Nem farkasszemet néztünk egymással, hanem békésen, mondhatnám szelíd szimpátiával tekintettünk hosszasan egymásra, a vatikáni Szent Péter tér oldalán, az oszlopsor mögött.
Talán ő sem értette egészen, hogy nem a római Kúrián megszokott fekete inges, fehér papi nyakravalóval álltam előtte, hanem ugyan papi ingnyakú, kék rövid ujju, „csonttalan” galléros, még Kanadában, az edmontoni református gyülekezettől kapott clergy ingben. Nekem ő, neki én lehettem sajátos látvány a ragyogó szeptemberi verőfényben. Éppen akkor, amikor ő nincs a Vatikánban, akinek a védelmére századok óta felesküdnek a gárdisták. Hiszen „gazdájuk”, Ferenc pápa éppen ezekben a napokban Kazahsztánban időzik a világ vallási vezetőinek találkozóján és emlékezik meg a Gulágokon hitükért megkínzottakról, mártíromságot vállalókról is. Szóval álltunk egy sort némán, egymás szemébe mélyülő odafigyeléssel. Közben eltöprengtem: miért is kellett évszázadok óta Krisztus „földi helytartójának”, Péter utódjának ilyen kiemelt és szoros védelem? Hiszen kinek jutott eszébe bármiféle fegyveres védelem kirendelése Jézus, Isten Fia számára? Nem ő maga feddte meg egyik szolgáját, aki levágta kardjával a főpap szolgájának a fülét: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet?” (Máté 26,52-53). Vagy amikor a Sátán a pusztában megkísértette Jézust, nem az angyalok jelentették számára a védelmet? Akkor miért a pápának ez a sajátos emberi védelem? Nem találtam töprengéseim közben okosabb és elfogadhatóbb érvet, mint azt, hogy az egyház földi védelmezéséről lehetett szó eredetileg, pontosabban: a látható egyház védelmezéséről, nem is annyira a pápa védelméről. Az események hozták úgy, hogy ma egy ilyen svájci gárdistával akadt össze szelíden a tekintetem. De mi is a svájci gárda feladata ma és miért hozták létre jó 500 éve?
Történelmi visszapillantás – reformátori együttérzés is?
Hát igen. Az ébredő európai királyi öntudat és hatalomérvényesítés, a fegyverek és a világi hatalom felülkerekedési vágya a potestas spiritualison, s lelki hatalmon volt a kezdeti motívum. Avagy a protestáns lelkiismeret is hozzásegített a pápa védelmezéséhez? Hiszen Ulrich Zwingli zürichi reformátor fogalmazta meg: „A svájciak látták Isten Egyházának szomorú helyzetét, és felismerték, hogy az Egyház veszélyben van.” Milyen különös, hogy a római pápa és a pápai állam védelmének kialakításához még a reformáció is ösztönzést adott. Ez tagadhatatlan történelmi tény és Isten útjainak tényleg kifürkészhetetlen mélysége. Mi játszott még szerepet a Gárda létrehozásában? Az a nem mellékes tény is, hogy a svájci zsoldosok a XVI. században Európa-szerte keresettek voltak, bátorságuk, hűségük és verhetetlen gyalogos harcmodoruk miatt. Ők alkották az akkori legütőképesebb gyalogságot. II. Gyula pápa 1505. június 21-i bullájában engedélyt kért 200 katona toborzására a svájci kantonoktól. 150 zsoldost sikerült végül toborozni. Pénzügyi támogatást az augsburgi Jakob és Ulrich Fuggertől kaptak, akik megelőlegezték a felszerelések költségeit. Csakhogy a kalmárszellem és a reformátori szemlélet különös összjátéka mögötti valós érdeket tisztán lássuk, idézzük a kortárs Ulrich von Huttent, aki így írt: „A Fuggerek megérdemlik, hogy a kurtizánok fejedelmének nevezzék őket. (…) Felállították piaci standjukat, és amit megvásárolnak a pápától, azt később jóval drágábban adják tovább, nemcsak egyházi javadalmakat, hanem tartós kegyeket is; bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss. (…) Egyedül őáltaluk érhető el minden Rómában.” Végül is a körülmények bonyolult összjátéka folytán született meg ez a történelmi pápavédelmező gárda. Erről a pápai udvar egykori krónikása, Johannes Burckhardus örökítette meg feljegyzéseiben a Pápai Svájci Gárda megalakulásának pillanatát, amely szerint 1505. szeptemberében 150 önkéntes Kaspar von Silenen luzerni nemes vezetésével indult gyalogosan Luzernből Rómába, hogy felajánlja védelmi szolgálatait a pápának. 1506. január 22-én a 150 svájci zsoldos a Porta del Popolón át vonult be Rómába, ahol a pápa a Szent Péter-bazilika loggiájáról megáldotta őket. Hosszú és olykor valóban nagyon harcos történetüket nem részletezem, inkább szervezeti életükről írnék még röviden.
