A Selye János Egyetem Református Teológiai Kar Történeti Tudományok Tanszéke a XX. Századi Egyháztörténeti Kutatóintézettel közösen szervezte meg a Hitvalló egyház magyar mártírjai című konferenciát szerdán délelőtt Komáromban.
Mint az a megnyitón elhangzott,
a konferencia célja, hogy élővé tegye a párbeszédet a történeti egyházak által a közel fél évszázados kommunista elnyomás alatt elszenvedett diktatúrákról és hogy a köztudatba építsék a felvidéki papok, lelkészek példaértékű helytállását.
A konferenciát megelőző kiállításmegnyitón paneleken került bemutatásra a 100 éves felvidéki magyar református egyház. Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet igazgatója ünnepi köszöntőjében megjegyezte, az elmúlt száz esztendő a kiállítás anyagában ismeretterjesztő, a gyülekezetek tagjai számára emészthető formában, rendkívül sok munkával fogalmazták, szerkesztették meg azok, akik tudják, hogy példát kell a jelenkor közössége elé állítani.
„A kiállítás anyagából átfogó képet kaphatnak a szlovákiai református egyház történetéből. Olyan személyiségekkel találkozhatnak, akiknek méltó emléket kell állítani. Megismerkedhetnek a református oktatás, sajtó, belmissziós munka nehézségeivel és sikereivel” – fogalmazott, hozzátéve,
a magunk mögött hagyott évszázad sérelmek, jogfosztások, hontalanság, a bizonytalanság, de végezetül a talpra állás időszaka is volt.
A plenáris előadások előtt Somogyi Alfréd, a Református Teológiai Kar dékánja köszöntve a hallgatóságot úgy fogalmazott, a mártírok legfőbb üzenete a ma élő felvidéki magyaroknak, hogy „tudnánk jobban, hitelesebben, gerincesebben is”.
Elsőként Bukovszky László volt levéltáros, történész tartotta meg előadását Papok és lelkészek a diktatúrák árnyékában címmel. „Ahhoz, hogy a 20. századi rövid nyilasuralom, de főleg a fél évszázados kommunista elnyomás folyamataihoz elérjünk és megértsük, szélesebb társadalmi kontextusban kell az egész 20. századi egyháztörténetre tekinteni. Így talán árnyaltabbá válik papjaink, lelkészeink próbatétele és egyéni kiállásuk, szenvedéstörténetük is” – fogalmazott.
A történelmi áttekintés során Bukovszky leszögezte, a kommunista rendszer minden eszközzel azon volt, hogy az egyházat a közélet perifériájára szorítsa.
„A hitüket hajlíthatatlanul vallókat többszörösen megtörve, börtönbe zárva iktatta ki az egyházi szolgálatból és a tágabb társadalmi közegből”
– mondta, hozzátéve, hogy a rendszer agresszivitása tette őket mártírrá, például a Mindszenty-perben érintett szlovákiai magyar papokat, lelkészeket is.
Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a kommunista diktatúrának sikerült megbontania a katolikus egyház egységét – mutatott rá. 1945 után, de főleg 1948 februárját követően az állam egyházpolitikája arra törekedett, hogy felügyelje és saját céljaira megnyerje a papságot, illetve belülről bomlassza az egyházat. A megsemmisítés mellett idővel a szigorúbban ellenőrzött rendszerbe való integrálással próbálkoztak: 1949 nyarán elindították a nyíltan kollaboráns papság szervezetét, az ún. békepapi mozgalmat és megalakult az Állami Egyházügyi Hivatal is. A Vatikán és a Püspöki Kar ellenzése ellenére az alsó papi rétegből többen váltak a rendszer kiszolgálóivá, mutatott rá. „Az egyház a pártállam fogságába került. Egyéni sorsok döbbenetes sokfélesége tárul elénk. Az állambiztonság az egyházon belül is létrehozott több olyan szerteágazó hálózatot, a hatalommal titokban együttműködő személyek hálóját egészen a Vatikánig, akik abból a szférából látták el a pártállami szerveket információval, ami a világi személyek számára zárt teret jelentett volna” – húzta alá.
A történész szerint szembesülni kell ezzel a ténnyel. „A hitvalló egyház tragédiájának tanúságtételével párhuzamosan megjelent a túlélést jelentő kollaboráció ténye, ami számos erkölcsi és dogmatikai kérdést is felvet” – magyarázta. Bukovszky szerint ahhoz, hogy a diktatúra árnyéka mögé lássunk, a teljességre kell törekedni: „Az egyház államszocializmusbeli sorsának, szerepének történelmi feltárására van szükség, hiszen csak így kaphatunk teljes képet arról, mit jelentett a felvidéki papok és lelkészek számára a diktatúra.” Megjegyezte, a „pártállam egyházellenes fellépése a magyar kisebbség viszonylatában mindenképpen etnikai, nemzetiségi dimenzióval is párosult”.
Második előadóként Tóth Krisztina, Magyarország vatikáni levéltári delegátusa a Szentszéknél található levéltárakban fellelhető 20. századi magyar forrásokról tartott rendkívül hasznos előadást a jövőbeli kutatók számára. Legalább nyolc, magyar szempontból érdekes, a kutatók számára is nyitott levéltár van a Szentszéknél, mondta, ebből hozott több példát is. Mint mondta, a 20. századi magyar iratanyagot tartalmazó levéltári anyagok rendkívül gazdagok, szerteágazóak és feltárásuk még várat magára.
Ezen belül a Felvidékkel és Kárpátaljával kapcsolatban iratanyag is rendkívül gazdag, különösen a második világháború előtti anyag, jegyezte meg és felajánlotta segítségét a kutatók számára.
Petheő Attila levezető elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a konferencián elhangzott előadásokat angol és magyar nyelven is megjelentetik várhatóan a tavasz folyamán.
A konferencia további részének levezető elnöke Tömösközi Ferenc volt, amely előadásokon a résztvevők megismerkedhettek Mindszenty József bíboros, Incze Gábor lelkipásztor, Sedivy László lelkész, Németh Géza lelkész, Török István hitvalló teológus életútjával, illetve Tőkés László a múlt század ’70-es, ’80-as éveiben megfogalmazott egyházkritikai megnyilvánulásairól és az egyházkormányzattal való konfliktusáról is hangzott el előadás.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
