A napokban, nem sokkal a karácsonyi ünnepek előtt vehettük kézbe a komáromi Pro museum kiadó legújabb kiadványát, amelynek szerzője Bakonyi István Budapesten élő mérnök, akit családjával együtt 1948 szeptemberében Komáromból telepítettek át Magyarországra. A könyv címe: Határon innen, határon túl, alcíme: Egy áttelepített komáromi család sorsa a 20. században.
A közel 170 oldalas kötet, a komáromi Bakonyi család két generációjának életéről szól a 20. század mozgalmas és nyugtalan éveiben. Az első világháborút lezáró párizsi békerendszer következtében a történelmi Magyarország északi része, benne kb. egymillió magyar lakossal, a csehszlovák állam fennhatósága alá került. Sokak életét ez döntően meghatározta. Ugyancsak sorsdöntő erővel hatottak a család életére a 20. század közepén lezajlott határmeghúzások a világháború kezdetén és végén. Ezek szinte telibe találták őket is.
A család viszontagságain keresztül, dióhéjban megismerhetjük a szlovákiai magyarság történetének egy megpróbáltatásokkal teli korszakát.
A szerző, Bakonyi István, (1929-ben született Komáromban), beszéli el családjának történetét, amelyhez felhasználta édesapjának id. Bakonyi Istvánnak (1899-1988) kéziratban maradt emlékiratait is. Az elkészült szöveg érdekessége, hogy a hasonló memoárirodalmi dokumentumoktól eltérően, az elbeszélők nemcsak az áttelepítés előtti, (cseh)szlovákiai sorsukkal foglalkoznak, de elmesélik pályafutásuk későbbi küzdelmeit és érvényesülésüket a háború utáni Magyarországon, szinte az ezredfordulóig.
A kötet első részében a szerző családjának apaági történetével foglalkozik. Ehhez felhasználja édesapja ötven oldalas emlékiratát, amelyet id. Bakonyi István (1899 – 1988) polgári iskolai tanár, „Emberségre törekedve” címmel vetett papírra 1979-1980-ban.
Az ebből közölt hosszabb részletek nyomán feltárul előttünk az 1918 előtti történelmi Magyarország mindennapjainak élete,
egy Gömör megyei faluhoz, Klenóchoz (Klenovec) tartozó tanyai erdészház, Feketepatak (Čierny potok, Szlovákia) lakóinak perspektívájából. Id. Bakonyi István itt született, színtiszta szlovák környezetben. Szülei viszont, apai ágról szepességi németek, anyai ágról pedig dunántúli magyarok leszármazottjai voltak. Eredeti családneve „Binder”, amelyet 1917-ben változtatott Bakonyira.
A szerző édesapja id. Bakonyi István miután 1917-ben elvégezte Losoncon az állami tanítóképző intézetet, Csehszlovákia megalakulása után fokozatosan elveszítette állását, mivel Klenóc környékén már nem volt szükség magyar iskolára. Egy pályázat útján került Komáromba tanítani 1923-ban. Itt bontakozott ki tehetsége és kreatív készsége. Tankönyveket fordított csehből magyarra, maga is írt tankönyvet, bevezette a bábjátszást a régióban, amelyhez metodikai kézikönyvet is kiadott, cikkei jelentek meg a Magyar Tanító c. pedagógus folyóiratban. Ennek a hasznos és sikeres tevékenységének részben a háború, később a magyar iskolák bezárása vetett véget 1945 után. Majd 1948-ban jött az áttelepítés Magyarországra. Békéscsabára került a család. Id. Bakonyi és a neje, aki szintén pedagógus volt, itt tanítottak 1964-ig, nyugdíjba vonulásukig.
E könyv szerzője ifj. Bakonyi István 19 éves volt amikor 1948-ban áttelepítették őket a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény alapján.
Megrázóan írja le a könyvben azokat a súlyos lelkiismereti dilemmákat, amelyeket szülei állásvesztését és a reszlovakizáció megtagadását követően szenvedtek el.
A könyv néhány alfejezetében a szerző részletesen foglalkozik a háborús évek (1944-45) komáromi eseményeivel. Visszatérően többször is kitér a bencés gimnázium, – amelynek 1939-től a diákja volt, – tanárainak emberséges magatartására. Majd a háborút követő évekre vonatkozóan, hálával emlékezik meg a gimnázium azon tanárairól, akik büntetés kockázatát vállalva, titokban oktatták az érettségi előtt álló diákjaikat.
Néhány alfejezetben a szerző foglalkozik azoknak a diákoknak a gondjaival, akik Magyarországon folytatták tanulmányaikat.
Az itthoni titokban folytatott oktatást, intézményi vizsgákkal kellett érvényesíteni, ezért át kellett jutniuk Magyarországra. A határok azonban le voltak zárva. Maradt tehát a zöld határon történő átkelés, szökdösés.
A szlovákiai Komáromot Magyarországtól azonban nem az erdőkön, mezőkön át meghúzott zöld határ, hanem a kék Duna választotta el. Ez leküzdhetetlennek minősülő akadálynak látszott, de a bátor ifjak és lányok életüket kockáztatva, éjjelenként, túlterhelt alkalmi lélekvesztőkben a Dunán átkelve, készek voltak a többféle veszéllyel járó utazásokra. A kockázatos szökdösések egyik szervezője, e kötet szerzője, aki autentikus módon, bámulatos könnyedséggel, itt-ott némi iróniával fűszerezve írja le korántsem veszélytelen kalandjaikat.
Érettségi után a szerző beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnök Karára, amelyet 1947-1951 között végzett el. Erről az időszakról is érdekes történeteket mesél el. Külön fejezetben foglalkozik a kötelező katonai szolgálatával, amelyet 1951-1953 között abszolvált. Leszerelése után budapesti vállalatoknál dolgozott tervező mérnökként.
A könyvet eredeti, részben színes, fotók és dokumentumok illusztrálják.
A krétapapíron szépen kivitelezett, színes, kemény borítóval rendelkező könyv a kiadói szerkesztő Galo Vilmos munkáját dicséri. A könyv ötletadója és tartalmi szerkesztője Varga Sándor történész volt, akit rokoni viszony fűz a szerzőhöz.
A könyv beszerezhető a komáromi Madách, valamint a Diderot könyvesboltokban, de megrendelhető náluk telefonon vagy e.mail-en is.
