Azt olvasom, Amerika megtudta, hogy Irán megtámadni készül Szaúd-Arábiát. Nehéz megállapítani, mi igaz ebből, de az amerikaiaknak általában jó információik vannak, csak éppen nem nagyon tudnak mit kezdeni azzal. Azért, mert elvből saját rövid távú (anyagi és hatalmi) érdekeikre összpontosítanak, a világ többi része nem szokta érdekelni őket. Igaz ugyan, hogy szépen meg tudják szalonképesen indokolni, de azért eléggé átlátszó az.
Egy-egy állam agresszióra akkor szokott vetemedni, amikor belpolitikai problémái vannak (vagy a hatalmát látja veszélyeztetve) – lásd például Putyin ukrajnai kalandjait, vagy akár Észak-Korea hőbörgését, Irán esetében ennek valószínűleg olajszaga van (ami szintén anyagi és hatalmi kérdés), ennek közvetlen következményét pedig mi fogjuk élvezni a benzin árának további szárnyalása miatt.
Erre Európában csak azt mondhatjuk, hogy már csak ez hiányzott nekünk, vásároljunk gyorsan sok gyertyát.
Bocsánat a szarkazmusért, de ha belegondolunk, mit tehet ezzel Európa, kontinensünk állapotára való tekintettel láthatjuk, hogy aktívan beleszólni ebbe a lökött folyamatba Európának aligha van esélye.
Mindenki tudja, milyen, ha utálatos, házsártos szomszédja van az embernek. A hasonlat (mint minden összevetés) némileg sántít, de a valóságban ugyanez a helyzet az államok szintjén. Irán vagy Szaúd-Arábia ugyan földrajzilag messze van tőlünk, ám a kőolaj és gáz miatt úgyszólván a házunk előtt ácsorog, és hiába zárjuk be a kaput hét lakatra, kimenni sem tudunk vásárolni a legszükségesebbet, mert odakinn, ahol az energiát árulják, nem mi vagyunk.
Egyébként: ezt az energiaproblémát eléggé meggondolatlanul kezeli az emberiség. Volt a szén-boom, és senkit sem zavart, hogy füstös lesz a levegő. Aztán lassan kifogyott a szén, s jött az olaj és a gáz, majd az atomenergia (bár azok készletei is végesek).
Ekkor már fölébredtek a zöld természetvédők, és minden ilyen forrást betiltani szeretnének, mert ők, ugye, a tévét is gyertyánál hajlandók nézni. Emellett kitalálták az elektroautót, de az sem zavar senki természetvédőt, hogy azt az áramot is szénnel, gázzal, atomreaktorral kell megtermelni valahogy, az alternatív források pedig nem képesek a szükségleteket fedezni.
Hallani ugyan itt-ott hidrogénről, mint a jövő energiájáról, na de az még embrionális állapotban van. Arról is volt már szó, hogy utánozni lehetne a Nap energiagyártását, csakhogy az is hol van még (a csillagokban).
De azért szorgalmasan tovább pazaroljuk a most rendelkezésre álló energiát, s fölháborodunk, ha spórolási szándékkel kikapcsolják az ünnepi kivilágítást. Mert azt ebben a XXI. századi jólétünkben megszoktuk, mint életünk természetes velejáróját.
Erre jön a hír, hogy Irán föltehetően megbolondult (az én értékrendemben mindenki őrült, aki háborúzik) és a jól bevált eszközhöz (erőszakhoz) folyamodik, hogy saját érdekeit mások rovására megvalósítsa.
Szépen nézünk ki, mondhatom.
Van egy régi szép mondás, miszerint minden háború tárgyalással ér véget – miért nem tárgyalunk tehát mindjárt? Csakhogy ahol az izmaikat olajozzák félelmetesen fényesre, ott nem sok bölcsesség szokott lenni. Pedig békében élni mégis jobb, még díszkivilágítás nélkül is. S ez nem is annyira új lehetőség.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
