Ez év nyarán felkérést kaptam a Gömöri Kézművesek Társaságától, hogy a hagyományos nemzetközi XV. Gömöri Kézműves Vásár várhosszúréti rendezvénye keretében tartsak előadást Gömör hagyományos tánckultúrájáról.
Az előadás vázlatának felhasználásával próbálom folytatásos írásban összefoglalni a Gömör tájegységben végzett néptáncgyűjtéseimet, illetve a jelenlétemben végzett gyűjtéseket. Az előadás bevezetőjében elmondott fontos tényt itt is, és minden folytatás elején közölni szándékozom, hogy „az elődeinktől a XX. század első felével bezárólag semmilyen írásbeli hagyaték nem maradt ránk a gömöri tánckutatást illetően, legalábbis kutatásaim alkalmával én nem találkoztam vele”.
* * *
A szilicei látogatás nagyon hasznosra sikeredett. A gazdag ismeretszerzési eredményre és az előző értesüléseinkre építve tudatosítottuk, hogy egy nagyon gazdag, hagyományait még élő területre találtunk. A következő években néprajzgyűjtőként és csoportjainkkal – Ifjú Szívek és Szőttes – kulturális műsort nyújtóként is szívesen láttak nemcsak bennünket, hazaiakat, hanem az általunk oda irányított magyarországi néprajzosokat is. A látogatásunkra nem kellett sokáig várniuk, mert a félhivatásos „Ifjú Szívek” Magyar Dal- és Táncegyüttes 1959-ben az új műsorával, melyben már szerepelt a néprajzi gyűjtésünk alkalmával szerzett ismereteken alapuló Pásztortánc koreográfiám is, melyet nagy ovációval és tapssal fogadtak. A táncosaink pedig az előadás után rendezett mulatságban meggyőződhettek arról, hogy Szilicén hogyan táncolják a karéjost, a vasvári csárdást, a lippentőst, a hármas csárdást, meg a nagy körcsárdás táncokat. Az akkori legénytáncosainkból, akik éppen Pozsonyban a magyar Pedagógiai Főiskolára jártak, a Rimaszombatban élő nyugalmazott feledi iskolaigazgatót, Kamarás Imrét, a Komáromban élő szalóci születésű nyugalmazott járási tanfelügyelőt, Lőrincz Gézát, vagy a hanvai születésű, ma Nyitrán élő egyetemvezető professzort, László Bélát meg lehet kérdezni. Ők a pedagógiai pályán maradva egész életükben kapcsolatban voltak a magyar táncmozgalmunkkal is. Pedagógusként az 1950-es és 60-as években Kamarás vezette a Rimaszombati Gömör Népi Együttest és a Gömörhorkán működött Celulozár Népi Táncegyüttest, Lőrincz vezette a tornaljai Mezőgazdasági Szakközépiskola Táncegyüttesét, László Béla pedig, mint a nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar részének a vezetője segítette a Szakál Kati vezette magyar táncegyüttesük működését. Az általuk vezetett együttesek a táncmozgalmunk élvonalába tartoztak.
Középkori körülkerített református templom Szlicén. Fotó: Takács András/Folklór Intézet.
1967-ben a Csemadok rozsnyói járási titkára, Szőlős Sándor, és a Kassai Kerületi Népművelési Központ magyar ügyeket intéző szakelőadója, Bús Mária közös szervezésben kétéves kerületi tánccsoport-vezetői és koreográfusi tanfolyamot rendezett Rozsnyón. Vezető oktató én voltam és a távoktatás tervét is én dolgoztam ki. Az egyik konzultációs összejövetel alkalmával a hallgatók bekapcsolásával Berzétén és Berzétekőrösben néprajzi, főleg táncgyűjtést végeztünk, a csárdásnak több változata, az asszonyok karikázója és rátócska tánca, valamint Gál János vasvári verbunkja került felgyűjtésre. Kanala Tibor a járási Népművelési Központ szakelőadója és én voltunk a kameramanok. A gyűjtésen a Csemadok KB részéről részt vett még Ág Tibor népdal- és zenegyűjtő, Méry Józsefné Tóth Margit, az akkori néptáncelőadó és a tanfolyam mintegy húsz hallgatója. Szőllős Sándor, a Csemadok Rozsnyó járási titkára volt a helyi előkészítő. A két község helyi Csemadok-alapszervezete vezetőségével közösen hívták meg a felkért adatközlő személyeket a berzétei iskolaudvarra, ahol a felvételek megvalósultak. Az akkor ott és a későbbi években Szilicén, Borzován, a gömöri tájegységben másutt gyűjtött tánctípussal, valamint a többi feltárt anyaggal is az „Ifjú Szívek” MDTE, a Szőttes KNE, és a többi táncegyüttesünk a rendszerváltás után bejárta a világot.