Svájci puritanizmus és szervezettség óramű pontossággal
A Svájci Gárda szervezeti felépítéséről és feladatairól a pápa megbízásából a pápai államtitkár által megfogalmazott szabályzat rendelkezik. A Pápai Svájci Gárda jelenlegi személyi, fegyelmi és adminisztrációs előírásokról szóló rendelkezését a Gárda megalakulásának 500. évfordulója alkalmából 2006. január 22-én bocsátották ki, amely az 1976. évi rendeletet helyettesíti. Szervezeti felépítésük: a szabályzatnak (7. cikkely) megfelelően 110 főből áll, tisztekből, tiszthelyettesekből és közlegényekből épül fel. Egy ezredesi rangú parancsnokuk van. Ő felelős a Gárda általános irányításáért és kifelé képviseli az alakulatot. A tábori lelkész segítségével irányítja az újoncok toborzását. Az alezredesi rangú parancsnokhelyettes az újoncok kiképzésével foglalkozik. Alezredesi rangú lelkész is szolgál közöttük. A tábori lelkész naponta szentmisét celebrál a Gárda saját kápolnájában és évente lelkigyakorlatot szervez számukra. Munkájához tartozik a kulturális élet megszervezése. Őrnagy vezeti a harmadik alegységet, amelybe a gárda 10–15 fős zenekarának tagjai vannak beosztva, valamint ő tartja a kapcsolatot a vatikáni hivatalokkal. A százados a német nyelvűekből álló első alegység vezetője és logisztikai főnökként minden adminisztratív és logisztikai feladat hozzá tartozik.
A Gárdába lépés feltételei
A svájci gárdisták gyakorló római katolikusok, akiknek gyakran már a felmenőik is a pápát szolgálták, vallási hovatartozásukkal és magatartásukkal őt képviselik. Alapfeltétel a svájci állampolgárság. A testület esztétikai megjelenése miatt fontos kritérium az 1,74 métert meghaladó testmagasság. A jelentkezők Svájcban alapos orvosi vizsgálaton esnek át, amelyhez pszichológiai teszt is tartozik. A pápa biztonságára csak feddhetetlen életű személyek vigyázhatnak. Rendelkezniük kell legalább hároméves felsőfokú tanulmányokról szóló diplomával, és a jelentkezés időpontjában 19 és 30 év között kell lenniük. A testület tagjai csak férfiak lehetnek, akik két–három fős szobákban laknak. A nősülés szabályokhoz van kötve. Évente közel harminc új gárdistát toboroz a testület három újoncképző iskolában. A 26 napos kiképzés során elvi és gyakorlati útmutatást kapnak a jelöltek, akiktől elvárják az olasz nyelvtudást, az önvédelmi sportokban való jártasságot, valamint a testőrség parancsainak, a helyszíneknek és a személyeknek az ismeretét.
Az újoncok belépésükkor esküt tesznek. Ismerjük meg: „(Név) esküszöm, hogy híven, lojálisan és tisztességgel szolgálom [név] pápát és törvényesen megválasztott utódait. Minden erőmmel, ha kell, akár életem feláldozásával is az ő védelmüknek szentelem magam. Ezeket a kötelezettségeket vállalom a bíborosi testület tagjai felé is a Sede Vacante (pápaválasztás ideje) teljes időtartamára. Ígérem továbbá, hogy a kapitány és valamennyi felettesem iránt tisztelettel, hűséggel és engedelmességgel viseltetem. Esküszöm. Isten és védőszentjeim engem úgy segéljenek!”
Jó látni, hogy a köztudottan leginkább protestáns, református Svájc népeinek ősi erényeivel, a tisztelettel, kitartással, fegyelmezett engedelmességgel még a római katolikus világegyház történetébe is beírta magát. Ezek az erények, protestáns sajátosságok adnak tartást a Svájci Gárda tagjainak ma is a biztonsági szolgálatban, a díszőrségben, a rendfenntartásban és testőri helytállásban. Meg ahhoz, hogy nyílt, s nem ellenséges tekintettel nézzenek az emberek szemébe…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
