Annak a 8 milliárdnak, aki e nevet esetleg nem ismeri: Mózes Szabolcs a felvidéki magyar poltitikai életnek az a képződménye, aki a politikai nagy semmiből tart a politikai nagy semmi felé, ami pedig a kettő között volt: sikeres ejtőernyős landolás a pártban, amiért korábban a kisujját sem tette keresztbe (sőt), magyar adóforintocskák sokmilliójából fenntartott pozsonyi intézmény igazgatása eltartott kisujjal, és ami a legfőbb: nulla politikai tőke, háttér és teljesítmény mellett magabiztos felszólalások nemcsak a Magyar Szövetség, de lassan már az egész felvidéki magyarság nevében is. Most éppen az előbbi nevében kér elnézést.
Miért is? Mert – mint FB-bejegyzéséből kiderül – Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke, államfőjelöltje nem óhajtott tárgyalni a deviáns nyugati libernyák érdekek hivatalos hazai importőrével, Ivan Korčokkal, ehelyett Pellegrini mellett tette le a voksot. Azt mondja:
„Nem csak az egyezség, hanem az elementáris logika és a politikai kultúra is úgy kívánja, hogy ha van rá fogadókészség, mind a két továbbjutó elnökjelölttel tárgyaljon a párt. Majd miután ez megtörtént, a párt elnöksége hozzon döntést a kérdésben.”
Ó igen. Az elementáris politikai kultúra libernyákéknál megköveteli, hogy első sóhajukra a lábuk elé vessük magunkat, mert erre mindig van fogadókészség.
Érdekes módon azonban, mihelyst az általuk szalonképtelennek minősített bárkiről van szó, az azzal való szóba állást ez az elementáris politikai „kultúra” tűzzel-vassal üldözi. Ezek így működnek, és soha nem fognak megváltozni. Sem itthon, sem Európában, sem másutt.
A jelen képlet ráadásul nagyon egyszerű: Korčokról pontosan tudjuk, hogy kicsoda, hogy mit képvisel, hogy kinek az érdekeit szolgálja és azt is, hogy mit gondol a magyarokról. Külügyminiszterként mindent kipakolt az asztalra.
Persze a mózesi elementáris logika nagyon is érthető: ha Korčok nyer, akkor íme, van mit felmutatni, hogy a Magyar Szövetség élő lelkiismereteként ő már akkor is felszólalt mellette. Ha meg Pellegrini, akkor a Forró által kitaposott ösvényen, a párt árnyékában el lehet sunnyogni pezsgővel a kézben egy esetleges fogadáson a Grassalkovich-palotában. Ki tudhatja?
Azt mondja: előbb tárgyalni kellett volna mindegyikkel, hogy mit tudnak nekünk a jelöltek ajánlani, s majdan annak fényében dönteni – noha Mózes is tökéletesen tisztában van vele – erre a Penta-lapnál töltött évei alatt is rájöhetett már –, hogy semmit sem tudnak és akarnak ajánlani, ahogy eddig még soha, egyetlen szlovák jelölt sem és ahogyan eztán sem fog senki.
A sikeres kisebbségpolitika – európai példák sokasága bizonyítja Dél-Tiroltól a katalánokig – nem az ajánlatkéregetésen nyugszik…
Ez az elnökválasztás egy pillanatig sem rólunk szólt, még Forró indulásával sem érdekelte a kutyát sem a felvidéki magyarság, annyira sem, hogy bárki is előhúzzon legalább egy közepes értékű lapot a magyarkártyából – mint a régi „szép” időkben.
Odakint a világok harca zajlik, ezt Mózes és társai is tökéletesen tudják, s a helyezkedésből kitűnik az is, melyik oldalon állnak. Bármelyiken.
Ha valamiért itt elnézést kell kérni, akkor az a kontraszelekció, ami a Magyar Szövetség vezetőinek ki- és megválasztásakor történt, attól a pillanattól kezdve, amikor megengedték, hogy a farok csóválja a kutyát.
szd/Felvidék.ma
