamiféle jutalomért és szabadságért oltatták csak be magukat a józanul gondolkodók? Nem biztos, hogy tudjuk még, miként fog lecsengni az egykor védetteknek nyilvánítottak állapota. Hiszen nézzünk csak körül szűkebb vagy tágabb környezetünkben, s mondjuk el azt is: hányan lettek pozitívak, mennyien kerültek kórházba az oltottakból, ki hogyan viselte a tüneteket. Hogy ki mindenki kerül még lélegeztetőgép alá, nem tudhatjuk, senki sem lehet tehát tisztában a dolgával. Ezért sem szabad riogatni a végső óra képeivel senkit.
Mert aki állandóan stresszelve, riogatva van, sötét képekkel veszik őt körül, s úgy kerülhet kórházba, könnyebben átlendül a másik világba.
Adja Isten, hogy a fenti fura módszerek helyett kormányaink több pénzt biztosítsanak a kórházaknak, ne hagyják, hogy ezerszámra hiányozzanak azokból az orvosok és az ápolók, egymás hegyén-hátán feküdjenek kórtermeinkben a betegek, stb.
Próbáljunk beszélni a biztonságosnak vélt vakcinákon kívül az egyéb alternatívákról és lehetőségekről is. Az egészséges táplálkozásról, a sok-sok vitamin-, gyümölcs- és zöldségfogyasztásról, az óvintézkedések betartásáról meg arról, hogy a munkahelyeken teremtsenek békét és nyugalmat, szabadítsák fel beosztottjaikat a stressz alól, hogy testileg-lelkileg erős és egészséges munkatársaik lehessenek.
Ne egymásra mutogassanak, ne bűnbakokat keressenek csak a polgárok! S őrizzük meg valamennyien nyugalmunkat, emberi méltóságunkat! Hátha állandósul a tünetmentesség, s javul a gyógyulás esélye is!
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
