A legtöbb embernek teljesen téves elképzelése van azt illetően, mit jelent a keresztény élet, mit jelent Jézus-követőnek lenni, mit jelent a „keskeny úton” járni, mit jelent hittel élni.
Az emberek többsége úgy gondolja, hogy ha valaki néha imádkozik, akkor már Isten előtt igaz, jó embernek számít. Ha pedig még templomba is eljár, akkor már túl is teljesített!
Egy kijózanító megjegyzéssel folytatnám: ez még semmit nem jelent! Isten számára az még semmit nem jelent, ha egy gyors imát elrebegünk akkor, amikor éppen bajban vagyunk, és követeljük az azonnali megoldást. Aztán ha úgy érezzük, hogy megsegített, akkor akkor elfeledkezhetünk Róla egy jó ideig… Ha pedig úgy érezzük, hogy Isten nem segített meg, akkor szidalmazzuk Őt…
Isten nem vasárnapi „Önök kérték”, hogy hetente egyszer egy felületes imát küldjünk hozzá – „add Uram, de rögtön” akaratoskodással. Isten szemében ettől még nem vagyunk igaz emberek. Sőt, attól sem, ha vasárnap beülünk a templomba… Ez még mindig édeskevés ahhoz, hogy Isten úgy tekintsen ránk, mint a gyermekeire. Pedig úgy szeretne ránk tekinteni, mert azok vagyunk, de a legtöbben mégis „tékozló fiúk” vagyunk…
A Teremtőnknek egészen más elképzelése van azt illetően, hogy milyen viszonyban legyünk Vele, azt illetően, milyen az Atya és gyermekei közötti viszony. És erre példát is adott nekünk még akkor, amikor Ádám és Éva – a teremtett emberpár – még az Édenben élt.
Ahogy Mózes első könyvében olvassuk a beszámolót, Isten a „szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben”, tehát naponta felkereste Ádámot és Évát, és társalgott velük és tanította őket.
Miről tanúskodik ez? Arról, hogy Isten napi szinten szeretne velünk társalogni, és életünk minden rezdüléséről tudni szeretne, mert Ő szerető Égi Atyánk, aki tudni akarja, hogy vagyunk, mi zajlik az életünkben, tudni akar örömünkről és tudni akar bánatunkról. Ádám és Éva jól ismerték Isten hangját, s azonnal tudták, hogy Ő közeledik, mert a Teremtő minden nap látogatta őket, napi kapcsolatban voltak.
S mivel tudjuk, hogy Isten nem változik, az Ő jelleme mindig megmarad tökéletesnek, ebből hát rájöhetünk, hogy Istenünk most is, ma is mindennapi életünk része szeretne lenni – vezetni akar minket egy magasabb cél felé, és segíteni szeretne nekünk abban, hogy életünk kiteljesedhessen.
Habár az ember ellenszegülése miatt most nem lakhatunk az Édenben, Istenünk mégis kapcsolatban szeretne velünk lenni.
Imáinkon keresztül közeledhetünk hozzá bátran, mert Jézus Urunk váltságáldozata ezt immár lehetővé teszi számunkra. Nem kell papi közbenjárás, nem kell állatáldozat, egyenesen szólhatunk Atyánkhoz, Jézus Urunkhoz és szólíthatjuk a Szentlélek Istent is.
Ezért írta Péter apostol e szavakat: „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Ő törődik veletek”. (1Péter 5:7)
Péter teljesen egyértelmű: Isten minden gondunkról tudni akar, és a megoldásban segít – ha akarjuk és engedjük, és átadjuk Istennek életünk vezetését.
És itt jön a bökkenő: az ember sokszor nem bízik a Teremtő megoldásaiban, úgy gondolja, hogy ő maga jobban tudja, mit hogyan kéne tennie, mi lenne jó számára és mi nem. Erre a helyzetre pedig a Példabeszédek bölcsessége adja meg a választ: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj Őrá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:5-6)
Ezt üzeni számunkra Isten Szava, a Szent Biblia! Minden utunkon gondoljunk Istenre, és avassuk Őt be a mindennapi döntéseinkbe, a kisebbekbe és a nagyobbakba is.
Jeremiás próféta szintén nagyon erőteljesen arra ösztökél minket, hogy ne a magunk eszére támaszkodjunk, hanem Isten tanácsát kérjük ki mindenben: „Tudom, Uram, hogy az ember nem ura élete útjának, és nem maga irányítja lépteit!” (Jeremiás 10:23) Más fordítások így tolmácsolják Jeremiás szavait: „Tudom Uram, hogy nem az emberre tartozik, hogy irányítsa lépteit…”
Nem tagadom, mikor e sorokat először olvastam a Bibliában, sok évvel ezelőtt, még gyermekként, Jeremiás próféta e szavai engem nagyon megdöbbentettek.
Mert itt a próféta bizony a teljes önátadásról ír. Mert ez a nyitja a valódi keresztényi létnek: a teljes önátadás!
Az önátadott élet azt jelenti, hogy minden élethelyzetben Isten véleményét és tanácsát kérjük, s az Ő szavára hallgatva hozzuk meg döntéseinket, s az Ő tanácsára hallgatva lépünk. Isten pedig a segítségünkre lesz, s megnyugodhatunk, mert tudhatjuk, hogy Ő a legjobbat akarja nekünk. Jézus Urunk és Istenünk hajlandó volt emberként megszületni, és itt élni velünk e földön. Tehát olyan Istenünk van, aki nagyon jól tudja, min megy keresztül az ember. Ismeri minden gondunkat, bajunkat, az élet kihívásait, tehát együttérző, megértő Isten.
Azonban van ennek az Isten-ember együttműködésnek egy kitétele: Isten elvárásai és törvényei szerint kell élnünk. Mert nem várhatjuk el Istentől, hogy Ő mindenben segíteni fog, ha mi fittyet hányunk a törvényeire. Az együttműködésünk Istennel kétoldalú. Ismernünk kell Isten kéréseit irányunkba, és eme elvárások alapján kell az életünket élni. És ez nem teher, hanem öröm. Isten akaratával összhangban élni a legmegelégítőbb, legérdekesebb és legboldogabb életút.
Ezt mondta a valaha élt legbölcsebb király, Salamon: „A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fődolga!” (Prédikátor 12:15)
A zsoltáros is ezt erősíti meg: „A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek.” (Zsoltárok 111:10)
János apostol is ilyen értelemben írt: „Aki azt mondja: ismerem Őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az Ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy Őbenne vagyunk.” (1János 2:3)
Kérem tekintse meg kisfilmjeimet YouTube-csatornámon, melyek a Biblia alapján választ adnak emberi létünk legfontosabb kérdéseire, és útbaigazítanak az ügyben, hogyan éljük mindennapjainkat Isten akarata szerint. YouTube-csatornám címe: „A hit próbája: a mindennapok”.
Az egyperces rövidfilmjeimet pedig megtekinthetik a „Kata@ahitprobaja” YouTube Shorts csatornán.
(Cúth Katalin/Felvidék.ma)
