Leonardo – a festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, szobrász, zeneszerző, költő, író – Leonardo di ser Piero da Vinci néven született 1452. április 15-én, a Vinci község melletti Anchianóban (Firenze tartomány), Ser Piero da Vinci jegyző és egy Caterina nevű parasztlány törvénytelen gyermekeként. A mai értelemben véve, nem volt családneve, a da Vinci a helységnévre utal, és arra, hogy Leonardo, a Pierro nevű vinci jegyző fia.
Leonardo da Vincit sokszor nevezik a reneszánsz ember őstípusának, akinek végtelen kíváncsisága egyenlő volt a felfedezéseinek. Széles körben az egyik legnagyobb festőnek tartják, és egyes vélemények szerint ő lehetett minden idők legműveltebb embere.
Leonardo szobra Milánóban a Scala téren Fotó: MTI
Alapfokú iskoláit szülővárosában végezte. 1469-ben Firenzébe utazott, ahol belépett Andrea del Verrocchio szobrász-ötvös-festő műhelyébe gyakornoknak, ami a kor egyik művésziskolája volt. Itt sajátította el a vonalas rajz (tulajdonképpen a vázlatkészítés), a festészet és a szobrászat alapvető technikáit. 1473-ban belép a Szent Lukács-egyesületbe.
Erre az évre datálható első, teljes bizonyossággal neki tulajdonítható rajza is, amely az Arno folyó völgyét ábrázolja. Első festménye Verrocchio: Krisztus keresztelése című munkájának angyalfigurája, mely egyesek szerint saját gyermekkori önarcképe és háttere a szülőfaluja tájképe. Az egyre sikeresebb ifjú festőt 1478-ban bízták meg a firenzei Signoria San Bernardo kápolna oltárképének megfestésével.
Leonardo: Utolsó vacsora 1498, Santa Maria della Grazie kolostor Fotó: Wikipédia
1482-ben elnyerte Milánóban Ludovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását. A herceg megbízta apja, Francesco Sforza herceg lovasszobrának megformálásával is, de csak a mű hatalmas agyagmodellje készült el 1493-ban, amelyet aztán a Milánót megszálló francia katonák 1499-ben elpusztítottak. A szobor makettje a Szépművészeti Múzeumban látható.
Az utolsó vacsora című freskója 1498-ban készült el, amit a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriómában festett. A freskót a téma legtökéletesebb megjelenítéséként méltatták. A mesteri módon felépített jelenetek mellett fontos szerepe van a kompozíciónak, a színhatásnak, a megvilágításnak, az alakok tartásának és mozdulatának, mely harmóniában utal Jézus bibliai szavaira: „Ma közületek egy elárul engem”.
Leonardo Vitruvius tanulmányának vázlata Fotó: Wikipédia
Vasari így írt a freskóról: „Mindegyikük arcán látszik a szeretet, a félelem és a felháborodás, illetve a fájdalom, hogy képtelenek kitalálni, mi van Krisztus lelkében”. Leonardo egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az áruló Júdást, a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. Az ötszáz éves falképet igen rossz állapota miatt ma különleges klímaberendezéssel és a látogatások szabályozásával védik.
Leonardót 1482 körül az optika és a vonalperspektíva foglalkoztatta. Ahogy növekedett tudása, egyre több minden érdekelte. 1500 körül a csatornaépítés, a folyószabályozás, az öntözőrendszerek, a víztározók és hidak legkeresettebb szakértőjének számított. Sikerét jelentősen gyarapították a munka termelékenységét növelő, a költségeket csökkentő berendezései. Ilyen volt többek közt a csatornák építéséhez tervezett vízkiemelő szerkezet. 1514-ben alapos tanulmányokat készített a Róma környéki mocsarak kiszárítására, ezekből azonban semmi sem valósult meg.
Leonardo: tanulmány a repülő szerkezetekről Fotó: Wikipédia
A Sforza hercegek bukása után Leonardo rövid kitérővel ismét Firenzébe költözött, ahol hírneve elérte a tetőfokát. 1502-ben Cesare Borgia szolgálatába állt, és vele tartott a romagnai hadjáratban. Ebből az időszakból származnak közismert erődítmény és hadigépezet-vázlatai.
1503-ban Firenzében kezdte festeni a Mona Lisát (közismert olasz neve: la Gioconda – kiejtése: lá dzsokondá). A munka egészen 1506-ig húzódott, a hagyomány szerint a hároméves alkotómunkából két évet vett el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása – ennyit tépelődött Leonardo a mosoly kialakításán. Ezzel párhuzamosan dolgozott a Palazzo Vecchio tanácstermében az Anghiari csata című freskón, amelynek megfestésére a firenzei köztársaság kérte fel. A festmény később a helytelennek bizonyult, viaszos alapozás miatt tönkrement, koncepcióját csak a kartonjairól készített másolatokból ismerjük. A mű befejezése után újult érdeklődéssel ismét a geológia és az anatómia felé fordult.
Leonardo: Mona Lisa 1503-1506, Louvre, Párizs Fotó: Wikipédia
1506-ban a Milánói Hercegség francia kormányzója Milánóba hívta Leonardót, aki 1507-1508-ban itt festette a Sziklás Madonna egyik változatát és a Szent Anna harmadmagával című alkotást. D’Amboise marsall megrendelésére Leonardo vízvezetékeket és új kormányzói palotát is tervezett. Egyik korai, 1478-1482 között készült táblaképét, a Madonna virággal (Madonna Benois) című művét D’Amboise megvásárolta. Milánóban a művészi emberábrázolás tökéletesítésének szándékával fogott bele a tudományos igényű boncolásba. Látta, hogy az emberi viselkedés hűséges ábrázolásához nélkülözhetetlen annak a belső életnek a teljes ismerete, ami alapvetően meghatározza a külső megjelenést. Az emberi test arányait a Vitruvius-tanulmány munkájában foglalta össze. A boncolások eredményeként az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerep volt.
Rómában X. Leó pápa, akárcsak Raffaellót és Michelangelót, Leonardót is foglalkoztatni szerette volna, aki ekkor azonban a botanika és a matematika felé fordult. Az itt eltöltött három év folyamán a pápa öccse, Giuliano de’ Medici támogatta és gondoskodott róla. Igazi megbízásokat nem kapott, ezért a mecénás halála után nem volt, ami Rómában marasztalja.
Az idős Leonardo, Önarckép Fotó: Wikipédia
Élete alkonyán I. Ferenc francia király meghívására az Amboise melletti clouxi kastélyába költözött. Mint a király első festője, mérnöke és építésze, évenként ezer francia aranyból vert pénzérme járadékot kapott. Két év után, megbetegedett és 1519. május 2-án, 67 éves korában meghalt.
Hogy öröksége fennmaradhatott az utókor számára, az mindenekelőtt Francesco Melzinek, hűséges tanítványának és munkatársának köszönhető, aki a művész halála után a ráhagyott könyveket, kéziratokat, rajzokat és szerszámokat Milánóba vitte. Itt őrzik egy hegyikristály ládikában munkásságának leggazdagabb gyűjteményét, a Codex Atlanticust, melyet Pompeo Leoni állított össze.
Forrás: Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