Martin György, az MTA ZI osztályvezetője a fentebb jelzett gyűjtéskor készített filmről született értékelő jegyzetében írja: „Berzétekőrös, Berzéte. Ft.710. (1967.) 1 géppel készítve, kamera: Kanala Tibor és Takács András:
1.a-i-ig, pásztorbotoló, 1 férfi. 2.a-e-ig, csárdás, 1 pár. 3. a-e-ig, friss csárdás, 1 pár. 4. a, b, 1 pár. 5. a, b, „karéj”, „karéjba”, 7 nő. 6. a-h-ig, csárdás 4 pár. „7a-d-ig „Rátós-tánc” (köcsögös) táncolja 7 nő. 8 a-c-ig, férfiszóló, táncolja 1 férfi személy. ) a-e-ig, táncolja 1 pár, a férfi tánc közben párt vált”.
A középkori református templom Borzován. Kép: Wikipédia
1968-ban Kalocsa központtal kezdetét vette az évente, később kétévente megrendezett Duna Menti Népek Nemzetközi Folkórfesztiválja. 1971-től Csehszlovákiát rendezvényenként egy szlovák vagy cseh és egy magyar nemzetiségi csoport képviselhette. 1971-ben a Rimaszombati járás csapata, a détéri, a gömöralmágyi, az alsógömöri volt ott. Az Árvalányhaj Szilice-Borzova együttese 1973-ban közös műsorral vált szereplőjévé a rendezvénynek. A közös műsor begyakorlására előző év novemberében a Csemadok titkársága szervezésével hétvégi összpontosítást szerveztek a somodi fürdő szállodájában. Pénteken délután kezdődött a munka. Előző éjjel hirtelen hidegre fordult az idő és tönkretette a szálloda fűtőberendezését. Az összpontosításra, melynek célja volt az összevont két falu hagyományainak egybekapcsolása, meghívtak bennünket, Ág Tibort és Takács Andrást is. Pénteken délután és este nagykabátban dolgoztunk. Szerencsére nem mentünk haza, s másnapra a szervezők megszerezték a Krasznahorkaváralján található MOTEL szállodát, ahol elkészült a kalocsai műsor felépítése. A műsor igen nagy sikert aratott Kalocsán, elhozta az első díjat, mely talán még ma is látható Rozsnyón a Csemadok járási titkárságán. Az eredményre nagyon büszke volt a város és a járás is, az anyagi támogatásból a Csemadoknak sikerült rendeznie a kiutazással kapcsolatos költségeket. Az MTA ZI Martin György osztályvezető irányításával filmre és magnószalagra rögzítette a táncokat: a karéjost, a vasvári körverbunkot, a férfiak vasvári verbunkját, a gazdagon színpadra állított egyedi táncukat, a vasvári lakodalmi tréfás verbunkost, a vasvári, a lippentős, a bukós, tehát a páros táncok különböző megjelenési formáit, és végül a nagy körcsárdást, amelyben az egész csapat részt vett. Az előadás után Martinék az egyes párokkal még külön felvételeket is készítettek, ahol részünkről Quittner János segédkezett.
Martin György a véleményét a látottakról levélben megírta Sebő Ferencnek és Halmos Bélának, akik éppen Japánban turnéztak. Rövid részlet a levélből: „…a Zselízen, a Csemadok Országos Népművészeti Fesztiválján szereplő szilicei-borzovai Csemadok-együttes, akit a Bartók Együttesünk is láthatott Zselízen, mert vendégként ők is ott szerepeltek, vagy 15 ragyogóan csárdásozó középkorú és öreg pár verbunkkal, botostánccal” mutatkozott be.
A fellépés eredményeként (is) Európában ismertté válhatott a gömöri hagyományos tánc- és dalkultúra. A csoportban ott voltak a „nagy” öregek is: Mezei Sándorék, Bokros Lajosék, deákos Farkas Lajosék, juhos Farkas Andrásék. A csoport helyi vezetői voltak Szilicén Várady Jánosné és id. Mezei Sándor, Borzován Vitáriusné és T. Farkas István. A műsor begyakorlásánál sokat dolgoztak még Szőlős Sándor, Icsek Istvánné, Csunyocska Ildikó, Quittner János, Sebők Géza, Takács András, Ág Tibor.
(Folytatjuk)
(Takács András, az MMA Köztestületének tagja/Felvidék.ma)
